Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány – jelentette be Andrej Babiš miniszterelnök csütörtökön a kormányülés szünetében. A kormányfő a szükségállapot kihirdetését a kórházakban kezelt …
Koronavírus
-
-
A teljes leállás, azaz a lockdown a korábbi hullámok idején még elfogadható eszköz volt a tűzoltásra, de Szlovákia már második éve lángokban áll, ezért a jelenlegi foghíjas leállás …
-
A kihirdetett rendkívüli helyzet miatt azokra is vonatkoznak a korlátozások, akik külföldről érkeznek Szlovákia területére – közölte Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság (PPZ) szóvivője, és bejelentette, hogy az …
-
A nagy szlovákiai iparvállalatok képviselői aggódnak, vajon az egyes gyáraknak sikerül-e megvalósítani az állam által számukra kötelezővé tett tesztelést már a jövő héttől kezdődően. Mindezt a SITA hírügynökségnek …
-
A Szlovák Püspöki Konferencia nem tartja helyénvalónak a nyilvános istentiszteletek betiltását, miközben az élet számos területére nem vonatkozik a tilalom – írja a SITA. A konferencia sajtóirodája nyilatkozatban …
-
Jövő héttől csak az oltott és a gyógyult alkalmazottak léphetnek be negatív koronavírus-teszt nélkül a munkahelyükre. Gyógyultnak számít az a személy, aki az elmúlt 180 napban átesett a …
-
Oroszország 11 kórházának orvosai felajánlották ismert oltásellenző politikusoknak, közéleti személyiségeknek és celebeknek, hogy személyesen keressék fel az intenzív osztályokat, ahol koronavírusos betegeket ápolnak. Az orvosok nyílt levelét szerdán …
-
A HNOnline közölte a Za ľudí közleménye alapján, hogy a kormány elfogadta a kéthetes lockdownt. A párt állítása szerint az oltottak nem lesznek előnyben, ők ezért nem szavazták …
-
A szakértői konzílium kivétel nélkül mindenkire vonatkozó háromheti lezárást (lockdown) javasol Szlovákiában. Indoklásukban a kritikus járványügyi helyzetre hivatkoznak, mely megítélésük szerint eléri a humanitárius válság szintjét. A COVID-19-ben …
-
Nem létezik lockdown nélküli megoldás a jelenlegi helyzetre, minden más állítás csak populizmus – jelentette ki a kormány ülése előtt Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter.