Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke a Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola területén. A pártelnök az elmúlt napokban politikai támadások célkeresztjébe került, miután ellenzéki képviselők is visszaéléssel vádolták meg a PPA-tól (Agrárkifizető Ügynökség) elnyert támogatással kapcsolatban. A tájékoztatón a pártelnök nemcsak részletesen ismertette a szóban forgó fejlesztés hátterét, hanem a jelenlévőket is körbevezette az épülő és a már elkészült vendégházaknál.
A sajtótájékoztató apropóját egy közel 100 ezer eurós pályázat adta, amelynek célja egy új vendégház megépítése a Martosi Rendezvényközpont területén. Nemrégiben két ellenzéki képviselő, Veronika Remišová (Za ľudí) és Alojz Hlina (SaS) a közösségi médiában történő bejegyzéseikben megkérdőjelezték a projekt átláthatóságát. A támogatás még nem került kifizetésre – mint elhangzott a mai sajtótájékoztatón, s az összeg csak az építkezés befejezését és az ellenőrző bizottság pozitív értékelését követően kerülhet folyósításra.
A Magyar Szövetség elnöke mindkét képviselőt meghívta a mai sajtótájékoztatóra, ám egyikük sem jelent meg. Alojz Hlina azonban jelezte, hogy egy másik időpontban kész találkozni Gubíkkal.
A sajtótájékoztatón Gubík László hangsúlyozta:
„A pályázati eljárás még jóval azelőtt kezdődött, hogy engem megválasztottak volna a Magyar Szövetség elnökének.”
„A törvény szerint ugyanis polgári társulás száz százalékban nem lehet tulajdonosa egy cégnek, ezért a Marthos Polgári Társulás 85%-ban, én pedig 15%-ban természetes személyként vagyok a Martevent elnevezésű cégnek a tulajdonosa, amely jóval az elnökké választásom előtt elindította a projekt tervezést, lefolytatta az összes dokumentációs munkát, az összes rajzot, minden engedélyt begyűjtött. Majd valamikor az idei év elején, amikor megszületett a végleges kiértesítés a döntésről, akkor elnyerte azt a pályázatot, amellyel tovább csinosíthatjuk ezt a parkot, amely öt főnek kényelmes szállást tud biztosítani, és ezzel ki tudjuk elégíteni a létesítmény igényeit” – jegyezte meg a pártelnök.
„Nem szeretnénk sem titkolni, sem rejtegetni semmit” – hangsúlyozta, majd megjegyezte, hogy
„az egész építkezési és pályázati folyamat a nyilvánosság előtt zajlott, a község bevonásával, és az elmúlt évtized munkájának méltó folytatása.”
A Magyar Szövetség elnöke egyúttal reflektált azokra a híresztelésekre is, miszerint a támogatási összeg már kifizetésre került volna.
„Szó sincs erről. Ez a projekt utófinanszírozású, vagyis előbb a beruházás megvalósítása történik meg, és csak ezt követően jöhet létre a pénzügyi elszámolás”
– tette hozzá.
A Magyar Szövetség elnöke arról is beszélt, hogy a Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola nem csupán egy projekthelyszín, hanem egy kulturális, oktatási és közösségépítő tér, amely az elmúlt tíz évben fokozatosan alakult ki civil összefogás eredményeként.
„Ez nem egyetlen projekt eredménye, hanem egy évtized kőkemény munkájáé, amit az önkormányzattal, a civil szférával és az Esterházy Akadémiával közösen végeztünk”
– fogalmazott.
A sajtótájékoztató végén Gubík újságírói kérdésekre is válaszolt. A támogatás kifizetésének időpontjáról elmondta: a projekt jelenleg kivitelezés alatt áll, és a folyósítás csak a kivitelezés teljes befejezése és az ellenőrző bizottság jóváhagyása után történhet meg.
„A harmadik körben nyújtotta be a pályázatot egyetlenegy cég az ide tartozó – az ógyallai mikrorégió – településeken bejegyzett vállalatok közül”– ismertette a körülményeket.
Hozzátette: sok polgármester nem is indult a programban, mert
„ezek a PPA-projektek nagyobb átoknak számítanak, mint áldásnak – rengeteg munka van velük, és utófinanszírozásosak, nem beszélve a 15 százalékos önrészről.”
A sajtótájékoztató hivatalos részét követően Gubík László körbevezette a jelenlévőket egy már korábban felépült vendégházban is, amely szintén a park szálláskapacitásának bővítését szolgálja. A résztvevők így személyesen is meggyőződhettek arról, milyen színvonalú beruházások valósultak meg az elmúlt évek során Martoson, és mire lehet számítani a jelenlegi építkezés befejeztével.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma