Az I. József Attila Versmondó Fesztivál méltó módon ünnepelte a magyar költészetet, közösségi élménnyé emelve a versmondást és a prózaelőadást Óbáston, a Rimaszombati járásban. A Csemadok Óbásti Alapszervezete által életre hívott rendezvény során fiatal és felnőtt előadók egyaránt színpadra léptek, hogy megmutassák tehetségüket, és közvetítsék a költészet erejét a közönség felé.
Pilát Deák Mária főszervező, a Csemadok Óbásti Alapszervezetének elnöke kifejtette, a fesztivál egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a vers nem csupán szöveg, hanem élő kapcsolat költő, előadó és hallgató között.
Fotó: Agócs Ildikó
A vers nem csupán szöveg, hanem kapcsolat költő és előadó, előadó és közönség között
A költészet napja alkalmából a fellépők szívből jövő előadásai számos megható és felemelő pillanatot teremtettek, gazdagítva a jelenlévők élményét. A szervezők külön kiemelték: minden résztvevő hozzátett valami egyedit a naphoz, „magot vetve” a magyar költészet jövőjébe.
A rendezvény színvonalát nagyban emelte a szakmai zsűri munkája, amelynek tagjai Agócs Ildikó, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának az elnöke; Farkas Ottó ny. újságíró, író és Rabec László pedagógus voltak. Tapasztalatukkal és érzékenységükkel végigkísérték az előadásokat, biztosítva az értékelés szakmai hitelességét.
„A program a résztvevők regisztrációjával kezdődött, majd a közönség egy különleges bevezető előadást hallhatott Kovács Botond tolmácsolásában. Ezt követően a vers- és prózamondók meghatározott sorrendben léptek színpadra: előbb a vers kategória szereplői, majd egy rövid szünet után a prózai előadók mutatkoztak be. A fellépők között a legfiatalabbaktól egészen a felnőtt előadóig minden korosztály képviseltette magát, utóbbiak közül Antal Éva is színpadra lépett. Az előadások után a zsűri rövid tanácskozásra vonult vissza, majd megszületett a döntés, amelyet az eredményhirdetés során ismertettek. A legjobbak díjazásban részesültek, ezzel is elismerve munkájukat és tehetségüket” – számolt be Pilát Deák Mária.
Mint megtudtuk, a szervezők külön köszönetet mondtak minden résztvevőnek, a zsűrinek, a közönségnek, amely figyelmével és jelenlétével támogatta az előadókat, valamint mindazoknak a támogatóknak, akik hozzájárultak a fesztivál megvalósításához.
Agócs Ildikó, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának az elnöke örömét fejezte ki, hogy ilyen szép esemény részese lehetett, és gratulált az óbásti alapszervezetnek.
„A rendezvény nemcsak egy verseny, hanem közös ünnep is volt: a magyar költészeté és mindannak, amit a versek képesek közvetíteni” – szögezte le Pilát Deák Mária.
A vers kategória győztese Kovács Bíborka lett, különdíjat Pócsa Dániel érdemelt ki. A prózában Pál Nimród bizonyult a legjobbnak, különdíjban Borbás Gréta részesült.
Fotó: Agócs Ildikó
A visszajelzések és a hangulat alapján a fesztivál hagyományteremtő céllal jött létre, és a jövőben is lehetőséget kíván biztosítani a tehetségek bemutatkozására, újabb élmények és találkozások megélésére.
A rendezvény kiegészítő állomása volt a kitelepítettekre való megemlékezés
A versmondó fesztivál eredményhirdetése után az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet Pilát Deák Mária, a Csemadok Óbásti Alapszervezetének elnöke.
Felidézte az 1945 és 1948 között kitelepített emberek sorsát. Kiemelte: „nem csupán történelmi eseményről beszélünk, hanem sorsokról” – édesanyákról, akik könnyek között kényszerültek összecsomagolni életüket, édesapákról, akik a bizonytalanságban is igyekeztek helytállni, és gyermekekről, akik talán még nem is értették a történések súlyát, csak azt érezték, hogy minden megváltozott körülöttük.
A kitelepítések következményeként otthonok maradtak üresen, közösségek szakadtak szét, azonban a beszéd hangsúlyozta: az emlékezést nem lehetett elvenni. Ez az a belső kapaszkodó, amely generációkon át megmaradt, és amely ma is összeköti az utódokat az elődök történetével.
A megemlékezés egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a kitelepítettek nemcsak veszteséget, hanem példát is hagytak maguk után. Példát az emberi tartásról, a túlélésről és az újrakezdés csendes erejéről. Ahogyan a beszéd fogalmazott: még a legnehezebb időkben is meg lehet őrizni az emberi méltóságot.
A jelenlévők számára az esemény nemcsak a múlt felidézését jelentette, hanem egyben önvizsgálatra is hívott. Az emlékezés ugyanis nemcsak a múltról szól, hanem arról is, hogyan viszonyulunk ehhez az örökséghez a mindennapokban, és képesek vagyunk-e méltók maradni azokhoz, akik mindezt átélték.
A beszéd végén közös főhajtásra, koszorúzásra szólították fel a résztvevőket, hangsúlyozva a tisztelet, az együttérzés és a szeretet fontosságát. Az üzenet egyértelmű volt: az emlékeket nemcsak egy-egy alkalommal, hanem a mindennapokban is őrizni kell.
HE/Felvidék.ma
