Alig pár évvel ezelőtt, az amerikaiak iraki inváziója idején egy bonmot járt körbe az ENSZ new yorki székházában. Válságban a világ, mondta a szöveg, s ezt a legjobban …
Csáky Pál
-
-
Furcsa képet mutat magáról Szlovákia az új év elején is. Első megközelítésben jó hír, hogy az országot nem Fico, Slota és Mečiar kormányozza. Meglepően instabil és határozatlan azonban …
-
Nagyon régi, de nagyon igaz az a mondás, hogy akit az istenek igazán meg akarnak büntetni, annak elveszik a józan eszét. Az a figyelmeztetés is igaz, hogy aki …
-
Olvadnak a jegek Pozsonyban – adja hírül örvendezve a sajtó arra utalva, hogy változóban van a szlovák állampolgársági ellentörvény, amelyről az elmúlt hónapokban olyan egyértelműen derült ki értelmetlensége, …
-
Lipšic belügyminiszter bejelentette, hogy a kormánykoalíció egységesíteni szeretné a szlovákiai választások szabályait. Első hallásra szimpatikus elképzelés. Bizonyára előnyös lenne ugyanazon a napon megtartani több választást, s egységesíteni azok …
-
Novemberben lezajlottak a szlovákiai helyhatósági választások, nyilvánosságra kerültek az első értékelések. Mivel ezek nagyrészt a felszínt érintették, talán nem érdektelen néhány vonatkozást alaposabban is szemügyre venni.
-
Sok mindenről esik szó ilyenkor, az új év kezdetén. A szlovákiai politikai stabilitásról is, például. Ez az a megfoghatatlan valami, amit a jósnő is hiába keres az üveggömbön …
-
Június 12-éig küzdelmes, de reményteljes időszak volt, Ficóék részéről sok bántó megnyilvánulással, a szlovákiai magyar közösség vonatkozásában sok felemelő pillanattal. Június 12-én egy nagy törés következett be. A …
-
Év végi értékelő beszélgetésre kérte fel Csáky Pált,az MKP volt elnökét az Aktuality.sk szlovák hírportál. Mivel tölti jelenleg az idejét? Hogyan ítéli meg a szlovák-magyar viszony alakulását? Hogy …
-
Valahogy már csak így van ez: Szlovákiában a közélet rezdüléseit gyakran hasonlítjuk a magyarországi helyzetekhez. Ez történik a mai Radičová-interjúban is: ő is többször folyamodik magyar-szlovák összehasonlításhoz. Nos, …