Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke Zuzana Čaputovát bírálta a járványhelyzet és a kormány lépései miatt és kijelentette, az államfőnek már rég meg kellett volna szólalnia és magához kéretni …
Koronavírus
-
-
Roman Mikulec belügyminiszter nem zárta ki, hogy ismét kihirdetik a veszélyhelyzetet. Hozzátette: ez elengedhetetlenül szükséges, ha be akarják vezetni az esti kijárási tilalmat. A témáról a kormány szerdai …
-
Egyelőre nincs szükség a szükségállapot kihirdetésére Csehországban, a koronavírus-járvány okozta problémák megoldására azonban hasznos lenne módosítani a pandémia törvényt, hogy az régiónként is lehetővé tegye a megfelelő óvintézkedések …
-
Mit kell még mondani, mit kell még hallani ahhoz, hogy megváltoztassuk a hozzáállásunkat? – tette fel a kétségbeesett kérdést a köztársasági elnök mai, a pozsony-ruzsinói egyetemi kórházban tett …
-
Hívő emberként bezárkózva otthonomba – lassan lelkembe is – kirekesztve a civil világ minden érték és értéktelen (amiért nem kár) területéből. Sajnos mára már a templomokból is. Ahol …
-
Ausztria hétfőtől szigorította a beutazási szabályokat: csak az oltottak, a koronavírus-betegségen fél éven belül átesettek és az érvényes negatív PCR-teszttel rendelkezők utazhatnak be az országba – közölte az …
-
A TASR hírügynökség értesülései szerint a szerdán 10 órakor kezdődő rendes kormányülésen a lockdown bevezetéséről is tárgyalni fog a kabinet.
-
A harmadik, megerősítő oltás nem csupán helyreállítja az új típusú koronavírus okozta Covid-19 elleni védelmet, hanem jelentősen meg is erősíti az immunválaszt, a szervezet védekező rendszerét – mondta …
-
A fegyveres erők csütörtöktől 400 katonát vetnek be Szlovákia-szerte a járvány elleni küzdelem keretében. Erről Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter tájékoztatott csütörtökön. Felszólította az egyes politikai pártokat, hogy …
-
A járványellenes óvintézkedések szigorításáról szóló döntés elnapolását kérték az SaS miniszterei kedden. A javaslatot meg akarták vitatni a párton belül. Ezt a csütörtöki kormányülés előtt jelentette ki Jaroslav …