Szlovákiában november 25-től 90 napig tartó veszélyhelyzetet vezetnek be, mellyel együtt kijárási tilalom is érvénybe lép. Erről a kormány szerdai tanácskozásán döntöttek. Eduard Heger kormányfő tájékoztatása szerint a …
Itt és Most
-
-
A HNOnline közölte a Za ľudí közleménye alapján, hogy a kormány elfogadta a kéthetes lockdownt. A párt állítása szerint az oltottak nem lesznek előnyben, ők ezért nem szavazták …
-
Zuzana Čaputová köztársasági elnök Komáromba látogatott szerdán. Reggel már a helyi piacon fogadta őt Keszegh Béla polgármester, majd a városházán a régió polgármestereivel megvalósult találkozója után további városi …
-
A szakértői konzílium kivétel nélkül mindenkire vonatkozó háromheti lezárást (lockdown) javasol Szlovákiában. Indoklásukban a kritikus járványügyi helyzetre hivatkoznak, mely megítélésük szerint eléri a humanitárius válság szintjét. A COVID-19-ben …
-
Nem létezik lockdown nélküli megoldás a jelenlegi helyzetre, minden más állítás csak populizmus – jelentette ki a kormány ülése előtt Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter.
-
Országszerte a bevásárlóközpontokra összpontosított a rendőrség a járványügyi előírások szigorított ellenőrzésének első két napján. Az ellenőrzött személyek döntő többsége betartotta az előírásokat – közölte a közösségi hálón Hamran …
-
Itt és Most
Matovič reformja tönkreteszi a vállalkozókat, a munkavállalókkal történt összehasonlításuk nem reális
Amennyiben nem megfelelően állítják be a vállalkozók adózását és nem veszik figyelembe az egyéni vállalkozások sajátosságait, a nagyobb megadóztatásukra való törekvés a vállalkozások tömeges megszűnéséhez és a munkanélküliek …
-
Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke Zuzana Čaputovát bírálta a járványhelyzet és a kormány lépései miatt és kijelentette, az államfőnek már rég meg kellett volna szólalnia és magához kéretni …
-
Roman Mikulec belügyminiszter nem zárta ki, hogy ismét kihirdetik a veszélyhelyzetet. Hozzátette: ez elengedhetetlenül szükséges, ha be akarják vezetni az esti kijárási tilalmat. A témáról a kormány szerdai …
-
Mit kell még mondani, mit kell még hallani ahhoz, hogy megváltoztassuk a hozzáállásunkat? – tette fel a kétségbeesett kérdést a köztársasági elnök mai, a pozsony-ruzsinói egyetemi kórházban tett …