Litvánia külügyminisztere szerint „B tervre” van szükség, ha nem sikerül megtörni Orbán Viktort Ukrajna uniós csatlakozása ügyében. Vagyis akkor is meg kell kezdeni a háború sújtotta ország EU-ba való benyomását, ha sem jogi, sem anyagi, sem más feltételek nem adottak. Napi kötelező hűségeskü Zelenszkijnek ezzel letudva…
A helyzet azonban ennél sokkal súlyosabb. Litván külügyminiszterek jönnek-mennek, nevükre már a hivatali idejükben sem emlékszik a kutya se – a jelenlegit történetesen Kęstutis Budrysnak hívják, aki mintha egyenesen a Gyűrűk Urából pattant volna ki… de ez nem biztos. Ami viszont az, hogy a romhalmaz, amit maguk után hagynak, és az adóssághegy, amit nekünk kell majd törlesztenünk, nagyon is valós.
Budrys szerint
csak addig kell „B tervet” kovácsolni, amíg nincs meg a 27 tagállam egyhangú támogatása
– amely, mint tudjuk, az EU alapokmánya szerint elengedhetetlen. Nyilvánvalóan abban reménykednek, hogy a Magyarországra telepített „téeszes” ügynökök jövő tavaszi áradása majd kikényszeríti az egyhangúságot. Ez azonban durva alábecsülése a magyarok józanságának – nem meglepő egy olyan állam külügyminiszterétől, amelynek kormánykerekéhez efféle bohócok kerülnek.
A litván diplomata szerint az „alternatív megoldások” – micsoda szép újbeszél! – azért szükségesek, mert Magyarország „visszaél” a vétójogával.
Különös elképzelés ez a jogállamiságról és a tagállamok egyenjogúságáról, különösen egy kisállam külügyminiszterétől.
Ukrajna azonban jelenleg nemcsak hogy nem teljesíti az EU-tagság szigorú feltételeit – jogállamiság, kisebbségi jogok, korrupció elleni harc –, de lassan az államiság alapvető kritériumait is képtelen fenntartani.
Volodimir Zelenszkij legitimitása eleve kérdéses: mandátuma rég lejárt, a háborús helyzetre hivatkozva elhalasztotta a választásokat, s miközben ő maga világkörüli tarhálókörutakon parádézik, odahaza kényszersorozó keretlegények vadásznak állati kegyetlenséggel a saját népére. Ez önmagában is tragédia, hiszen emberi életekről van szó. Nem kell hosszan ecsetelni, milyen indulatok, gyűlölet és keserűség halmozódik fel emiatt, és hogy ezek miként robbannak majd ki a háború után.
Közben Ukrajna működését lényegében Európa tartja életben. Az EU 2022 óta 167 milliárd eurót pumpált az országba, ebből 22,7 milliárdot a 2024-es „Ukraine Facility” keretében, nem beszélve a G7 50 milliárd dolláros hiteléről.
Ez nem támogatás, hanem mesterséges lélegeztetés egy olyan államnak, amelynek gazdasága romokban, infrastruktúrája összeomlott. Olyan léptékről beszélünk, amely évtizedekig nem engedi talpra állni az országot.
Természetesen együtt lehet érezni Ukrajnával – normális, értelmes ember nem is tehet mást, hiszen ukránok milliói szenvedik el a háború és Zelenszkij terrorállamának poklát. Ők ennek a tragédiának a legnagyobb vesztesei. Ám azt is tudatosítanunk kell, hogy
mi nem Ukrajna vagyunk. Nekünk is van hazánk, országunk, gyermekeink, és szeretnénk, ha mindezeknek lenne jövőjük.
A patriotizmus – hazánk érdekeinek előtérbe helyezése, nem mások kárára, hanem másokkal a lehető legnagyobb összhangban – nem bűn, hanem a fennmaradás egyedüli útja.
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
