Elképzelhető, hogy Robert Fico szlovák kormányfő nyári szabadságának egy részét Magyarországon tölti.
A TASR szlovák hírügynökség szerdán délután számolt be arról, hogy Robert Fico és kabinetje Nagytapolcsányban tartott kihelyezett kormányülést, ahol szentesítették a Nyitra és Nagytapolcsány között építendő négypályás gyorsforgalmi autóút tervét. A kormányülést követő sajtótájékoztatón Fico kérdésre válaszolva azt mondta: nem tervezi, hogy idei nyári szabadágát valamely távolabbi országban tölti, mert a közelmúltban kutyát vett, s azzal kell (Pozsonyban) törődnie.
Ha mégis úgy alakulna, hogy nyári szabadságából néhány napot mégis külföldön tölt, akkor legfeljebb csak valamelyik közeli ország jöhet számításba, s ez „Magyarország is lehet”.
A pozsonyi magyar nagykövetségnek nincs olyan értesülése, hogy Robert Fico Magyarországra készülne – tudta meg a sajtóiroda pozsonyi tudósítója. Ezzel szemben köztudott, hogy Robert Fico még tavaly októberben hivatalos szlovákiai látogatásra hívta meg Gyurcsány Ferencet, aki a „szlovák fél kettős beszéde” miatt azóta sem tett eleget a látogatásnak.
Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes a miniszterelnöki találkozó előkészítésének szándékával már több alkalommal találkozott Kiss Péter magyar kancellária-miniszterrel, de magyar részről Gyurcsány szlovákiai látogatásáról csak általános, Budapest ódzkodását jelző nyilatkozatok láttak napvilágot, miközben Čaplovič minden alkalommal előrelépésről nyilatkozott.
Szlovák sajtóvélemények és politikai elemzők álláspontja szerint a magyar miniszterelnök mindaddig aligha látogat Szlovákiába, amíg Robert Fico szemrebbenés nélkül hagyja, hogy koalíciós partnere, Ján Slota „menetrendszerűen” sértő magyarellenes kijelentéseket tegyen.
Slota, a Fico vezette koalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenes indulatairól elhíresült elnöke a közelmúltban a magyar államalapító Szent Istvánt „lovas bohócnak”, Göncz Kinga külügyminisztert pedig olyan „kócos asszonynak” nevezte, aki „jobban törődhetne a külsejével”.
Fico még egyszer sem határolódott el Slota ilyen jellegű kijelentéseitől, noha immár több mint két éve együtt kormányoznak.
ma.hu