Ez a vasárnap protestáns egyházi naptárunkban a Laetare nevet kapta. Az Ézsaiás 66,10 latin antifónájának kezdőszavai nyomán: Laetare cum Jerusalem et exsultateinea, omnesquidiligitseam – Örüljetek Jeruzsálemmel!…
Hitben járó eleink nevezték örömvasárnapnak, az ézsaiási Ige nyomán. Kenyérvasárnapnak a kenyérszaporítás evangéliumi csodája alapján. A katolikus egyházban rózsavasárnapnak (Dominica de rosa) is.
Az Ige és édes anyanyelvünk csodalogikája
E nap örömének egy manapság ritkán szóba hozott összefüggése megismerésére hívom kedves Olvasóinkat. Nevezetesen: mennyire függ össze mindaz, amit anyanyelvünk olyan szépen kapcsol egybe. Minthogy a nyelvnek is van belső logikája és gazdag asszociációs rendszere. Amikor ugyanis kimondom, elég!, akkor magamnak és másoknak is éltető határt húzok szóval. Ebben az elégben szó szerint el-ég sok minden: a bírvágy, a mértéktelenség, a gátlástalanság, az elégedetlenség, elégedetlenkedés, az önzés. Mindaz, ami ma oly’ hatalmas mértékben égeti az emberek életét, rontja meg családok ígéretes együttélését. Közösségi és egyéni hangtalan süllyesztőket működtetve az emberlétben. Isten Igéje ellenben arra tanít, ezt kínálja megfontolásunkra, okulásunkra: „Elég néked az én kegyelmem” (2Kor 12,9).
Nemcsak a magyar nyelv logikája, hanem a bibliai gondolkodás is alátámasztja ezt a manapság ugyancsak feledésbe merült mondást: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok”. Azaz: a biztos, de kisebb előny jobb ma, mint a nagyobb, de bizonytalan jövőbeli haszon. A kisebb, de biztos előnyök elsőbbséget kaphatnak a nagyobb, de kockázatosabb lehetőségekkel szemben. A veréb, mint kisebb madár, biztosan elérhető, míg a túzok, mint nagyobb madár, a jövőbeli, de bizonytalan lehetőséget szimbolizálja. Nehogy a nagyobb, eltúlzott vágyaink miatt végül semmit se kapjunk.
A megelégedés tanulható – spirituális ergonómia
Mivel bibliai eleink, például Pál apostol hittel meghallották és elfogadták a minden körülmények között megtartó kegyelem valóságát, ennek megfelelően igyekeztek élni. Azt is tudták, amiről mi megfeledkezünk, hogy a megelégedés tanulható és tanítható. „Megtanultam, hogy minden körülmények között elégedett legyek – Megtanultam, hogyan nézzek szembe bármikor, bármilyen helyzettel” (Filippi 4,11 – 12).
Óriási dolog! Manapság sok mindent megtanulnak gyermekeink az iskolában, csak az öröm igazi forrásvidékét nem térképezik fel, járják be sokan. Oda nincs GPS-ük.
Oda csak az Ige, az Istenre figyelés vezet el.
Minden körülmények között (sőt ellenére) elégedettnek lenni nem együgyűség, naivitás, önmarcangoló igénytelenség, hanem abszolút jó lelki-szellemi erőgazdálkodás. Spirituális ergonómia. Hány embernek azért ég meg, vagy ég el az élete, mert örökös elégedetlenségben szenved. Szavai, indulatai az elégedetlenség lávakitörései. Nem csak önmagát, de másokat is éget. Heidelbergi tanárom, Michael Welkert eológiai professzor Szentlélek etikájában állandóan figyelmeztet az önkorlátozásra, önvisszafogásra, önvisszavételre (Selbstzurücknahme), afféle digitális kori túlélésparancsra. Ezt gyakorolni lehet, begyakorolni is.
Pál azt is megtanulta, hogy szembe tud nézni minden helyzettel. Nem mert ő olyan okos, olyan rafinált, dörzsölt életművész, hanem azért, mert az adott helyzetet nem maga felől, hanem Krisztus felől, az Ő látószögéből nézi. És minden helyzetben tudta, végső soron nem Pál a helyzetek ura, hanem az Úr.
