Urbán Ákos fiatalon, 1969-ben hagyta el Csehszlovákiát – azt követően, hogy a szocialista láger országainak a Szovjetunió segítségével – a Prágai Tavaszt sikerült Prágai Ősszé változtatni. Útja Hollandiába vezetett, ahol mérnökként élte le az életét, majd nemrég nyugdíjba vonult.
Most főként társadalmi feladatokat vállal, ezek közé tartozik például az is, hogy tavaly szeptember óta a NYEOMSZ, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének titkára. A Hollandiai Magyar Szövetség elnökeként Urbán Ákos már a jövő évi 1956-os megemlékezések szervezéséhez is nekikezdett. A feladat azért sem idegen számára, mert 1971 óta valamennyi hollandiai magyar megemlékezésen részt vett. 44 éve persze jóval többen voltak, mint most, hiszen azóta a vasfüggöny leomlott, az emberek magyarságukat – Urbán Ákos kifejezésével élve –„lazábban élik meg”, hiszen bármikor hazamehetnek Magyarországra, ráadásul az ’56-osok sorai közben jócskán meg is fogyatkoztak. 1971-ben 2500-an ünnepelték az utrechti mintavásár dísztermében 1956-ot, míg az előző ötéves évfordulón 2011-ben a vezetők már annak is örültek, hogy 300-400 emberrel találkozhattak október 23-án. Remélik, hogy a jövő évi hollandiai kiemelt országos rendezvényen is lesznek ennyien.
Az egykori kassai technikumi diák egyébként január 18-án lesz 70 esztendős, aki a Hollandiai Magyar Szövetség Vezetőségének elnökeként is hangsúlyozza, hogy szövetségük – ernyőszervezet. Ez azt jelenti, hogy szervezetüknek a jelentős létszámú, 1951-ben alapított Mikes Kelemen Értelmiségi Kör mellett, a legrégibb hollandiai magyar szervezet, az 1929-ben létrehozott amszterdami Hungária Klub ugyanúgy tagja, mint a hollandiai magyar egyházi szervezetek, a római katolikusok, illetve a protestáns magyarok közössége, de az Arnhem-i Magyar Klub vagy például az Amszterdam-központú Magyar Szalon is!
A Hollandiai Magyar Szövetség feladata támogatni vagy útbaigazítani azokat a magyarokat, akik Hollandiába érkeztek. Urbán Ákos szavaival fogalmazva szerepük igazán kiemelkedő a „kommunizmus idején volt”, de most is keresik őket nemcsak az ott élők, hanem a frissen érkezettek– egyébként nemcsak szervezeti, hanem más kérdésekben is.
Ahogy Urbán Ákos fogalmazott: „az élet hozta úgy”, hogy a hollandiai magyar szervezetek között egy sajátos „munkamegosztás” alakult ki. Az országos szervezet március 15-ét, az amszterdami Hungária Klubbal, augusztus 20-át az egyházakkal és 1956.október 23-át a Mikes Kelemen Körrel közösen szervezi. Évente kiadják a Hollandiai Magyar Hírek füzetet, amelyben szervezeteik ismertetése mellett a Hollandiában működő magyar ügyvédek, tolmácsok, fordítók, gyógytornászok, logopédusok és más szakemberek hirdetnek.
– Hány magyar él Hollandiában? Milyen a szerkezete az ottani magyar diaszpórának, hiszen ebben a Dunántúl nagyságú országban másfélszer annyian élnek, mint Magyarországon?
Hollandia – már a reformáció óta – hagyományosan alulról felfelé építkező társadalmi berendezkedésű ország. Ilyenek a társadalmi szervezetei és a területén található magyar szervezetek is. Van összesen nyolc hétvégi iskolánk. Ha a szülők összeállnak, mi helyiségkereséssel és tanácsokkal segítjük őket.
Arról, hogy hány magyar él Hollandiában, nincs megbízható tudásunk. 1956-ban 4500 vízumra adott a holland parlament engedélyt és miután ezt követően 500 további kérelem nyert zöld utat – főként családegyesítési célzattal –, erről van pontos értesülésünk. Az éves információs füzetünket 2100 címre küldjük el, de van 2400 további internetes címünk, amelyekre havonta kétszer egy internetes újságot küldünk, a Hollandiai Magyar Híreket, illetve van saját internetes honlapunk, a w.w.w.federatio.org.
A különböző Facebook-oldalakon a titkárnőnk számításai szerint 65 000-en lehetnek magyarok Hollandiában, de vannak átfedések. Közülük összesen 15 000 embert érünk el a havonta két alkalommal kiadott hírlevelünkkel. Vagyis 15-20 000 lehetnek a valóságban azok, akiket Hollandiában élő magyarnak lehet tekinteni.
