A Rimaszombati Ferenczy István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola (1993–2008) történetét dolgozta fel Sebők Valéria és Bató József. A kötet egyszerre krónika, visszaemlékezés-gyűjtemény és közösségi emlékezet, amely pedagógusok, diákok és szülők szemszögéből idézi fel az iskola másfél évtizedét.
Már az előszó mottója is kijelöli a kötet szellemi keretét. Illyés Gyula gondolata – „A múltat is teremteni kell…” – arra utal, hogy a történelem nem pusztán megtörtént események sora, hanem tudatos emlékezetépítés is.
A szerkesztők célja is ez volt, hogy a szubjektív emlékek és az „objektív tények” egyensúlyát megteremtsék.
Az olvasó megismerheti az iskola 15 évének a történetét, és át is érezheti annak közösségi és érzelmi jelentőségét, valamint történeti és intézményi áttekintését, a közösségi élet és eredmények bemutatását, személyes emlékezéseket kap.
Fotó: HE/Felvidék.ma
A kötet felépítése követi egy iskola életének ívét
Az emlékkönyv elején az előszó és az iskola 15 évének története áll, amely bemutatja az intézmény létrejöttét, működését, névváltozásait és mindennapjait. Ezt követi a „névadó szellemében” című rész, amely az iskola névadójához, Ferenczy Istvánhoz és szellemi örökségéhez kapcsolódó értékeket emeli ki.
A könyv jelentős része az iskola életének bemutatására épül. Külön fejezet foglalkozik a hagyományokkal, eredményekkel és sikerekkel, valamint a tanév visszatérő eseményeivel, vagyis azokkal az ünnepekkel és programokkal, amelyek a közösséget formálták. Bemutatják a pedagógusokat és alkalmazottakat, majd az egykori diákokat – az elsősöket és végzősöket osztályképeken. Ezek a fejezetek személyesebbé teszik a könyvet, hiszen névsorokkal, fotókkal és visszaemlékezésekkel dokumentálják az iskola életét.
A kapcsolatrendszer is megjelenik, külön rész szól a baráti iskolákról és partnerkapcsolatokról, valamint arról, hogyan látták az intézményt kívülről („Rólunk írtak”). Az egyik legérzelmesebb egység az „Én iskolám, köszönöm most neked” fejezet, amelyben diákok, tanárok és szülők személyes emlékei olvashatók. Ezt követi egy megemlékező rész azokról, „akik már nem írhattak ebbe a könyvbe”. A kötetet az utószó zárja, amely összegzi a könyv létrejöttének körülményeit és célját, majd a támogatók, a források és végül a tartalomjegyzék következik.
Fotó: HE/Felvidék.ma
A könyv bemutatója az egykori iskola könyvtárában
A kiadvány megjelenését a KultMinor támogatta. A kiadó a rimaszombati Pro scholis – Gömör és Nógrád Kistérségi Közoktatás-fejlesztéséért polgári társulás volt. A nyelvi lektor Csipka Rozália.
A könyvbemutató ünnepélyes keretek között zajlott, amelyre 2026. március 20-án került sor a volt Ferenczy István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola épületében, a rimaszombati Novomeský utcában, ahol most a Tompa Mihály Alapiskola kihelyezett részlege és a Magánszakközépiskola működik. Az ünnepi eseményen megjelentek az egykori diákok, tanárok, támogatók.
A rendezvény megnyitóval vette kezdetét, amelyet Tari Mária tartott. Ezt követően kulturális műsor színesítette a programot Rák Magdaléna és Jozef Mikulec közreműködésével. Szavalt Seből Valéria is, aki ismertette a könyv tartalmát Bató József kollégájával. Bemutatták az emlékkönyvet, annak keletkezéstörténetét és főbb üzeneteit.
A hivatalos program részeként sor került az ajándékkönyvek kiosztására, majd az érdeklődőknek lehetőségük nyílt a kötet megvásárlására is. Az esemény kötetlenebb része a megvendégelés volt, amely alkalmat adott a találkozásokra és beszélgetésekre.
