Az Eperjesi Egyetem Magyar Nyelv és Kultúra Intézete az egyik legkisebb létszámú, mégis meghatározó műhelye a szlovákiai magyar felsőoktatásnak. Radics Rudolffal, az intézet adjunktusával beszélgettünk többek között az intézet mindennapjairól, közösségépítő és oktatási küldetéséről, valamint a magyar nyelvű képzés presztízsének megőrzéséről. Az interjúban szó esett mások mellett a különböző régiókból érkező hallgatók motivációiról, valamint az eperjesi szórványmagyarság kihívásairól is.
Milyen mindennapi szakmai és közösségi tevékenységekkel igyekeztek megtartani és erősíteni a magyar nyelvű oktatás presztízsét Eperjesen? Hogyan tudja az intézet a kis létszám ellenére is fenntartani a minőségi oktatást, a kutatói munkát és a hallgatói közösséget?
A magyar nyelvű oktatás presztízsének megőrzését és erősítését Eperjes városában elsősorban tudatos szakmai és közösségépítő munkával igyekszünk biztosítani. Külön figyelmet fordítunk a jelentkezőkben felmerülő kezdeti bizonytalanságokra, amelyek egy többségi szlovák nyelvi és kulturális környezetben folytatott tanulmányokkal kapcsolatosak. Ezek az aggodalmak leggyakrabban az anyanyelv mindennapi használatának esetleges háttérbe szorulásához, illetve a magyar nyelvhez és kultúrához kötődő közösségi lehetőségek hiányától való félelemhez kapcsolódnak. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ezek a félelmek rövid időn belül feloldódnak.
Eperjes történetileg is többnemzetiségű, befogadó város, ahol a nyelvi és kulturális sokszínűségnek élő hagyománya van. Ebbe a közegbe illeszkedik szervesen a Nemzetiségi Kisebbségek Nyelve és Kultúrája Központ, amely a magyar, roma és ruszin hallgatók anyanyelvi képzését és kulturális beágyazottságát egyaránt felvállalja.
A kis létszám nem hátrányként, hanem lehetőségként működik: személyesebb, bizalmi alapú kapcsolat alakul ki oktatók és hallgatók között, amely támogatja az egyéni fejlődést, a szakmai orientációt és a tehetséggondozást. A hallgatók gyakran úgy élik meg, hogy személyre szabott mentorálásban, szinte „magántanári” figyelemben részesülnek. A minőségi oktatás szerves része a kutatói utánpótlás nevelése is: hallgatóink ösztöndíjprogramokban, alkotói és tudományos versenyeken vesznek részt, kutatási eredményeiket pedig intézeti tudományos diákköri konferenciákon mutatják be.
Fotó: Radics Rudolf archívuma
Milyen képzési programokkal, szakmai lehetőségekkel és közösségi eseményekkel várja az intézet a magyar fiatalokat? Van-e olyan új kezdeményezés, amelyet kiemelnél?
Az intézet a magyar fiatalokat sokrétű képzési és közösségi lehetőségekkel várja. A képzés gyakorlatorientált jellegét erősíti, hogy a tolmács és fordító szakos hallgatók egyetemi és szakmai rendezvényeken – tanévnyitókon, konferenciákon, szakmai fórumokon – vállalnak tolmácsolási feladatokat, míg a tanár szakos hallgatók aktívan bekapcsolódnak tudományos és szakmai események szervezésébe is. Ez a gyakorlat nemcsak szakmai tapasztalatot nyújt, hanem erősíti a hallgatók intézményi kötődését és önbizalmát is. A magyar hallgatói közösség megtartását és élénkítését az egyetemen működő magyar diákszervezet is szolgálja, amely rendszeres kulturális és közösségi programokat szervez.
A közelmúltban tematikus városnézésre, tanulmányi kirándulásra, szakmai előadásokra és közös ünnepi alkalmakra került sor, a következő félévben pedig további, új kezdeményezésekkel kívánjuk gazdagítani az egyetemi közösségi életet. Ezek a képzési, szakmai és közösségi gyakorlatok együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy az intézet nem csupán oktatási helyszínként, hanem élő, dinamikus magyar nyelvű szakmai és közösségi térként működjön Eperjesen, vonzó perspektívát kínálva a magyar fiatalok számára.
Fotó: Radics Rudolf archívuma
A közelmúltban nyílt napot is tartottatok. Milyen érdeklődést tapasztaltatok? Mely régiókból és milyen motivációkkal érkeztek az érdeklődők?
A december 9-én megrendezett összegyetemi nyílt napon megközelítőleg 1300 érdeklődő vett részt, ebből intézetünk standjánál mintegy 20-30 diák tájékozódott, ami kifejezetten kedvező aránynak tekinthető. Az érdeklődők elsősorban a dél- és kelet-szlovákiai régiókból érkeztek. A bemutatott két tanulmányi program iránti érdeklődés kiegyensúlyozottan oszlott meg. A tanári szak esetében elsősorban a magyar nyelv és irodalom rendkívül széles szakpárosítási lehetősége vonzotta a diákokat, hiszen a szak jelenleg 21 különböző tantárggyal kombinálható.
