Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök meghívására hétfőn hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba. Pellegrinit Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter, Denisa Saková (Hlas-SD) gazdasági miniszter, Matúš Šutaj …
Peter Pellegrini
-
-
Peter Pellegrini köztársasági elnök védelmi, gazdasági és energetikai kérdésekről tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel egy kétoldalú találkozó során, Ankarában. A találkozóra a NATO-csúcs keretében került sor – …
-
Peter Pellegrini államfő nem beköltözik be a számára fenntartott elnöki villába – ezt újságírói kérdésre válaszolta az ankarai NATO-csúcsról hazafelé tartva, a repülőgépen tartott sajtótájékoztatóján. Döntését a társadalmi …
-
Konstruktív volt az ankarai NATO-csúcs, az Észak-atlanti Szövetség megmutatta, hogy egységes, és ez volt az egyik fő cél – jelentette ki újságíróknak Peter Pellegrini államfő. Kiemelte, Szlovákiával kapcsolatban …
-
Peter Pellegrini szlovák államfő és Andrej Babiš cseh kormányfő az ankarai NATO-csúcson folytatot kétoldalú megbeszélést, és az együttes cseh-szlovák kormányülések ismételt megtartását dicsérték. Pellegrini erről a közösségi médiában …
-
A NATO 32 tagállamának állam- és kormányfői kedden és szerdán a törökországi Ankarában találkoznak. A csúcstalálkozón várhatóan ismét megerősítik Ukrajna támogatását, további segítséget ígérnek Kijevnek, valamint megvitatják a …
-
Szlovákia támogatni fogja az e heti NATO-csúcs zárónyilatkozatát – tájékoztatta a TASR-t az elnöki hivatal kommunikációs osztálya. Peter Pellegrini államfő ebben a témában egyeztetett hétfőn Robert Fico kormányfővel …
-
Králiky faluban adta le szavazatát Peter Pellegrini államfő, a Besztercebányai járásban – tájékoztatta a TASR-t az elnöki hivatal kommunikációs osztálya. „Állampolgárként, politikusként, emberként megvan a saját véleményem a …
-
Látszólag nyugalmasan telt Peter Pellegrini államfő első két éve – összegezte a TASR hírügynőkségnek Darina Malová politológus. Múlt héten volt a második évfordulója Pellegrini beiktatásának. Malová szerint Pellegrini …
-
Peter Pellegrini államfő bízik benne, hogy az Alkotmánybíróság döntésének hatására a kormány haladéktalanul bizalmi szavazást kér maga ellen a parlamentben. Pellegrini ezt a közösségi médiában jelentette ki. Hozzátette, …

