![](http://www.felvidek.ma/images/stories/ikon/mkp.gif)
Úgy fogalmazott, ha szombaton reggel bárkiben még kétely merült fel, hogy szükség van-e egy ilyen egyeztetésre, az délután már egyértelmű választ kapott, hogy igen.
Csáky Pál hozzátette: a felek megfogalmazták álláspontjaikat, és egyértelművé váltak azok a problémák is, amelyek teherként nehezednek a szlovák-magyar viszonyra. Egyúttal megfogalmazódtak a kitörési, illetve az előrelépési lehetőségek is.
A politikus fontosnak tartja azt a hat pontot, amelyet a magyar kormány letett az asztalra. Remélem, hogy a szlovák félben lesz annyi lelkierő, hogy ebbe az irányba tudjunk előrehaladni – fogalmazott az MKP elnöke.

MR1, MTI