Adolph Zukor, William Fox, Makk Károly és Radványi Géza nevét viselik ezentúl a Nemzeti Filmintézet (NFI) fóti műtermei, a középkori várdíszletet pedig egykori megálmodójáról és megvalósítójáról, Banovich Tamás …
Magazin
-
-
A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb …
-
Kedden, január 13-án elsősorban a délnyugati országrészben fenyeget jegesedés. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) Pozsony megyére és a Nagyszombati megye egyes járásaira másodfokú figyelmeztetést adott ki jegesedés miatt, …
-
Magazin
Korábban soha nem látott változásokat talált a James Webb Űrtávcső egy ikercsillag körüli bolygóképző korongban
Korábban soha nem látott változékonyságot mutat a Tatooine-szerű bolygórendszerek szülőhelye a James Webb Űrtávcső adatai alapján – fedezte fel a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege …
-
Magazin
Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni
A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják …
-
Télen nemcsak a túrázók és sportolók, hanem az idősek és a hajléktalanok is fokozottan ki vannak téve a kihűlés veszélyének. A mentők figyelmeztetnek: a nem megfelelő öltözet, az …
-
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti …
-
Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet – hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely …
-
Különleges biztonsági intézkedések mellett a Magyar Nemzeti Múzeumban kedden kiemelték vitrinjéből a magyar koronázási palástot. A történelmi ereklye az épületen belül ideiglenesen egy másik védett helyet kapott. Ezzel …
-
Többek között Albert Einstein tudományos írásai, Thomas Mann és Dale Carnegie művei, Hajós Alfréd építészeti tervei és a francia avantgárd festészet több kiemelt művészének életműve is szabadon felhasználhatóvá …