A fordító- és tolmácsképzés iránt érdeklődők motivációi között hangsúlyosan jelent meg a piacképes, gyakorlatközpontú nyelvtudás megszerzésének lehetősége, valamint az a perspektíva, hogy a képzés konkrét szakmai szerepekre – intézményi, kulturális és nemzetközi közegben is – felkészít. Összességében a nyílt nap tapasztalatai azt mutatják, hogy az intézet képzési kínálata világos szakmai alternatívát és vonzó jövőképet jelent a magyar anyanyelvű fiatalok számára, különösen azoknak, akik tudatosan keresik az anyanyelvi képzés és a gyakorlati hasznosíthatóság egyensúlyát.
Fotó: Radics Rudolf archívuma
A legutóbbi, 2021-es népszámlálás szerint Eperjes 84 824 lakosából mindössze 170 ember vallotta magát magyarnak. Véleményed szerint milyen kihívásokkal jár egy ennyire kis létszámú közösség számára az identitás megőrzése, a nyelvhasználat, vagy akár csak a láthatóság?
Ezt a kérdést gyakran kihívásként teszik fel, én azonban az egyetemi tapasztalataim felől inkább meg szoktam fordítani. Eperjes esetében a kis létszámú magyar közösség nem feltétlenül hátrány, hanem olyan helyzet, amely különleges lehetőségeket teremt. Itt a magyar nyelv nem háttérzaj, hanem fókusz: minden megszólalásnak és minden közös alkalomnak súlya van. Egy ilyen közegben gyorsan kiderül, mi működik igazán. Az oktató és a hallgató között közvetlen, személyes kapcsolat alakul ki, a nyelvhasználat pedig nem megszokás, hanem tudatos döntés. Ez hosszú távon erősíti az identitást, mert nem megszokásból, hanem meggyőződésből működik.
A láthatóság sem pusztán szám kérdése: attól válik egy közösség jelenlévővé, hogy mit és milyen minőségben tesz hozzá az egyetemi térhez. Oktatóként azt látom, hogy ebben a kis létszámú közegben a hallgatók hamarabb megtalálják a saját hangjukat, gyorsabban kapcsolódnak be szakmai munkába, kutatásba vagy szervezésbe. Itt mindenki számít – és éppen ez az, ami motiválóvá és élővé teszi a magyar jelenlétet Eperjesen.
Te magad Gömörből, pontosabban Abafalváról származol. Mennyiben határozza meg szülőfölded az identitásodat, gondolkodásodat, pedagógusi vagy irodalmi szemléletedet?
Egy kis közösségből származom, egy nagyjából hatszáz lakosú faluból, ahol szinte mindenki mindenkit ismer. Ez egy kis magyar közösség, erős gömöri mentalitással: a dolgoknak súlya van, az ember számít, a kimondott szónak következménye van. Azt hiszem, ez nagyon korán megtanított arra, hogy a közösség nem elvont fogalom, hanem mindennapi felelősség és viszony. Innen nézve nem is véletlen, hogy később Eperjesre kerültem, ahol szintén egy kis magyar közösséggel dolgozom. Van ebben valami sorsszerűség: ugyanaz a tapasztalat tér vissza más léptékben.
A kis közösség nem eltűnik, hanem átalakul – és vele együtt az ember szerepe is. Oktatóként, pedagógusként itt különösen világos, hogy minden jelenlét számít, minden megszólalás formál, és nincs „háttérben maradás”. A gömöri származásom a gondolkodásomat és az irodalmi szemléletemet is meghatározza. Egyfajta visszafogottság, figyelem és irónia, talán egy kicsit a hallgatás kultúrája is benne van – az, hogy nem kell mindent azonnal kimondani, de amit kimondunk, annak legyen tétje. Pedagógusként és tollforgatóként is ezt keresem: a személyességet, a pontos megszólalást és azt a felelősséget, amely abból fakad, hogy kis közösségekben az ember soha nem névtelen.
Fotó: Radics Rudolf archívuma
Személy szerint hogyan próbálod erősíteni a felvidéki magyar diákok identitás- és közösségtudatát? Mennyire nyitottak a hallgatók a közösségépítő programokra? Oktatóként milyen szakmai és emberi feladatokat tartasz ma a legfontosabbnak egy „szórványegyetemi” közegben?
Személy szerint nem kész válaszokat vagy identitásmintákat szeretnék átadni a felvidéki magyar hallgatóknak, hanem olyan helyzeteket teremteni, ahol ezek kérdésként, tapasztalatként és közös élményként jelenhetnek meg. Az oktatásban számomra az a legfontosabb, hogy a magyar nyelv ne csak tananyag legyen, hanem élő, mindennapi közeg: beszélgetésekben, közös gondolkodásban, szakmai vitákban. Így az identitás nem elvárásként, hanem megélt tapasztalatként alakul. A hallgatók alapvetően nyitottak a közösségi programokra, különösen akkor, ha azok nem kötelező jellegűek, hanem valódi találkozási alkalmak. Azt látom, hogy akkor kapcsolódnak be igazán, ha érzik, hogy számít a jelenlétük, van beleszólásuk, felelősségük.
Ebben a közegben a kisebb létszám kifejezetten előny: mindenki látszik, mindenki fontos, nincs anonim részvétel. Oktatóként egy ilyen egyetemi környezetben – mint amilyen Eperjes – a szakmai és az emberi szempontokat nem lehet elválasztani egymástól. Fontos a szakmai igényesség és a következetesség, de ugyanilyen lényeges a figyelem, a személyes jelenlét és a bizalom. Itt az oktató nemcsak tudást ad át, hanem példát is mutat arra, hogyan lehet kisebbségi helyzetben is magabiztosan, nyitottan és felelősen működni.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