Elfogadta, hogy az Ő vezetése a legsikeresebb, legmegtartóbb, örök életvezetés, mert Ő valóban az életre, az élni érdemes és lehetséges életre vezet.
Mert látja azokat a végtelen és véges összefüggéseket, amiket mi nem látunk. És mindezt a javunkra látja, fordítja, mozgatja. Ez a Krisztus-központú megelégedés, és ráhagyatkozás az Ő vezetésére megelégedetté, így megbékéltté formál. Nem beletörődővé, hanem Őbenne örvendezővé, derűssé. Úgy, ahogyan a kínai mondás tartja: „A keresztyén embernek egy nap alatt több öröme van, mint a hitetlen embernek egész életében”.
A megelégedés nem véletlenül került a középkori keresztyén erénytanokba. Digitális korunkban is megvan ennek az erénytannak a használható átirata. Például így: „Mindent csak mértékkel!”. Az önmérséklet a túlzások kontrollálásának az erénye. A mértékletesség terminusát általában az önmegtartóztatásra értik, különösen számos élvezeti forrás esetében (mint például a kávé, cukor, alkohol, drog, étel, szex).
Most tágabb értelemben használjuk a mértékletesség kifejezést, amelybe mindenféle kedvező hatású önkorlátozás belefér – írja korunk bölcs filozófusa. A mértékletesség az, ami megvéd a kilengésektől, az impulzivitástól, a mohóságtól, falánkságtól. Az önmegtagadásnak ez a formája végső soron a mások felé való nagylelkűség. Senki ne gondolja, hogy az elég, a megelégedés valamiféle életcsömör mérgezett forrása. Sőt, ellenkezőleg. Nagyon is pozitív ígéretek kapcsolódnak hozzá.
Leginkább a bibliai Ige biztatása: „Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket dicsőséges gazdagsága szerint, HA a Krisztus Jézusban éltek” (Filippi 4,19).
Általában a dolgok, sorsok, örömök és bánatok „banánhéjakon” fordulnak meg. Ezért is fogalmaz így Pál: HA – mert a megelégedés létkondíciója, létfeltétele „csak” ennyi: HA a Krisztus Jézusban éltek. HA hitetek forrása, életetek tengelye, fix pontja Jézus Krisztus, amint Őt az evangéliumok bemutatják, akkor ez a HA nem illúzió.
Egy szalmaszál metamorfózisa, átváltozása
Olyan ez a HA, mint egy szalmaszál személyes létezésünk fészekrakásakor vagy otthonfészkében. Luther bölcs felismerése szerint ez a szalmaszál óriási, erős gerendává lesz, a megtartás oszlopává, HA elhisszük: létezésünk metamorfózisra, bennünket sorsváltozásra segítő szalmaszála Jézus Urunk jászolágyából származik.
Akkor ez a szalmaszálnyi hit megtartó erős gerendává, támasztékká lesz az életünkben. Akkor és csak akkor meg fogjuk érteni az apostoli testamentum mélységes igazát: Örüljetek az Úrban mindenkor (Filippi 4,4). Ekkor felsejlik előttünk az igazi hajnalfény. Hiszen a legmélyebb létöröm, a világteremtő isteni létöröm, és a megváltói feltámadásöröm mint valami végtelen örömóda tölti be a világmindenséget és teremtményi szívünket. Ezt azok látják, akik halló fület, halló szívet, látó szemet, a Halhatatlan hangját halló lelket kapnak.
Legyen ez a mély létöröm személyes sorunk és nemzeti létünk alaphangja ma is – március 15-én, szerte Magyarhonban, a szívek Kárpát-hazájában!
Ajándékozz nekünk örömet, Uram, ezen a napon is – örömet Fiad feltámadásában, örömet a Te kegyelmed és irgalmad fölött, örömet a Te Lelked munkája láttán ezen a világon. Tudjunk ma is szeretetben találkozni egymással, és örömmel várni a Te eljöveteledet, ahogyan megígérted. Ámen.
BL/Felvidék.ma
