Csaknem félszáz országban énekelt már; templomokban, hangversenytermekben, bajor kocsmában, norvég óvodában, müncheni kórházban, francia vidéki kastélyban. De Sevillában, a világkiállítás Makovecz által megálmodott magyar szentélyében is és Washingtonban, a Folger Libraryben Orbán Viktor kitüntetése alkalmából, vagy olaszországi zsidó fesztiválokon, és szólt az „egy szál hang” a Szent Korona elhelyezésekor az Országházban, és persze szeretett szülőföldjén, a Felvidéken. Meg sok-sok faluban és városban a Kárpátok ölelte térségben, ahol mi, magyarok leltünk hazára más népekkel együtt, mert „egy a tűzhelyünk”.
Kati Pincről, egy Losonc-környéki kis faluból indult a nagyvilágba; abból a tájbölcsőből, melyet a természet ringatott; pillangókat kergethetett, madarak röptében gyönyörködhetett, fürödhetett a folyócskában, kifuthatott a kert végébe, fára mászhatott, lépdelhetett a hajnali harmaton.
A csendben talán még saját szívdobbanását is hallani vélte; megtapasztalta a falusi emberek természetességében rejlő bölcsességet. Talán ezért hozta el a nagyszülői házból pilisszentlászlói otthonába a tulipános ládákat, a szuszékokat, a hímzett vásznakat, a tisztaszoba bútorait – még nagyapja bőrcsizmáját is.
Szvorák Kati természetesen nem csak zenei kíséret nélkül, s nem csak szólóban énekel, de művészetében számomra az „egy szál hang” jelenti a legnagyobb élményt. Ilyenkor mintha nem is a közönségének, hanem az Istennek mutatná fel, miként él a tőle kapott tálentumokkal: a hangjával, amely mintha nem is a torkában és szájüregében állna össze nemes rezgéssé, hanem a szívéből áradna felénk.
Gyerekként (Fotó: Szvorák Katalin családi archívuma)
Kati képes a nép költészetét és dallamait egyedi harmóniába delejezni, átérezve a bennük lévő hangulatokat és gondolatokat, s így mindnyájunk számára tükröztetni a lélek patyolattisztaságát. A felvidéki palóc lány így válhatott nemcsak a forrón szeretett magyar hazához hűséges énekessé, hanem egyetemes, minden népet tisztelő művésszé, olyan személyiséggé, aki Istenben él, s akiben ott él Isten: a miénk is, és minden népé.
Április huszonkilencedikén, hatvanadik születésnapján még ismerősei is elámulnak, ha számba veszik eddigi teljesítményeit: a napokban jelent meg a harminchetedik önálló lemeze, egy dupla album! Fellépései több ezerre tehetők. A legkisebb faluban is tudása legjavát nyújtotta és nyújtja, mindig tisztelettel és alázattal viszonyul meghívóihoz és a közönségéhez.
Ő támogatók nélkül érvényesült, s emelkedett egyre magasabbra pályáján új környezetében, az anyaországban. Budapesten, ahol az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar nyelv-könyvtáros szakán diplomázott, gyakran szlováknak vagy csehnek tekintették a hallgatók; két évtizeden át a Honvéd Művészegyüttes magánénekeseként kereste kenyerét gyakori megaláztatások közepette; súlyos betegségéből, hála Istennek, kilábalt, és férjében, egy igazi kassai polgárban megértő társra lelt.
Közös életük napról napra végzett szívós munkával fokozatosan megérlelte gyümölcseit: Pilisszentlászlón, ahol megtelepedtek, Kati ismét a természet közelségében, és csendben élhet, sőt, a közeli Szentendrén éveken át tanított a zeneiskolában. Mára egy sor kitüntetés birtokosa, megkapta például az Alternatív, majd az állam által odaítélt Kossuth-díjat is.
Szvorák Katalin (Fotó: Szvorák Katalin családi archívuma)
A szülőföldhöz való hűsége, lelkének tisztasága, szívóssága és felelősségtudata archaikus népi imáink gyűjtőjére, Erdélyi Zsuzsannára, a magyar kultúra egyik kimagasló egyéniségére emlékeztet. Isten éltessen, kedves Kati! Építsd tovább mindnyájunk közös kincsét, az életművedet, és örvendezz megszületendő harmadik unokádnak. Ő lesz születésnapod legszebb ajándéka!
