Az emberek belefáradtak a széthúzásba. Ebből a szempontból hiszek abban, hogy ha lenne valamiféle választási együttműködés, az ösztönzőleg hatna sok magyar emberre és többen mennének el szavazni.
Berényi József
-
-
Az őshonos kisebbségek európai jogvédelméért indított Minority SafePack polgári kezdeményezés felvidéki aláírásgyűjtését az MKP szervezte, ennek koordinálásával Berényi Józsefet bízták meg
-
Berényi Józsefet erős szálak fűzik a Csallóközhöz és a Mátyusföldhöz egyaránt. A négy évvel ezelőtti választási eredménye, az azt követő megyei alelnöki munkája után borítékolható volt, hogy ismét …
-
Novemberben ismét a választási urnákhoz járulunk, megyei választások lesznek. A Magyar Közösség Pártja Galántai és Dunaszerdahelyi járási kongresszusa Berényi Józsefet, a Nagyszombati kerületi önkormányzat alelnökét a megyei elnöki …
-
A II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás a rendezvény keretében adta át a az Igaz Ügyért Díjat Kövér Lászlónak és Berényi Józsefnek, azon erőfeszítéseik elismeréseképpen, amelyet a kastély felújítása …
-
A napokban megkezdődött a galántai gimnázium épületén az ablakok lecserélése, de több híd is felújítás alatt áll a Dunaszerdahelyi járásban.
-
Rimaszombatban a tisztújító járási konferenciát közel száz küldöttel május 27-én, pénteken 16.30 órai kezdettel tartják. A járásban összesen 830 regisztrált MKP-tagot és 52 tagszervezetet jegyeznek, de folyamatos a …
-
„A Smer, a Sieť és a Most-Híd utoljára van kormányon. Éppen ezért ez a három párt görcsösen ragaszkodni fog a kormánytagsághoz” – véli Berényi József, aki a Felvidék.Mának adott …
-
(Az MKP nyilatkozatával frissítve) Az M1 televízió Ma délelőtt adásának stúdióvendége volt Berényi József, az MKP volt elnöke, aki értékelte a választások eredményét, és nyilatkozott az MKP előtt …
-
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke hétfőn a párt elnökségének pozsonyi ülésén bejelentette lemondását. A döntést a testület tudomásul vette, így az hatályos.