Petőfi alma materje Selmecen, a híres iskolavárosban
A neves bányaváros egykori iskoláiról részletesebben írtam a Híres selmecbányai tanárok című könyvemben (Dunaszerdahely, 2003), Petőfi itteni tanulmányairól pedig az Irodalmi kapcsolatok I. (Dunaszerdahely, 2004) című köteteben számoltam be terjedelmesebb formában. Az alábbiak e munka rövidített, némeileg átalakított és módosított változata.
Petőfi biográfiájának felvidéki vonatkozásai kapcsán különös figyelmet érdemel tehát Selmecbánya. A költő eme észak-honti város jeles iskolájában, az evangélikus líceum híres „sárgára meszelt” épületében végezte egy ideig tanulmányait. Szellemét és itteni emlékeit már a múlt század derekán is idézték, többek közt a Palócföld neves szülötte, Mikszáth Kálmán, aki szintén diákja volt az iskolának. Mindenekelőtt a Petőfi-legenda Selmecen című írását érdemes elolvasnunk.
Az evangélikus líceum keletkezésének ideje a reformáció kezdetére esik. Új otthonát, amelyhez 1864-ben hozzácsatolták a Kachelman család által adományozott épületet is, 1686-ban maga a hitközség vásárolta. A XIX. század elején az épület már szűknek bizonyult, azért 1826 végén úgy döntöttek, hogy azt lebontják, s helyén újat emelnek. Amikor a következő évben elkészültek az emelettel, az egyház elhatározta, hogy „az épületet 2 emeletre emeli”. Az akkori idők oktatási követelményeinek megfelelő modern épületet 1830. június 25-én avatták fel ünnepélyes kezetek között. Petőfi Sándor tehát már az új líceumépületben folytathatta tanulmányait az 1838/39-es tanévben.
A kisdiák érkezése új iskolájába
A költő Aszódról került ide a „humanisztikus tagozat” első évfolyamába, a „rhetori” osztályba. A humanisztikus tagozatban főtantárgyként tanulták akkor a latint, a második évben pedig a görögöt is. A „rhetorban” Selmecbányán még olyan tantárgyakat oktattak, mint a költészettan, a római régiségek, Magyarország történelme, latin költők értelmezése, stílusgyakorlat, hittan és régi földrajz. (Dolgozatomban elsősorban olyan forrásokat szeretnék bemutatni, amelyek eredetijét hajdan a Selmecbányai Evangélikus Egyházközség Levéltárában láttam, s melyek fénymásolatai birtokomban vannak.)
A Selmecbányai Evangélikus Egyház Levéltárában a még megmaradt dokumentumokban Petőfire vonatkozóan is fontos adatokat találunk. Az iskola egykori anyakönyvének 89. lapján, az 1838/39-es tanévre felvett diákok közt találjuk a Petrovics Sándorra vonatkozó adatokat. Petőfit kilencedikként jegyezték be az anyakönyvbe, ekkép: „Petrovits Alexand. 17. Ann. Aug. Conf. Hung. Kis-Körös. Pest. Pater Stephanus, Lanio, Szabad-Szállás – in Cumania min. Rhetor, 1mi Anni, 31mi Aug. Alumnus. E schola Aszód. Eminentis.” A beírás lényege: a 17 évesnek feltüntetett Petrovits Sándor evangélikus vallású volt, Kiskőrösön született Pest megyében, Magyarországon; édesapja István, foglalkozását tekintve hentes /mészáros/, szabadszállási lakos, Kiskunság.
