Blaskovics József turkológus professzor századik születésnapjára emlékeznek ma szülőhelyén, Ímelyen szlovákiai és csehországi magyar értelmiségiek, olyan emberek, akik ismerték, kapcsolatba kerültek vele prágai diákéveik alatt. Az emlékdélutánon jelen lesz Lacza Tihamér és Ozogány Ernő tudománytörténész, Balassa Zoltán történész, Duka Zólyomi Árpád magfizikus, az Ady Endre Diákkör egykori elnökei, aki felolvassa a Prágában élő Kocsis László Attila megemlékezését, mellyel portálunk is tiszteleg a felvidéki magyar tudós emléke előtt. Nemcsak nálunk, magyaroknál, de más nemzeteknél, különböző kultúrájú népeknél is az a mondás járja, hogy igazi nagy emberek azok, akik nagy tudásuk, tetteik, kimagasló alkotásaik mellett szerények is.
Valahányszor hallottam itthon vagy a nagyvilágban e bölcs mondást, mindig eszembe jutott volt tanárom, Blaskovics József professzor, mindnyájunk kedves Józsi bácsija. A nagy emberek ilyenfajta jellemzése ugyanis teljesen megegyezik az ő személyiségével és erényével. A felvidéki Ímely kis község nagy szülötte tehetségével, kiváló nyelvérzékével, széleskörű filológiai és történelmi ismereteivel, sokrétű munkásságával nagy nemzetközi elismerést, a turkológia terén mondhatnók világhírnevet szerzett. Ugyanakkor megmaradt egyszerű, szolid, másokat tisztelő, segítőkész és barátságos embernek, egyszerűen mondva „jó embernek”.
Amikor a hatvanas évek elején a prágai Károly Egyetem Bölcsészeti Karán Blaskovics docens úr törökszakos diákja lettem és kérésére bemutattam szüleimet, édesapámról mondván, hogy jó ember és gondos családapa volt, ő ezekkel a szavakkal reagált: mindenki számára az a legnagyobb megtiszteltetés, ha azt mondják róla, hogy jó ember. Nem kell semmiféle szuperlativuszokban beszélni, ebben minden benne van. Tanár létére nagyon közvetlen volt diákjaihoz, és minket is arra kért, hogy Józsi bácsinak szólítsuk. Nagyon szépen jellemezte Józsi bácsit első diákja a hungarológián: Richard Pražák, a brünni Masaryk Egyetem professzora és Csehország volt budapesti nagykövete a Prágai Tükör c. folyóirat főszerkesztőjének adott interjújában (a 2000/4. számában jelent meg) így fogalmazott: „Nagyon barátságos ember volt, akinek a tanítványaival nemcsak hivatalos, hanem baráti kapcsolata is volt”. Példának felhozta azt az esetet, amikor az első vizsga után meghívta diákjait egy bor melletti baráti találkozóra; még hegedült is nekik, és sok szép magyar népdalra megtanította őket.