Fotó: HE/Felvidék.ma
Egy iskola születése és „kálváriája”
A kötet egyik legerősebb része az intézmény alapításának és működésének története. A 1993-ban létrejött iskola több névváltozáson és költözésen ment keresztül, mire 2002-ben felvehette végleges nevét.
A szerkesztők így fogalmaznak:
„Volt egyszer egy iskola… Iskola a város szélén. Rimaszombatban. Önálló intézményként… mindössze tizenöt évig létezett.”
A történet különösen érzékletesen mutatja be a szlovákiai magyar oktatás bizonytalan helyzetét is, ahol az intézmény nemcsak pedagógiai, hanem identitásbeli küzdelmek színtere is volt.
A kötetben megjelenik a névadás jelentősége is: „De a név kötelez is! Kötelez mindnyájunkat – iskolánk tanulóit, tanárait s szülőket is – a hagyományok ápolására…”
Fotó: HE/Felvidék.ma
A pedagógiai hitvallás
Az emlékkönyv egyik vezérgondolata az iskola szerepének meghatározása. A kötet több klasszikus idézetet is beemel, amelyek keretet adnak a történetnek és az egyes fejezeteknek.
Az egész köteten végig vonul a pedagógiai szemlélet, mégpedig, hogy az iskola nem csupán tudásátadás, hanem személyiségformálás is. Fel is dolgozzák a közösség történetét a tanárok visszaemlékezésein keresztül. Ezek nemcsak dokumentumok, hanem élő emléktöredékek, amelyek az iskola mindennapjait idézik fel.
A kötet szerkesztője, Sebők Valéria hangsúlyozza:
„A közös emlékezet krónikásaként vállaljuk, hogy a történések… szubjektív tükörként jelennek meg.”
A pedagógusok között szerepel Bató József is, aki nemcsak tanárként, hanem az iskola vezetésében is meghatározó szerepet töltött be, és társszerkesztőként jegyzi a könyvet.
Fotó: HE/Felvidék.ma
Keserédes emlékek és emberi történetek
A visszaemlékezésekből egy erős, összetartó közösség képe rajzolódik ki. Sorra veszik az ünnepségeket, a költözéseket, a színházi és iskolai programokat, valamint a mindennapi tanítás kihívásait.
A kötet talán legmeghatóbb részei a személyes történetek. Ezekben a tanárok nemcsak az oktatásról, hanem a közösség érzelmi világáról is beszélnek.
Egy visszaemlékezés így fogalmaz:
„A sikerek tompultak azóta… a mosolyból egyre kevesebb, a könnyből egyre több.”
Más részletekben ugyanakkor a humor és az összetartás is megjelenik – például az iskolai ünnepségek, közös rendezvények és diákélmények leírásaiban.
Fotó: HE/Felvidék.ma
Az emlékezés, mint küldetés
A kötet zárása egyértelműen összegzi a vállalkozás célját. Az utószóban Németh László gondolata is megjelenik: „Egy iskolatörténet a pedagógus hit révén a nemzedékek közötti kapcsolatokat is élteti…”
Ez a gondolat azt tükrözi, hogy az emlékkönyv nem lezár, hanem összeköt múltat és jelent.
Sebők Valéria úgy fogalmaz:
„Kívánom… hogy olvasva és lapozgatva öröme teljen benne iskolánk volt diákjainak és szüleiknek…”
A volt Ferenczy István Alapiskola emlékkönyve nem csupán egy iskola története, hanem egy közösségé is. Egy olyan intézményé, amely rövid fennállása ellenére mély nyomot hagyott tanárokban, diákokban és szülőkben.
A kötet legnagyobb értéke, hogy nem idealizál, hanem élő, sokszólamú emlékezetet teremt. A dokumentumok, idézetek és személyes vallomások együtt adják ki azt a képet, amelyből egy „volt egyszer egy iskola” története válik egy közösség örök emlékévé.
Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma
