A párkányi templomban adott koncertet a budapesti Kodály Zoltán Férfikar.
A párkányi a Szent Imre-plébániatemplomba Szentháromság vasárnapján rendhagyó koncertre szólt a meghívó. A meghívóban, „csupán ennyi” szerepelt:
„2023. június 4-én (vasárnap) 15.00 órai kezdettel fellép a párkányi Szent Imre-plébániatemplomban a nagy múltú budapesti Kodály Zoltán Férfikar. A Magyar Örökség-díjas „Nemzetközi cum laude hangversenykórus” fellépésére mindenkit szeretettel várnak”.
Dr. Fóthy Zoltán esperesplébános így köszöntötte és mutatta be a kórust a szép számban megjelent itteni és magyarországi közönségnek:
„Az ország legnagyobb múltú férfikara, mint az Egyesült Villamossági Részvénytársaság Dal- és Önképző Egyletének énekkara 1903-ban alakult Újpesten, a gyár dolgozóinak és alkalmazottainak társulásaként. 1909 óta Tungsram Dalkörként ismert, lévén, hogy a gyár márkaneve is Tungsramra váltott. A kórus azóta megszakítás nélkül, folyamatosan működik. Szolgálja a magyar kultúra, a dal- és zenekultúra ügyét, annak terjesztését országon belül és kívül is. Ápolja és őrzi a magyar férfikari éneklés hagyományait.
Az énekkar fennállásának 67. évében ismét nevet váltott, 1970. december 11-én vették fel Kodály Zoltán Férfikar nevet. Az ünnepélyes ceremónián jelen volt Kodály Zoltán özvegye, Kodály Zoltánné Péczely Sarolta is.
Fellépéseik szerte a világban, de országhatáron belül és mindenütt a Kárpát-hazában egy missziónak is tekinthető. Főleg az elszakított területen élő magyar testvéreinkért, de a külföldön élőkért is a felelősség- és kötelezettségérzet által vezérelve, a velük való sorsközösség vállalását kifejezve, fontosnak tartják a kapcsolattartást, ezáltal is erősítve egymást hitben és lelkiekben, megbecsülve és továbbadva értékeinket mindazoknak, akik tisztelik, becsülik, magukénak vallják a magyar kultúrát és segítik ezt a kultúrmissziót.
Az elmúlt időszakban (a teljesség igénye nélkül) számtalan helyen felléptek. Passauban a helyi magyar közösség meghívására, Kárpátalján Beregszászon adtak jótékonysági koncertet, Szatmárnémetiben, Vásárosnamény-Gergelyiugornya és Kisvarsány
és számos hazai, erdélyi, felvidéki körúton, sok helyen támogatásként egy-egy gyülekezet meghívására, segítségére, ahol a gyülekezet lelkipásztorainak felkérésére adtak koncertet. Karoson az íjászok versenyén, Sárospatakon a Vártemplomban énekeltek. Kassán, Márai szülővárosában előbb a református templomban, majd a dómban a magyar misén, az altemplomban Rákóczi fejedelem síremléke előtt is énekléssel tisztelegtek. A minden évben megrendezett Keszthelyi Dalünnepen állandó meghívottak. Budapesten a Belvárosi Zenei Napok keretében és istentiszteleten a Szabadság téren, az ARS SACRA Fesztivál meghívottjaként pedig a Belvárosi plébániatemplomban énekeltek. Kárpátalján Visken és Huszton az Új Kenyér Ünnepe alkalmából a református templomban énekeltek a helyi lelkipásztor felkérésére.
A kart Tóth Miklós Zsolt karnagy vezeti 2021 óta. Legutóbb Somogyváron a katolikus templomban, Budapesten pedig a Szabadság téri HAZATÉRÉS református gyülekezetben énekeltek.”
Június 4-én Trianon emléknapja volt, így ezen a napon párkányi egyórás koncertjük programját ennek jegyében állították össze.
A legszebb magyar dallamok hangzottak fel hol szólóban, majd a refrén dallamok szövege a kórussal, köztük Erkel Ferenc: Éljen a haza, Petőfi: Honfi dala, Keserű fohász, Trianon emlékére, Rákóczi megtérése, Hitvallás címmel az előző karmester Pálinkás Péter műve, a Magyar Hiszekegy, Erkel F: Bánk bán operából a Hazám, hazám…
Az e napra készült összeállításban valamennyi felhangzott énekben, dallamban a magyar nemzet sorsa tükröződött, a tragédia időszakát idézve: imában, szólóban, és kórushangra feldolgozva valóban az emberi lélek bánatát, örömét, ugyanakkor reményét is adta ez a műsor.
Az összekötő szövegekben Tóth Miklós Zsolt karnagy Isten békességét kérte az emberekre is, legyen az Úr szent szívének akarata bennünk, töltse el lelkünket a végtelen szeretet, és a mindennapi alázat és hála, Isten és embertársaink iránt.
S koncert végén ezt Dvořák legszebb művével is tolmácsolta a férfikar. Majd a sok vastaps után felhangzott a „Nélküled”, melynek refrénjét együtt énekelték a közönséggel.
A hálás közönség többször is állva, vastapssal köszönte meg a vendégszereplést. A koncertet az esperes úr is megköszönte.
Ezt követően valamennyien kivonultak a templomhoz közeli Sobieski parkba, ahol a civil szervezetek által állított Trianon-emlékkőnél felhangzott még a Szózat, a magyar és székely himnusz.
Párkányban 2020-ban és most volt egy szívszorító megemlékezés a trianoni békediktátum máig ható következményeiről.
A gyönyörű tartalomért, a színvonalas előadásért, a program befogadásáért köszönet Fóthy Zoltán esperes úrnak, valamint Kovács Ilonának, aki az énekkar fogadását, megvendégelését vállalta.
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)