Százhúsz éve született Bánhidi László, a magyar filmtörténet egyik emblematikus karakterszínésze, akinek alakításai generációk emlékezetébe égtek bele. A markáns hangú, különleges kisugárzású művész pályafutása a magyar színházi és filmes élet meghatározó fejezetévé vált, ám kevesebben tudják, hogy pályájának egy rövid szakasza a Felvidékhez is kötődött: fiatal színészként egy ideig Kassán is játszott. Alakításai, jellegzetes karakterei és felejthetetlen mondatai révén örökre beírta nevét a magyar film és színjátszás történetébe.
1906. március 11-én született Szatmárnémetiben. Édesapja, Mudris – későbbi nevén Bánhidi – Antal János Károly kataszteri mérnök volt, aki Jászárokszálláson látta meg a napvilágot 1876-ban. A családnév az ő édesanyjától, Bánhidi Paulinától származott. Édesanyja, Nagy Terézia az Arad megyei Pankotán született.
A család az I. világháború idején szerény körülmények között élt Szatmárban: egy sásos tó partján béreltek kis kertet, ahol a fiatal Bánhidi már korán kapcsolatba került a vízpart világával.
Gyermekkori emlékei közé tartozott a kezdetleges horgászat is – akácvesszőből készült bottal, cérnazsinórral és tűből hajlított horoggal próbálkozott, később pedig a Szamos partján kereste a szerencséjét.
Évtizedek múltán is úgy emlékezett vissza, hogy élete legszebb pillanatai a vizekhez és az ott élő emberek történeteihez kötődtek.
Magyar Rádió stúdiója, Bánhidi László színművész, 1971 (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)
Pályaválasztása kezdetben nem a színház felé vezetett: teológiai tanulmányokat folytatott, és a színészet iránt kezdetben nem mutatott különösebb érdeklődést. A legenda szerint egy alkalommal csupán egy ismerősét kísérte el a Színművészeti Akadémia felvételijére, ahol a jelenlévők jelentkezőnek hitték, ezért őt is meghallgatták. Egy vers elmondása után felvették az intézménybe, ahol 1928-ban szerzett diplomát.
Pályáját hamarosan a színpadon kezdte meg: 1929 és 1930 között az Országos Kamara Színházban játszott, majd 1930 és 1931 között Kassa városának színházi életében is szerepet vállalt.
Ezt követően Ungváron és Munkácson lépett fel 1931 és 1934 között, majd Budapestre szerződött a Bethlen téri Színházhoz.
Bánhidi László (parkőr) és Alfonzó (Bagaméri, az elátkozott fagylaltos), a Keménykalap és krumpliorr című filmben (Fotó: Fortepan/Ráday Mihály)
Színházi pályafutása során számos jelentős társulat tagja volt. 1937 és 1939 között a Magyar Színházban játszott, ezt követően egy évig a Belvárosi Színház művésze volt. 1941-ben a miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1942 és 1944 között a Vidám Színpadon lépett fel. 1944-ben a Nemzeti Színház tagja lett, és ezzel párhuzamosan a Madách Színházban is szerepelt.
A háború utáni években ismét a Belvárosi Színház társulatához tartozott, 1951 és 1957 között pedig a Magyar Néphadsereg Színházának művészeként játszott.
1957-ben a Petőfi Színházhoz szerződött, majd 1960 és 1963 között a budapesti Jókai Színház tagja volt. 1963-tól a Thália Színház társulatában lépett fel egészen 1966-os nyugdíjazásáig, ám visszavonulása után is rendszeresen szerepelt a Pesti Színház előadásain. Emellett játékfilmekben, televíziós produkciókban és rádiójátékokban is gyakran közreműködött.
Részlet a Tüskevárból, Matula bácsi szerepében
Filmes pályája még a II. világháború előtt indult: 1938-ban tűnt fel először mozifilmben, a Pillanatnyi pénzzavar című alkotásban, addigra már jelentős színházi tapasztalattal a háta mögött.
Több mint fél évszázados pályafutása során vidéki és fővárosi társulatok egész sorában fordult meg, és olyan kiváló művészekkel dolgozott együtt, mint Sulyok Mária, Darvas Iván, Sinkovits Imre vagy Mádi Szabó Gábor. Karakteres hanghordozása, sajátos iróniája és finom humora különösen emlékezetessé tette filmes epizódszerepeit.
A közönség számára elsősorban a Tüskevár bölcs és szűkszavú Matulájaként vált halhatatlanná, akit Fekete István regénye nyomán formált meg a filmvásznon. Emellett sokak emlékezetében él az Indul a bakterház furfangos Koncz bácsijaként, a Huszárik Zoltán rendezte Szindbád Búcsú bácsijaként, valamint a Bujtor István főszereplésével készült krimivígjátékok, a A Pogány Madonna és a Csak semmi pánik ravasz nyugdíjasaként, Matuskaként. Jellegzetes, ízes beszédmódja és karakterformáló képessége révén alakításai maradandó nyomot hagytak a magyar filmtörténetben.
A horgászat szerelmese is volt (Fotó: horgaszat.hu)
Bánhidi László a fentebb említett filmes pályafutása során olyan alkotásokban is maradandót alkotott, mint az Úri muri, a Ludas Matyi, A kőszívű ember fiai vagy A tizedes meg a többiek, megerősítve helyét a magyar film aranykorának meghatározó alakjai között.
A színpad és a film mellett élete másik nagy szenvedélye a horgászat volt. Gyakran töltötte szabadidejét a vízparton, s nem ritkán a forgatások idején is a természet közelségét kereste.
Nyugdíjas éveiben egy kis vízparti telket vásárolt a Csepel-szigeten, ahonnan a színházba és a filmgyárba járt dolgozni. Családja körében is szeretettel emlékeztek rá: lánya szerint gondoskodó édesapa volt, aki sok időt töltött gyermekeivel, s a családi feladatokból is aktívan kivette a részét. Feleségével, Erzsébettel és fiával közös sírban nyugszik.
Sírja Budapesten, a Farkasréti temetőben (Fotó: Wikipédia)
Emlékét több helyen is őrzik: emléktábla került egykori budapesti lakóházának falára, szülővárosában, Szatmárnémetiben szintén emléktáblát avattak tiszteletére, Keszthelyen pedig mellszobra áll.
A kiváló karakterszínész 1984. november 12-én, 78 éves korában hunyt el Budapesten, ám alakításai – a magyar film és színház emlékezetes figurái – ma is élnek a közönség emlékezetében.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
