(Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A magyarság sorsát máig meghatározó történelmi esemény tragikus végkifejletére emlékeztek Dunaszerdahelyen, október 6-án. Fejet hajtottak a 13 aradi vértanú emléke előtt, akiket a fegyverletétel után majdnem két hónappal kivégeztek.

Dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára mondott a gyásznapon beszédet.

Dr. Hájos Zoltán (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Dr. Hájos Zoltán kiemelte, hogy a megemlékezésen való részvétellel kifejezzük, hogy mi itt, a Felvidéken, Dunaszerdahelyen a magyar nemzet részének tekintjük magunkat. Együtt emlékezünk nemzettársainkkal az egész Kárpát-medencében. Felhívta az emlékezők figyelmét arra, hogy erősítsék közösségeiket, nemzeti identitásukat azért, hogy könnyebben ellen tudjanak állni az asszimilációnak és a közösségromboló hatásoknak.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára beszédében feltette a kérdést: Lehet-e ünnepnek nevezni a gyásznapot? Majd igennel válaszolt, hiszen – mint mondta – a vértanúk vágya teljesült: a haza él és az igazságot a vértanúk ügyében is kimondták. Azoknak, akik kivégeztették a szabadságharcosokat, még a saját idejükben szembe kellett nézniük a világ ítéletével.

Potápi Árpád János (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

„Tehát van okunk nemcsak gyásszal a szívünkben, hanem reménységgel is előre tekinteni a mai napon” – állapította meg Potápi Árpád János.

Az államtitkár szólt a magyar nemzetpolitika eddigi 12 évének eredményeiről is, amelyek közül a legfontosabbnak azt tartja, hogy a nemzeti összetartozás tudata, élménye, érzése megerősödött. Hangsúlyozta: ma valódi nemzetként segítjük egymás boldogulását.

(Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A politikus a jövőről szólva megjegyezte, hogy az elkövetkezendő időszakban nehézségekre is számítani kell, azonban ma egyetlen nemzet sem olyan egységes a határain belül és azon túl is, mint a miénk.

A megemlékezésen a Szövetség párt vezetése, a járási és a városi képviselők mellett a városban működő oktatási és kulturális intézmények vezetői, valamint a civil szerveztek képviselői koszorút helyeztek el az 1848/49-es szabadságharc emlékművénél.

(HA/MTI/Felvidék.ma)

Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma