Nem csak Magyarországon problémás és lassú az autópálya-építés, de Szlovákiában sem haladnak jól a dolgok. Eddig egyetlen egy ppp-tender esetében sem sikerült eredményt hirdetni, az idén összesen csak 21 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út kerülhet átadásra – írja a Napi Gazdaság.
Bár a Fico-kabinet programjában szerepelt a Pozsonyt Kassával összekötő autópálya 2010-ig történő megépítése, s a céldátum mellett többször ki is álltak, az építés gyorsítása érdekében még alkotmánysértő törvényt is elfogadtak, mégis világossá vált, hogy 2012-2013 előtt a Tátrán átvezető szakasz nem valósulhat meg. De máshol is jelentős lemaradások vannak, mikor a Kia autógyár letelepedett az országban, az akkori kormány ígéretet tett a Pozsony-Zsolna közötti autópálya 2006 végéig történő megépítésére, ez azonban a mai napig nem teljesült. A szlovák vezetés igyekszik minden eszközt megragadni az építések gyorsítása érdekében, például kevésbé szigorúan veszik a sztrádaépítési kritériumokat, az utak szélessége 0.5 méterrel kisebb is lehet, valamint a dőlésszög is lehet meredekebb a mostaninál. A parlamenten sikerült keresztül verni egy olyan szabályt, mely lehetővé teszi a nyomvonalon fekvő magánterületek kisajátítását, ezt azonban az ellenzéki pártok az alkotmánybíróság elé vitték, de döntés még nem született.
A beruházások gyorsítását szolgálta az is, hogy a Fico-kabinet végül beleegyezett, hogy a hiányzó sztrádaszelvények legtöbbjét ppp-program keretében építsék meg. Az egyes szakaszokra hirdetett tenderek azonban elhúzódtak, eddig egyetlen egy esetében sem hirdettek győztest. Az előbb említettek között van, egy kulcsfontosságú 75 km-es szakasz is, mely azért késik, mert a közbeszerzési hivatal kifogást emelt a szlovák közlekedési tálca azon döntése ellen, mely a hat jelentkezőből négyet kizárt az eljárásból, s ennek következtében így csak két (szlovák) társaság maradt versenyben. Az idén összesen csak 21 km autópályát és gyorsforgalmi utat adhatnak át, a sztrádaprogramra 2008-ban, 18 milliárd koronát (140 milliárd forint) költenek az uniós támogatásokkal együtt.
portfolio.hu