A tanév kezdetén valószínűleg gyakrabban kerül fókuszba az iskolahálózat optimalizációja, és ezzel összefüggésben az esetleges iskola-összevonások kérdése. Ennek kapcsán egy régebbi történet elevenedik fel emlékezetemben.
Szlovákiában 2004-ben bevezették be a normatív alapú finanszírozást. Az iskolák a tanulói létszám függvényében kapnak ún. fejpénzt. Maga az elképzelés talán nem rossz, de csak akkor működik, ha az intézménynek sok diákja van. Kevés diák esetén finanszírozási problémák lépnek fel.
A rendszer bevezetésekor abból indultak ki, hogy egy átlagosnak mondható iskolának legalább 250 tanulója van. Jelenleg a felvidéki magyar alapiskolák döntő többsége viszont meg sem közelíti ezt a létszámot, és hasonló problémával küzd középiskoláink nagy része is.
A magyar tanítási nyelvű iskolák ugyan álmodozhatnak pozitív diszkriminációról is, de ettől a hatalomtól én ilyen gesztust nem tudok elképzelni. Ezért a megoldást csak az iskolák tanulói létszámának növelése jelentheti. Növeljük a létszámot, de hogyan? A felvidéki magyar lakosság fogyása behatárolja iskoláink létszámát is, ezért a jelenlegi körülmények között megoldásként csak több helyi iskola összevonása, esetleg a szomszédos települések iskoláival való konzorcium létrehozása képzelhető el. Az iskola bezárását mindenképpen el kellene kerülni!
A minisztérium egyelőre empatikusan kezeli a problémát, időt és lehetőséget biztosít arra, hogy az iskolák a fenntartókkal, szülőkkel, szakemberekkel konzultálva hozzák meg a döntést. Viszont mindenképpen elvárják ilyen, vagy olyan döntés meghozatalát.
Hangsúlyozzák azt is, hogy a hálózat optimalizációjának elsődleges szempontja nem az anyagi kiadások megtakarítása, hanem az oktatás hatékonyságának növelése.
Hivatkozási alapként a következő indokokat szokás emlegetni: a tanfelügyelet évente megjelenő értékeléséből kitűnik, hogy nagyon sok tantárgyat nem szakos pedagógus oktat. A kis létszámú iskolák esetében ez az arány akár az 50%-ot is meghaladja. Évfolyamonként több párhuzamos osztály esetében a nem szakszerűen tanított órák száma viszont a minimálisra csökkenthető. Ez tehát az egyik szempont. A nagy létszámú iskolák esetében a kapcsolati tőke is számottevően megnő, mind a tanulók, mind pedig a pedagógusok esetében. Ez sem elhanyagolható.
A középiskolákban új szakok bevezetésével nőhet a kínálat, ezáltal vonzóbbá válhat az iskola, és lehetővé válik az iskolatípusok, esetleg a szakok közötti belső átjárás is. Ez is komoly érv lehet a nagyobb létszámú intézmények létrehozása mellett. Állítólag az országos tesztelések is igazolják, hogy a nagy létszámú iskolákban általában jobb tanulmányi eredmények születnek, ez sem utolsó szempont.
A végső döntés természetesen igényes elemzést és széleskörű konzultációkat igényel, de iskoláink és iskolahálózatunk korszerűsítése, illetve megmentése érdekében minél előbb lépni kellene.
A múlt század kilencvenes éveinek elején az Ipariskolában mi is kidolgoztunk egy ilyen tervezetet. Arra gondoltunk, hogy Kassán, a helyi magyar oktatási intézményekkel közösen létrehozunk egy magyar iskolaközpontot. Az Ipariskola igazgatójaként, elsőként a helyi gimnáziumot kerestem meg az ötlettel. Az elképzelés ismertetése végén a gimnázium vezetője feltette a mindent eldöntő kérdést: na, de ki lesz az igazgató? Reményeim szerint ma már ezen túl vagyunk, és nem ez a kérdés fogja eldönteni iskoláink további sorsát.
Albert Sándor/Felvidék.ma
