A szlovákiai magyar közoktatásról, a ránk váró 4 év lehetséges fejleményeiről, óvodáinkra és iskoláinkra leselkedő esetleges veszélyforrásokról fejti ki gondolatait Andruskó Imre.
Szerintem senki számára nem lehet közömbös, hogy oktatási rendszerünk képes-e elősegíteni piacképes szakemberek képzését, egyszersmind nemzeti kisebbségünk fennmaradását. De milyen is a jó „közoktatási rendszer”, melyek is az ismertető jegyei? Az amerikai McKinsey tanácsadó cég kutatási tapasztalatai alapján egy jól működő közoktatási rendszer legfontosabb tényezői:
1. Nagy hangsúlyt fektetnek a jó képességű tanárjelöltek kiválasztására (a tanárok az egyetemek legjobb tanulói közül kerülnek ki)
2. Magas szintű a képzésük és továbbképzésük
3. Minden gyerek számára a lehető legjobb színvonalú oktatást igyekszik biztosítani
4. A végzetteket meg is fizetik, már a kezdőknek is jó fizetést adnak (az átlagbér 95-99 százaléka)
Mind a négy pont összefügg az iskolaügy finanszírozásával, a krónikus pénztelenséggel, a demográfiai mutatók alakulásával és a kedvezőtlen demográfiai összetétellel.
A pénz nem boldogít, de Teréz anya is örült volna, ha több pénze lett volna, hisz úgy több pénzt oszthatott volna szét a szegények között. Ha a cél az, hogy a szlovákiai magyar oktatási rendszer kompatibilis legyen más európai rendszerekkel, és a képzés eredményei összehasonlíthatók legyenek más európai oktatási intézmények eredményeivel (lásd PISA), akkor mi a teendő? A megoldás kulcsa a pénz, a pénz és még egyszer a pénz! Bölcs kormányaink már felismerték – a kommunikáció szintjén – az oktatás, a tudomány támogatása a legjobb befektetések egyike (de sajnos nem ebben a szellemben cselekszenek), hisz évek óta csökken, vagy stagnál az oktatásügyre fordított költségvetési tétel GDP arányos része. E „prózai ok” következtében veszélybe került az utánpótlás kérdése is (nem mennyiség, hanem minőség tekintetében). Tanárnak, tanítónak már nem a legügyesebb diákjaink jelentkeznek, tisztelet a kivételnek.
Természetesen nem vagyok naiv, az elkövetkező 4 évben – a gazdasági, pénzügyi világválság következtében – nem lesz több pénz az oktatásügyben. Ezt viszont a miniszter úrnak őszintén ki kell mondania.
Egy másik fontos, ugyanakkor nagyon érzékeny kérdés iskoláink jövője a mindenkori demográfiai mutatók függvényében. Néhány évtizeddel ezelőtt Szlovákiában évente 90 ezer gyerek született, ez azt jelentette, hogy az alapiskola 9 évfolyamában és a középiskola 4 évfolyamában országosan 13×90 ezer azaz 1 170 000 diák tanult egy időben. A mostani születési mutatók évente kb.: 50-60 ezer újszülöttről számolnak be, ami azt jelenti, hogy nemsokára a 13 alap és középiskolai évfolyamban legalább 13×60 ezer azaz 780 000 diák vagy 13×50 ezer azaz 650 000 diák fog tanulni. A különbség elrettentően nagy, hiányozni fog, hiányzik majd 400-500 ezer diák. Alapiskoláink már úgy, ahogy túlélték ezt a demográfiai cunamit, de középiskoláink vergődése csak most fog tetőzni. Sajnos, ez az egyszerű matematikai kényszerűség okozza majd azt, hogy az iskolai hálózat komoly racionalizációja elé nézünk. Bár az alapiskola alsó tagozatát és az óvodát minden kisközségben, ha lehet, fenn kell tartani, a felső tagozatos oktatást egy-egy mikrorégió megegyezése szerint a központi falvakban kéne biztosítani. Ehhez természetesen szükség lenne az iskolabusz-hálózat kialakítására, hogy minden diák számára lehetőség legyen gyorsan és biztonságosan eljutni iskolájába. A téma érzékenysége miatt ezt a lépést feltehetően alapos társadalmi vitának kéne megelőznie.
Az elkövetkező tíz év talán legsúlyosabb problémája, szociális kérdése lesz a roma-kérdés megoldása; mégpedig olyan módon, hogy akár pozitív diszkrimináció útján segítsük a romák teljes értékű integrációját. Egy átlagos szlovákiai magyar család szaporodási rátája 1,4 – ez a mutató roma polgártársainknál 4,2. Amennyiben sikerülne elérni, hogy a következő generációk tanultabbak (ezáltal alkalmazkodóbbak) legyenek, úgy már az egész társadalom érdekében nagyon fontos lépést sikerülne megtenni.
Természetesen nem lehet megkerülni – 2008-ban Čaplovič miniszter úr által is támogatott – a 4 éve bevezetett szerencsétlen tanügyi reform. Bár a társadalmi és szakmai elvárásoknak megfelelően a 245/2008-as oktatási törvény modern és haladó elemeket is tartalmaz, mindezen pozitívumokat semlegesítik azok a hibák, melyek a megvalósítás elsietett és átgondolatlan formájából következnek. Az állandósult tankönyvhiány, az állami pedagógiai program hatására háttérbe szorult természettudományos oktatás, a matematikaoktatás színvonalának követelményrendszerének drasztikus csökkentése, a rosszul értelmezett életpálya-modell, amely nem jutalmazza a tehetséggondozást, csak kreditpontgyűjtésre ösztönöz, és még sorolhatnám…
Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója
Felvidék.ma
