A 127 voksoló parlamenti képviselő közül 112 mondott igent Mojmír Mamojka képviselő javaslatára, hogy 65-ről 70 évre emeljék a felső korhatárt a szakvezető egyetemi professzorok esetében. Bár a …
Archívum – oktatás
-
-
A Zselízi Comenius Gimnázium volt a házigazdája a napokban megrendezett XXXIV. Felvidéki Magyar Matematikaversenynek. A versenynek több mint száz résztvevője volt, tudtuk meg Jalsovszky Horváth Kingától, a verseny …
-
Archívum - oktatás
A szép szó ünnepe – A Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny galántai fordulója
A könyv hónapjának, márciusnak megérkezése előtt pár nappal tartottuk a szép szó ünnepét a Galántai Kodály Zoltán Alapiskolában. Huszonnyolc versenyző – 1-9. évfolyamig – képviselte a versenyen alma materünket.
-
Archívum - oktatás
Ismerjék meg: a vágsellyei Pázmány Péter Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda
Vágsellyének már a legrégibb időkben is volt iskolája. Az első a plébánia létrehozásával nyílt meg. Alsóbb fokú népiskola a premontreiek és később a jezsuiták ideje alatt létezett.
-
Tornaújfalu egy kis település a történelmi Torna vármegyében. Kis község, de nagyon gazdag kulturális élettel. Lakosaira jellemző a hagyományok tisztelete, ápolása és a szilárd magyarságtudat.
-
A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy évről évre nő a csehországi felsőoktatásba jelentkező szlovákiai diákok száma. A szomszédos országban tanuló hazai diákok száma a tavalyi évben először …
-
Archívum - oktatás
A református egyházi oktatási intézményekben is lezajlottak az iskolai beíratások
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház keretén belül öt református egyházi alapiskola működik. Egy kivételével mindegyiket az adott egyházközség hozta létre. Ebből csak a Martosi Református Egyházi Alapiskola alsó …
-
Oláh Hajnalka, a galántai Kodály Zoltán Alapiskola igazgatója örömmel tudósított minket arról, hogy az idén végre megállt a beíratott elsősök számának csökkenése, 27 kis elsőst írattak be szüleik …
-
2010. február 15-én zárult a tankötelessé vált gyermekek beíratásának törvényi határideje. A legtöbb szlovákiai magyar tanítási nyelvű alapiskolában már megtartották a 2010/2011-es tanév kis elsőseinek szervezett beíratását. Az …
-
Február 15-én zárult a tankötelessé vált gyermekek beíratásának törvényi határideje. Az alábbiakban portálunkon megtekinthetik azokat a beíratási adatokat, amelyeket összegyűjtöttünk (természetesen folyamatos kiegészítéssel). Szívesen fogadjuk a listánkon nem szereplő …

