Nem született végleges megegyezés Brüsszelben az Európai Unió vezetői és Ahmet Davutoglu török kormányfő közt a hétfői (március 7-ei) rendkívüli migrációs találkozón. A tárgyalások az új szerződésről a jövő héten folytatódnak. A kormányfők és államfők záródokumentum helyett csupán egy közleményt fogadtak el, amelynek lényegét a Törökországgal való újabb szerződés alapelvei és formája képezték. Az Európai Unió és Ankara közti első szerződés tavaly novemberben született.

A rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozó után Robert Fico szlovák kormányfő is tájékoztatta a média képviselőit. Ankara követelései közt szerepel a vízumliberalizálás felgyorsítása, illetve újabb hárommilliárd euró Törökországnak az uniós csatlakozási tárgyalások újabb fejezeteinek megnyitására. Fico szerint ez az újabb egyezség azon alapulhatna, hogy Görögország egy időre valamennyi szigetéről kivonná a migránsokat a szárazföldre, azaz egy időre a szigetek migránsok nélkül maradnának. Attól kezdve minden migránst, aki a görög-török határon át a szigetekre érkezik, a javasolt egyezség alapján visszatoloncolnák Törökország területére. „Ennek fejében Törökország azt akarja, hogy az Európai Unió 1:1 arányban vegyen át menekülteket a török táborokból” – magyarázta Fico. „Ennek a logikája abban van, hogy nincs értelme a Törökországban tartózkodó migráns számára, hogy az embercsempészeknek adja a pénzét, hogy az átvigye őt a görög szigetekre, ha tudni fogja, hogy úgyis visszaküldik Törökországba. A cél tehát megállítani az embercsempészettel való kereskedést” – fűzte hozzá a kormányfő.

Az azonban vita tárgyát képezi, hogy ha az Uniónak menekülteket kell átvennie a török táborokból , akkor az valamiféle új elhelyezési mechanizmust jelent-e. „A V4-es országok kijelentették nem létezik, hogy újabb kötelezettségeik legyenek a Törökországgal köttetendő új egyezségből eredően. Ezért az uniós tagországok döntései a törökországi migránsok vonatkozásában csupán a már meglévő áthelyezési mechanizmusok, letelepítések keretében valósulhatnak meg, amelyekkel mi nem értünk egyet” – jelentette ki Fico.
Az újabb törökországi követelések kapcsán a szlovák kormányfő megjegyezte, „Egyértelműen kinyilvánították, hogy ez még nem a vég”. A hárommilliárd euró Fico szerint konkrét segítségre menne, például a menekülttáborok infrastruktúrájára. „Törökország eddig egy centet se kapott, most az első szerződésről van szó. Érvényes az is, hogy mintegy 110 millió euró értékben elkészült az első projekt infrastruktúrára és iskolákra a szíriai gyerekek számára” – fogalmazott a kormányfő. „Az első szerződésben Szlovákia 13 millió eurós összeggel vett részt, és hogy ha megszületik a második szerződés, nem feltételezem, hogy ettől nagyobb összegről lenne szó Szlovákia viszonylatában” – mondta a kormányfő.

Robert Fico arról is tájékoztatott, hogy a csúcstalálkozón Görögországgal is foglalkoztak, azzal azonban Alexis Tsipras görög kormányfő „nem volt elégedett”. Az unió humanitárius segítséget ígért Görögországnak a migrációs válság kapcsán. Fico szerint a görög kormányfő azzal a javaslattal is előállt, hogy az uniós tagállamok arányosan osszák el a migránsokat, amit azonban a V4-ek kategorikusan elutasítottak.

Fico eredetileg azt tervezte, hogy csak a V4-ek koordinációs tanácskozásán és a török kormányfővel való munkaebéden vesz részt, és az Európai Tanács informális ülése előtt hazatér. Mivel azonban újabb követelések kerültek az asztalra, úgy döntött, hogy végig marad, mondta a kormányfő, aki szerint időnként olyan volt az ülés, mint egy török zsibvásár.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58692,58428,56494″}