Két dologra feltétlen oda kell figyelnünk: az életkor bejegyzésére és a név írásmódjára. Petőfit ekkor /1838. aug. 31./ 17 évesnek tüntetik fel, holott még a 16. évét sem töltötte be. Az életkor nemcsak az anyakönyvben, de az értesítőben /Relatio/ is így szerepel. Nem véletlen elírásról van szó, Petőfi mondta ilyen idősnek magát. Ennek okára egyik életrajzírója, Fekete Sándor mutat rá, megkockáztatva ama feltételezést, miszerint „a költőt nagyon is gyakorlatias elgondolások vezették: mivel egyre többször kellett arra gondolnia, hogy az iskolán kívül fogja folytatni pályáját, biztosítani akarta magát az életkorára hivatkozó elutasítások ellen! Ami ha igaz, már Selmecre sem azzal a céllal érkezett, hogy az iskolapadban töltse következő éveit…”
A költő nevét először „Petrovits” alakban jegyezték be. A Relatio-ban már „Petrovics”-nak írták, de tudomásunk van a név más alakban történt írásmódjáról is. Ugyancsak Fekete említi, hogy a Selmecre magyarként érkezett Petőfit a magyar és szlovák nacionalizmus küzdelme „még lelkesebb nemzeti szellemre gerjeszthette”, s „Csakugyan ennek jelét lehet felfedezni abban, hogy vezetéknevét a korábbi ts vagy cs végződés helyett ch-val írta, mert azt magyarosabbnak találhatta, mint ahogy ekkor merülhetett fel benne először a kiskun származás eszméje is.”
A költő selmeci barátai, diáktársai
Petőfi évfolyamában, mint azt a Relatióból kiolvashatjuk, 37 tanuló volt. Osztályuk a „líceum kapuján bemenve jobbra az első volt”. Mivel a tantárgyakat közösen hallgatták a II. éves rhetorokkal, további 52 tanuló is itt kapott helyet. Ezek neve és egyéb adatai szintén szerepelnek a közös értesítőben. A keresztneveket akkor latinul, rövidített formában anyakönyvezték. A helyneveknél itt-ott a latin megnevezést is alkalmazták. Az apák latinul feltüntetett foglalkozását, társadalmi állását is megtaláljuk a bejegyzések közt. Évfolyamtársainak teljes névsorát, az említett adatokkal együtt irodalmi kapcsolatokkal foglalkozó kötetemben tettem közzé. (Dunaszerdahely, 2004:31)
Az I. rhetort látogató tanulók megyék szerint így oszlottak meg: Bars /1/, Békés /3/, Gömör /2/, Hont /8/, Nógrád /7/, Pest /6/, Szabolcs /1/, Trencsén /1/, Túróc /2/, Zólyom /6/. Vallásukat tekintve két tanulót kivéve valamennyien evangélikusok voltak. A reformátusokat a baracskai /Bars megye/ Patay Károly és a kalondai /Nógrád megye/ Sallay István képviselte.
A szülők foglalkozását, társadalmi állását illetően 8 nemesifjú, 5 polgárcsalád gyermeke járt az osztályba, s a diákok szülei közt akadt 7 mészáros, 6 igazgatótanító, egy-egy bányász, irodavezető, gazdatiszt, építész, erdőbérlő, illetve erdőfelügyelő is. E tekintetben Petőfi tehát nem számított egyedülállónak az osztályban. A legtöbb diák állandó lakhelye egyezett a szülőhellyel. Petőfi a kevés /3/ kivételhez tartozott.
Illyés Gyula írja Petőfi Sándor című művében, hogy a költőt körülvevő diákoknak csak egy kis töredéke volt magyar, s a diáktársak közül csak a magyarok szerették őt. Nos, talán a bemutatott adatokból is kiderül, hogy a kép egy kicsit más lehetett. A Petőfit körülvevő évfolyamtársaknak megközelítően a fele magyar volt, s feltételezhetően ennél is többen beszélték a magyart. Már Aszódról, az előző iskolából is többen jöttek vele. A líceum anyakönyvében, az 1838-ban érkezett diákok közt találjuk például Dlhányi Zsigmondot, Osztroluczky Jánost és Kupecz Imrét. De akadtak Aszódról érkezettek a felsőbb évfolyamokban is. Minden valószínűség szerint magyar volt osztálytársa, Argay János, aki a szarvasi gimnáziumot látogatta régebben, Selmecen pedig a Nemes Magyar Társaságban is tevékenykedett, ahol 1838. október 31-én „példás szólástehetséggel gyönyörködtette” a tagokat. Baross Károly Petőfi szülővárosából, Kiskőrösről érkezett. Közelebbi barátság fűzte Petőfit Dlhányi Zsigmondhoz is, aki később visszaemlékezéseit is megírta Petőfiről, s akivel a költő együtt vett francia órákat Neumann Károlytól.
