Korábban a szélsőséges nacionalista SNS-t, illetve hírhedt részeges elnökét, Ján Slotát jellemezte a magyaroktól való állandó rettegés és a velünk való riogatás. Később Fico is felszállt kicsit erre a vonatra, mígnem a liberális-demokrata-toleráns blabla elit tűzte zászlajára Martin Klustól kezdve, Rastislav Káčeren keresztül, a brüsszelita Ivan Korčokig. Persze mind puszta jóindulatból, csupa toleranciából, együttélési szeretetből riogatnak velünk és uszítják a szlovákságot ellenünk.
Hogy a szélsőséges-balkomcsi-progresszívlibsi amplitúdó lineáris hullámzása kijöjjön, most ismét a széljobb volt soron. A szemmel láthatóan súlyproblémákkal küzdő Rudolf Huliak nem volt túl kreatív a témában és ismét Orbán Viktor miniszterelnök Nagy-Magyarországot ábrázoló sáljától való rettegést vette elő, amit anno a Korčok-Káčer-Heger hármas már az unalomig rágott.
A sportminiszter szerint azért kellene Szlovákiában ismét visszavezetni a sorkatonaság intézményrendszerét, mert Orbán Viktor Nagy-Magyarországot ábrázoló sálat visel, amelynek része Szlovákia is.
„Ugyanígy felmerül a trianoni határok felülvizsgálata is. Számos városban a magyar állam felvásárolja a történelmi épületeket. Remélem, tisztában vannak azzal, milyen a biztonsági helyzet Szlovákián belül. Mindezek olyan jelek számomra, amelyekkel foglalkoznunk kellene” – nyilatkozta.
A nyilatkozatából sajnos nem derül ki, hogy vajon a túlsúlyossággal is kellene-e foglalkozni. Mindenesetre amennyiben a fiatalok sorkatonáskodása és két tőlünk való rettegés között talál rá időt sportminiszterként, heti pár kilométer futást tudnánk ajánlani.
Nem mellesleg a témát közvitára szeretné bocsátani, amiben kifejtené véleményét a politikum, a katonaság és a nyilvánosság is.
Csonka Ákos/Felvidék.ma