Hát ilyen szerény és jó ember volt Józsi bácsi haláláig. Pedig a több mint félévszázados pedagógiai és tudományos pályafutása során elért nagy sikerei joggal válthattak volna ki benne erős önérzetet és szerénytelenséget is. Hadd említsem meg, hogy 1950-ben ő hozta létre a Károly Egyetemen a hungarológiai szemináriumot, 1955-ben meg a turkológiai szubkatedrát. Számos tankönyvet írt főiskolai hallgatók részére. (Učebnice maďaršiny, Prága 1954 (skriptum), Učebnice maďarštiny, Díl I. Úvod do maďarštiny, Prága 1955, Státní pedagogické nakladatelství, dotisk 1957, Magyar normatív nyelvtan /Maďarská normativní mluvnice, 1957, Magyar nyelvkönyv /Učebnice maďarštiny, 1966, Ladislav Hradský társszerzővel a Magyar nyelv önállóan tanulóknak / Maďarština pro samouky, 1963, Magyar-cseh és cseh-magyar zsebszótár, 1968, Dějiny nové turecké literatury, Prága, 1953, Státní pedagogické nakladatelství, Učebnice turečtiny, Díl I. Úvod do turečtiny, Prága 1964, SPN, Učebnicve turečtiny, druhé vydání, Prága 1970.). Nagy nemzetközi elismerést érdemelt ki az „Arabské, turecké a perzské rukopisy Univerzitnej knižnice v Bratislave/ Arab, török és perzsa kéziratok a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban c. könyvével , mely 1961-ben jelent meg Pozsonyban. Igen értékesek művei, melyekben török forrásműveket dolgozott fel. ( Rimavská Sobota pod osmansko-tureckým panstvom, In: Kapitoly z dejín a prírody okresu Rimavská Sobota, Pozsony 1968, Rimavská Sobota v čase osmansko-terckého panstva, 1974, Rimaszombat a török hódoltság korában, In: Irodalmi Szemle, Pozsony, 1983, Rimaszombat és vidéke a török hódoltság korában, Budapest 1989, Rimaszombat és vidéke a török hódoltság korában, szlovák eredetiből Ozogány Ernő fordította, Pozsony 1995, Vojtech Kopčan társszerzővel Nové Zámky pod tureckou nadvládou 1663-1685, Érsekújvár, HNB, 1985, Érsekújvár az oszmán-török hódoltság korában (1663-1685, In: Castrum Novum, Érsekújvár 1986, Érsekújvár és vidéke a török hódoltság korában, Budapest 1989.)
Józsi bácsi nagy szakértője volt az úgynevezett szijákat-nak, az Oszmán-török Birodalomban a Magas Porta, a szultán és a nagyvezér közötti levelezésben használt titkos írásnak. Emlékszem rá, mikor a hatvanas évek elején az isztambuli Állami Levéltár tudós kutatói jöttek utána Prágába azzal a felkéréssel, hogy segítsen nekik megfejteni az ezzel az írással készült okiratokat. E területen végzett munkássága is hozzájárult ahhoz, hogy megválasztották a Türk Dili Kurumu (a Török Tudományos Akadémia Török Nyelv Intézete) külföldi tagjává.
Gazdag fordítói tevékenységet is folytatott. Nem csak anatóliai török, de tatár, azeri, türkmén, és kazah nyelvről is fordított verseket és elbeszéléseket magyar, szlovák és cseh nyelvre, például: Nazim Hikmet, Bojujúce srdce (Harcos szív), Pozsony 1951, Sabahattin Ali, Yeni Dünya, Pozsony 1952, Sabahattin Ali: Anatolské příběhy (Anatóliai történetek), Prága 1963. A legértékesebbek közé tartoznak régi török történeti munkák fordításai, mindenek előtt a Magyarok története, a Tarih-i Üngürüs, mely nem sokkal a halála előtt jelent meg Budapesten.
Mint volt „adys” szeretném hangsúlyozni, hogy Józsi bácsi ott volt már az Ady Endre Diákkör alapításánál 1957-ben, és tagjaival tartotta a kapcsolatot életének utolsó évéig. Sok szép visszaemlékezésünk van értékes előadásaira, beszélgetéseire velünk az AED rendezvényein. Jó tanácsainak köszönhetően sokunk megállta helyét olyan nehéz időkben is, mint amilyen a Prágai Tavasz után következett. Erősítette bennünk nemzeti önazonosság-tudatunkat, szeretetünket anyanyelvük, történelmünk és szülőföldünk – a Felvidék iránt.
Végezetül, kérem, engedjék meg, hogy összegezve annak a meggyőződésemnek adjak hangot, hogy Blaskovics József professzor, mindnyájunk igen tisztelt és szeretett Józsi bácsija sok évtizedes igen sikeres pedagógiai és tudományos munkásságával jelentős mértékben növelte és gyarapította a Cseh Köztársaságban élő magyar értelmiségi elit tekintélyét is, hírnevét az országban és szerte a világban. Nagy örömünkre válik, hogy ilyen tekintélyes személyiséggel volt szerencsénk megismerkedni és kiváló kapcsolatot tartani éveken át. Emléke mindörökre megmarad emlékezetünkben és a szívünkben.
Prága, 2010. június 11., Dr. Kocsis László Attila
Felvidék Ma
