Lassan egyre szélesebb körben bizonyítást nyer, amit eddig is sejtettünk: hogy az uniós tagországok adófizetőinek zsebéből kivett, s Ukrajnának juttatott pénzek jelentős része bizony nem az orosz agresszió elleni küzdelem támogatására, vagy a lakosság szenvedéseinek enyhítésére ment el, hanem az ukrán maffiát gazdagította.
Ezt a mostani, immár sokadik korrupciós botrány is meggyőzően mutatja, amelynek szálai, mily meglepő, Zelenszkijig érnek. Ha ezután még bárki azt meri állítani, hogy Ukrajna megérett az uniós csatlakozásra, az arra a szebb napokat is látott élemedett hölgyre hasonlít, akit egy szélhámos már sokadszor forgat ki a pénzéből, de még mindig vakon hisz neki.
Sajnos ilyen hiszékeny hölgyek szép számmal akadnak az uniós kassza közelében, Zelenszkij pedig valahányszor követelőzni kezd, annyiszor jár sikerrel.
Úgy tűnik, bármennyire is szembe jön a valóság, Brüsszel rendületlenül Ukrajnának akarja adni az európai polgárokat illető pénzt, pedig ahogy azt Orbán Viktor magyar miniszterelnök nagyon kifejezően megfogalmazta, „amit nem lőnek el a fronton, azt ellopja a háborús maffia”. Brüsszelt mindez nem érdekli, egyszerűen nem vesz róla tudomást, helyette továbbra is azzal van elfoglalva, hogyan kerülje meg Magyarország vétóját és vegye fel gyorsított eljárásban a háborúban álló Ukrajnát az Európai Unióba.
Mindebben az a legszomorúbb, hogy nem őket kell szánnunk, hogy ilyen korlátoltak, mivel még mindig nem ébredtek fel kontinensrontó kábulatukból, hanem Európa népét kell sajnálnunk, hogy ilyen emberek döntenek a sorsáról, gyermekei jövőjéről. Ugyanakkor szánni való az ukrán nép is, mely immár harmadik éve szenved, azzal hitegetve, hogy bármi áron ki kell tartaniuk, mert nyugati segítséggel megnyerhetik a háborút, miközben az ország védelmére és biztonságára szánt pénzeket az ukrán háborús maffia, a szálakat a háttérből irányító és manipuláló korrupt pénzemberek teszik zsebre és élnek hihetetlen fényűzésben. Azok az oligarchák, akikkel szemben Zelenszkij az ország megvédését ígérte, ám ahogy múlt az idő, úgy változott ez az elhatározás, mígnem júliusban jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatalt és a Specializált Korrupcióellenes Ügyészséget alárendelte a legfőbb ügyésznek, ezzel jelentősen korlátozva a két intézmény hatáskörét. Ez a lépés olyan nemzetközi és belföldi felháborodást keltett, hogy az elnök kénytelen volt visszavonni a törvényt.
Ukrán lapértesülések szerint a mostani korrupciós botrány főszereplője, nem mellesleg Zelenszkij közeli barátja, a szükségét kizárólag színarany illemhelyen végezni tudó, azóta köddé vált Timur Mindics védelmében indulhatott júliusban a korrupcióellenes intézmények elleni kampány.
Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét azonban ez sem hozta ki a béketűréséből, bár vele kapcsolatban békét emlegetni komoly ellentmondásnak, mi több, képtelenségnek számít. Korrupciós botrány ide vagy oda, kijelentette, mindegy, mennyibe kerül, folytatni kell az oroszok elleni háború költségeinek növelését.
„Hitelt adunk Ukrajnának, amelyet Ukrajna visszafizet, ha Oroszország kártérítést fizet” – mondta a Bizottság elnöke, ami arra enged következtetni, hogy Ukrajnának abban az esetben nem kell fizetnie, ha az oroszok nem adnak kártérítést. De ha esetleg adnak is, hol lesz az a pénz már akkor…
Nos, ilyen fokú őrültséget már kezelni sem lehet. Bár van erre egy magyar mondás, miszerint könnyű más farkával verni a csalánt. Ursula asszony is könnyen osztja a mások pénzét, neki azért feltehetően nem lesznek anyagi gondjai öreg napjaira és a rezsiszámlát is ki tudja majd fizetni. Ellentétben a gazdaságilag tönkretett tagországok lakosságával.
NZS/Felvidék.ma
