A Tompa Mihály Alapiskola győztes csapata (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség és az SZMPSZ Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központja idén immár tizenhetedik alkalommal valósította meg az Olvasni jó! országos irodalmi-történelmi vetélkedőt Rimaszombatban.

A vetélkedő jelentősége a felkészülési folyamat során megélt élményekben volt, de a döntőn érett meg a felkészülés gyümölcse. Itt a csapatok arról adtak számot, hogy hogyan ismerkedtek meg Majoros Nóra A néma táltos című könyvével, mennyire sikerült a könyv helyszíneit gondolatban végigjárni és megismerni. Az összejövetelt az írónő is megtisztelte jelenlétével, ami további nagy élményt jelentett a résztvevőknek.

A vetélkedő célja, hogy a fiatalokkal megszerettesse az olvasást, felkeltse a tudás iránti vágyat, hogy rendszeres olvasóvá, illetve mesélővé legyenek. Ebben nagy felelőssége van a pedagógusnak, aki megfelelően motiválja a gyerekeket.

Majoros Nóra és Ádám Zita (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Ádám Zita, az SZMPSZ tiszteletbeli alelnöke, a pedagógiai központ helyi vezetője Jorge Luis Borgest idézte köszöntőjében, aki szerint: „A könyv az emlékezet és a képzelet meghosszabbítása.” Az emlékezeté, ami a hosszú távú memória raktárát jelenti. Mert a rövid távú memóriából csak az kerül át megőrzésre a hosszú távú emlékezetbe, amit az élmény lepecsétel.

Ezt a pecsétet jöttek el megszerezni a versenybe benevezett iskolák.

A vetélkedőt a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola kétfős csapata: Ádám Gábor és Kovács Noémi 7. A osztályos tanulók nyerték. Lehetetlent nem ismerve, maguk mögé utasították az erős mezőnyt. Parádés véghajrával, az utolsó pillanatig küzdve, megérdemelten álltak fel a dobogó legfelső fokára Mács Gyöngyi felkészítő pedagógusok nagy örömére.

(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A döntő végére hármas holtverseny alakult ki, így a három legjobb csapatnak (Ipolyság, Kéménd és Rimaszombat) az írónő adott plusz feladatot. Le kellett írniuk, hogy milyen hiedelemvilágokkal és eszközökkel találkoztak a könyvben.

Ez egyrészt a főszereplő, Imi saját hiedelemvilága és hittanórája volt. A következő az volt, amikor az ókeresztény társasággal találkoztak. A harmadik Nonna kereszténysége, majd a tengri Táltos, a magyarok hiedelemvilága, volt hittérítő atya, hiszen a germánok kereszténysége és az itt élők kereszténysége nem volt ugyanaz.

Majoros Nóra regénye, A néma táltos a Pagony Kiadó Abszolút Töri sorozatának immár ötödik kötete. A sorozatban olyan kiskamaszoknak szóló regények jelennek meg, amelyek lendületesen, mai nyelven szólnak a gyerekekhez, ugyanakkor megismerhetővé, könnyen átélhetővé teszik számukra a magyar történelem legkülönbözőbb korszakait. A regény a 9. századba, a honfoglalás előtti korba kalauzolja a fiatal olvasókat.

Majoros Nóra írónő (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Majoros Nóra kiemelte, hogy az olvasás igazából egy társasjáték, amit az íróval játszanak.

„Amit én kitaláltam és megálmodtam, elképzeltem és papírra vetettem, azzal a tanulók hosszú hetekig foglalkoztak. Olyan részleteket megjegyeztek, amelyekben én magam elvéreztem volna. Végignéztem a kérdéseket, én talán a felére tudtam volna válaszolni. A versenyzők felkészültsége elképesztően megható. Köszönöm a szervezőknek, hogy egy könyv kapcsán találkozhattunk. Ennél nagyszerűbb társasjáték a világon nincs” – mondta Majoros Nóra.

Azt kívánta a diákoknak, hogy maradjanak egész életükben játékos emberek, akik mindig a történetek és mesék közelében lesznek azáltal, hogy szeretnek olvasni.

Majoros Nóra írónő dedikál (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Bevallotta, még sosem találkozott egyszerre ennyi emberrel, aki az ő könyvét elolvasta. „Óriási meglepetés, hogy az én könyvemet választották a vetélkedő témájául. Ez nagyon jó érzés. Kicsit felfoghatatlan is, és nagyszerű” – szögezte le Majoros Nóra.

Ezt a nagyszerű érzést már csak az fokozta, hogy mind a nyolcvan résztvevő dedikáltatta a könyvét, s szelfiket, csoportképeket készített az írónővel.

(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)