Mozart 35 éves korában meghalt. Egész életén át éhezett, és remekművei kevésnek bizonyultak családja eltartására. Beethoven 30 évesen megsüketült.
Archívum – publicisztika
-
-
Lelkemnek kedves, jó palócok, tót atyafiak!
-
A Széchenyi Társaság szeptember 19-én Budapesten Dobos Lászlót az egyetemes magyarság szellemi felemelkedéséért folytatott alkotói munkássága elismeréseként postumus-díjban részesítette. A díjat Dobos László özvegye vette át.
-
Hej, mi volt ott, amikor odaértünk Isonzóhoz, a folyó széles volt, de a vize sekély, benne hatalmas kődarabok, és ezeken ugrálva jutottunk át a túlsó partra. A folyótól …
-
A II. világháború után szüleim nemzedéke szégyenkezett. Szépen csöndben meghúzta magát, hogy megmaradhasson szülőföldjén, szégyenéről szót nem ejtett, nehogy nyilvánvalóvá váljon, ami egyébként nyilvános volt (nemzetiségük, kulturális hovatartozásuk).
-
A háborúk brutalitását elemezve sokáig úgy gondoltam, az ókori, középkori harcok szörnyűségesebbek voltak, hiszen akkor szemtől szembe kellett az ellenség fejét szétloccsantani, valakit leszúrni. A mai háborúkban ez …
-
Karcsi fiam, ott van a dohányzacskóm a vakablakban, add csak ide, hadd gyújtok rá! – mondta, majd miután megkapta, komótosan tömködni kezdte a dohányt. Gyufa lángja sercent, az …
-
El is indultam, aztán mentem, mentem, mintha a határokról jöttem volna, lefelé lejtnek a géppuskások állása felé. Körülbelül másfél kilométert kellett volna megtennem gyalog, amikor látom, hogy jön …
-
Asszony, árva, özvegy, anya. Festőművész, grafikus, költő és tudós. Mindez magyar-zsidó azonosságtudattal. Festményei meleg és élénk színek kavalkádjai, könnyed asszociációkat ébresztenek.
-
Kenyeres pajtásom nemrégen meghívott tóparti bungalójába. Indián módra mondva – s ennek jelentésértéke van – a vigvamja éppen üresen állt, mert egyébként az év nagy részében turistákat szállásol …