Vannak rajtuk kívül sokan, akik vendégmunkások. Sőt, vannak, akik be sincsenek jelentkezve! A lakhelyemen például van egy húsüzem, amely évente 4-5-6 embert szokott Magyarországról alkalmazni. Ketten közülük már 8 esztendeje dolgoznak nálunk. A segédmunkások fele egyébként be sem jelentkezik, pedig a társadalombiztosítás szempontjából pórul járhatnak. Adószáma viszont mindenkinek van. Anélkül lépni sem lehet nálunk, Hollandiában.
– Urbán Ákos hogy került ki a Felvidékről Hollandiába, Hollandia ugyanis a magyarok számára nem volt és ma sem elsődleges bevándorlási célország?
Azért annak idején nem volt annyira egyszerű kijutni Nyugatra. Én 1969-ben hivatalos úton jutottam ki Hollandiába…
-A Prágai Tavasz után…
Egy évvel azt követően, hogy Csehszlovákiát megszállták a Varsói Szerződés csapatai. 1969. július 11-én hagytam el az országot és augusztus 21-én zárták le a határokat, ugyanis a csehszlovák kommunisták ekkor „jobb belátásra” tértek. Felismerték, hogy csakugyan fennáll a szocializmus bukásának a veszélye és megköszönték a Szovjetuniónak és a tagállamoknak a „testvéri segítséget”. Korábban a prágai hatalom igyekezett kifelé azt mutatni, hogy Csehszlovákia a világ egyik legdemokratikusabb országa, így a legtöbb nemzetközi diákszervezeteknek mi a tagjai voltunk. Igaz, hogy erős kontroll alatt kellett tevékenykednünk, de már 1966-ban érezhető volt az enyhülés. 1967-ben én például már megfordultam az NSZK-ban, 1968-ban, de főként 1969-ben diákcsere keretében ki tudtam látogatni Hollandiába. 1967-ben Németországban nem ajánlották fel, hogy maradjak, Hollandia viszont úgy ’68-ban mint ’69-ben barátságos volt, ezért itt be is jelentkeztem 1969-ben a rendőrségen egy ideiglenes tartózkodásiért, majd évente jelentkezni kellett…
– Politikai menedékjogot kért?
Elmondtam, hogy nem akarok visszamenni a kommunizmust építeni Csehszlovákiába. 1956 után a nyugatiaknak volt némi lelkiismeret furdalásuk, mivel nem segítették Magyarországot a forradalom idején. Alighanem ezzel magyarázható, hogy egy évi kint tartózkodás után még ENSZ menekült útlevelet is kaptam. Találkoztam odakint csehekkel, akik felhívták a figyelmemet, hogy érdemes az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságához fordulni, ami akkor azért volt nagyszerű, mert ezzel az útlevéllel vízum nélkül lehetett Nyugat-Európában utazgatni – az egyetlen kivétel Ausztria volt, ahol a beutazáshoz vízumra volt szükség. Angliába, Franciaországba, Németországba, Svédországba, ahonnan a feleségemet elhoztam – viszont nem. 23 évesen mentem ki, 3 évet dolgoztam, majd megkaptam a holland mérnöki diplomát. Mivel Pozsonyban földmérő mérnökként végeztem, ebben a szakmában helyezkedtem el. Bátkán, Rimaszombat mellett születtem és itt is éltem négy éves koromig, majd a szüleimmel Kassára kerültünk, később Gömörszkárosra, illetve Tornaljára, ahol édesapám református lelkész volt. Összesen heten voltunk testvérek.
– Mindenki él még?
– Sajnos, a legfiatalabb 26 éve már nem. Harmadik gyermekét szülte meg, majd ezt követően öt hét múlva elhunyt. Most hatan maradtunk.
– Az egyik húgom az 1980-as évek elején férjhez ment Németországba, viszont a többiek Szlovákiában maradtak: ott él a bátyám és az öcsém, továbbá a nővérem és a húgom.
– A legidősebb testvérem orvos-pszichiáter, Dr. Urbán Károly Kassán még mindig dolgozik: nemrég lett 72 éves. A nővérem, aki tőlem egy évvel idősebb – elektromérnök. Nyugdíjas, már 70 is elmúlt, de élete nagyobbik részében – mint programozó – egy építkezési vállalat bérszámfejtését csinálta.
– Németországban élő, nálam fiatalabb lánytestvérem Pozsonyban végezte a zenetudományit, előtte Kassán a konzervatóriumot – ő zongoratanárnő. Ő most Lörrachban, Dél-Németországban él.
– Pozsonyban él továbbá a húgom, aki 1990 után a Volkswagen koncernhez került Wolfsburgba és több mint tíz éven keresztül, a világ összes kontinensén a VW gyárakat járta minőségi ellenőrként. Kiváló szakember lett belőle, Németországból visszaköltözött a Felvidékre és most is aktív Pozsonyban, mint vezető minőségi ellenőr.
– Az öcsém elektrotechnikus gépészként most ment nyugdíjba. Korábban a kassai vasgyárban ö volt az izzó acél „főkóstolója”, de évtizedek óta hobbiként a gömöri erdőkbe jár vadászni.
(A beszélgetést – a Felvidék.Ma-ban – folytatjuk!)
Gecse Géza, Felvidék.ma
