Az egyik leggyakoribb kérdés, ami a nővéreket máig is foglalkoztatja, hogy milyen rokoni kapcsolatban vagyok én teta Milkával, és mivel én ilyenkor csak titokzatosan hallgatok, hát ők kombinálnak. A leggyakoribb opció az, hogy anyu nővére. Nehéz lenne elmagyarázni nekik, hogy nem vagyunk rokonok, „mindössze” egy faluból származunk, úgyhogy rájuk hagyom.
…
Mint mondtam volt Jožko bácsi/ujo Jožko/, Milka néni férje volt. Arról is írtam volt, hogy a 60-as években mnv elnök volt Százdon, a néni/aki Privigyéről került Százdra/ pedig a titkárnője volt.
Hát ezért is volna bonyolult dolog elmagyarázni, hogy milyen családi kapcsolatban vagyok Milka nénivel, mert a mi „rokonságunkban” benne van Csehszlovákia 20. századi történelme. Ahogyan, nyilván mások is vannak vele így, hogy a történelem egyszer csak melléjük sodort egy rokont vagy épp elsodort tőlük – elismerem, a második gyakoribb.
…
Jožko bácsinak mindig jókedve volt, és nekem úgy tűnt, hogy mindenki ismeri. A történetekből egy bohém, mulatós ember képe bontakozik ki.
Emlékszem, mikor már gyakrabban találkoztunk, apu szerezte be neki Magyarországról a mulatós kazettákat.
Leghíresebb mondása ma is gyakran jut az eszembe: valaha szépek és fiatalok voltunk… ma már csak szépek vagyunk.
Amit most elmesélek, jó 20 évvel ezelőtt történt. Mai fejjel már nem vállalkoznék arra az őrült kalandra, hogy végig menjek a falun, a forgalmas úton, autók között, akkor még az út szélén végig árok húzódott. Nem is beszélve arról, hogy a házuk egy meredek hegyoldalban volt, útközben akármikor elakadhatott volna az elektromos kocsi.
Mondom, mai fejjel már őrültségnek tartom ezt a kalandot, ám akkor még egészen kivihető vállalkozásnak tűnt /később, egyébként még sokszor megjártam ezt az utat, igaz, akkor már mindig kísérővel/.
Na, szóval, egyszer csak ott álltam a kapujuk előtt. Éppen vendégek voltak náluk, és képzelem a megrökönyödésüket, amikor rájuk köszöntem. Mégse mindennapos dolog, hogy egy elektromos kocsi áll meg a házad előtt, és a benne ülő kripli /azaz én/ magától értetődő természetességgel mosolyog rád!
Folytatás következik
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”57285,57128,57030″}