Selmecbányán Petőfi együtt lakott Krupecz Imrével, a nemesvarbóki /Hont megye/ Plachy Samuval és a csíktarcsai /Pest megye/ Szalay Frigyessel. Az utóbbi két magyaron kívül a „melegszívű szlovák fiút”, Krupeczot is igen szerette Petőfi. Jó barátja lehetett a költőnek a béri /Nógrád megye/ Osztroluczky János is, akivel a penci szüreten is együtt járt, s akit a Selmecről keltezett egyetlen fennmaradt levelében is emleget. A maglódi fiú, Szeberényi András is közel állt Petőfihez, s ő is közölt visszaemlékezéseket a költőről. A Tótkomlósról érkezett Soltész György szintén tagja volt a Nemes Magyar Társaságnak, 1838. november 9-én bírálta őt Petőfi. Magyar volt természetesen a már említett két református fiú, akárcsak az ebecki Sárközy István, Tarcsányi János Nógrád megyéből vagy a palásti Wissnyánszky András is.
A második rhetori osztály népes táborában – mellyel a költő egy tanterembe járt – szintén akadt számos magyar fiú. Ilyen lehetett a Boriból /Hont megye/ származó református Lestár Imre és a szentgyörgyi /Bars megye/ Nagy Bálint. Nagy Bálintot már 1832-ben jegyezte az érkezettek anyakönyve, tehát ő itt kezdhette gimnáziumi tanulmányait. A kisnemesi református Boriból jött Selmecre 1832-ben a két magyar kisdiák, Lestár Károly és István, aki valószínűleg testvére volt az előbb említett Imrének.
A másodikos hévízgyörki Horváth Károly az aszódi iskolából érkezett, akárcsak Neumann Károly, akiről még lesz szó. A bátorfalvi /Hont megye/ Reguli János szülei is magyarok voltak. Egy ilyen vezetéknevű fiú, Reguli Pál pedig a magyar önképzőkörnek is tagja lett. Fekete Sándor idézi a társaság 1839. január 9-i jegyzőkönyvét, s ebben olvasható egyekek közt, hogy akkor „Reguli Pál olvasá dicséretes munkáját, melyre czenzora Petrovich csak kevés csekélyebb értékű észrevételeket tett”. Ugyancsak Fekete említi, hogy Petőfi távozásáról a diákok egy Reicher nevű társuktól értesültek, aki talán azonos lehetett a II. rhetorba járó balassagyarmati Raicher Jánossal.
A Petőfit körülvevő magyar diákok köre még ennél is népesebb lehetett, hisz közéjük tartozhatott még a nagykürtösi Bende György, a sziráki Buocz Kálmán és Wallentínyi Sándor, a losonci Thomka Ferdinánd, Ujházy Lajos és Kabzán István, a Nógrád megyei Pőstyényi András és Honéczy János, a Bács megyei Eősze Ferenc, az ipolysági Kabzan Sándor, az egri Szudi testvérek, a Sülyke pusztai /Hont megye/ Gracza Antal, a szabadságharc utáni korszak híres honti gerillavezére. Mintegy tizenkét vármegyéből kerültek Selmecre a másodikos diákok, legtöbben Hontból, Nógrádból és Zólyom megyéből /11–11/. Ezt követte Pest /3/, Bács /2/, Bars /2/ megye, de voltak a rhetorban Árva, Csanád, Gömör, Nyitra, Pozsony és Túróc megyeiek is.
Petőfi legjobb barátja Selmecbányán Szeberényi Lajos volt, szállásadóját pedig Proszperínyi Mihálynak hívták. A léha életű kamarahajdúnál a már említett három barátjával lakott. A ház közel volt a líceumhoz, a szlovák paplak mellett, a Felső-Rózsa utcában állt. Nem sokkal Selmecről való távozása előtt Petőfi az iskolasor utolsó házába költözött, egy Frndák nevű családhoz.
Csáky Károly, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59909,59907,59905,59872,59752,59753,59695″}