Nagyot lépett előre az egyetemes emberi jogok kiterjesztésében az Amerikai Egyesült Államok. A szövetségi törvényeiben többé nem lehet használni az „elavult” és „sértő” kifejezéseket, melyekkel a kisebbségeket nevezték meg idáig. Barack Obama beírta magát a civilizáció történetébe is.
Nincs többé néger, indián, eszkimó, orientális vagy aleut, helyette afroamerikait, őslakos amerikait, őslakos alaszkait, ázsiai amerikait, hawaii őslakost, csendes-óceáni-szigetekit, hispánt, Puerto Ricó-it kell használni.
A megszüntetésre ítélt megnevezések a huszadik század hetvenes éveiben keletkeztek, ám úgy látszik, nem sikerült eléggé polkorrektre fazonírozni őket, így most újabb nyelvújítást hajtott végre együttes erővel a Kongresszus mindkét háza. Feltehetőleg a multikulturalizmus jegyében, hiszen a főként eredeti nyelvükön szóló megnevezésüket még ismerő kisebbségek döntő hányada valamilyen amerikai lett, mert ma már angolul beszél, legtöbbjük eredeti nyelve is a veszélyeztetett nyelvek csoportjába tartozik – a hawaiit például csak a bennszülöttek egy tized százaléka beszéli -, nyelvével azonosítani a kisebbséget így az amerikai politikai mainstream szerint felesleges. És csúnya, demokratikus államhoz nem illő dolog, s ki tudja, talán diszkriminatív is.
Mennyivel demokratikusabb és modernebb, sőt elfogadóbb az afroamerikai, az ázsiai amerikai, a csendes-óceáni-szigeteki vagy az őslakos alaszkai! No meg az őslakos amerikai…
Egy európainak persze, aki változatos politikai ideológiák és világégések történeteivel maga mögött szemléli ezt a nyelvújítást, különös érzései támadnak, az eredet-jelzős megnevezések miatt megfogalmazódik benne a kérdés: hány generációra visszamenően afro (stb.) egy ember az USA-ban, vagy mégiscsak a faji jegyek a meghatározóak?
És ha már territoriális alapon azonosítanak és iktatnak törvénybe kisebbségeket, a hispánokat miért hagyják meg, ők miért nem lehetnek latin-amerikai amerikaiak, elvégre földrész lenne Latin-Amerika (Dél-Amerika) is, mint Afrika vagy Ázsia; és: ha már vannak őslakos amerikaiak, hol maradnak az euroamerikaiak, akik nélkül a világ egyetlen nagyhatalma talán még ma sem lenne felfedezve?!
Aztán meg: miért és kinek sértő az indián, az eszkimó, az orientális, különösen, hogy a csodaszép mesevilágukon nőttünk fel, sokat tanulva bölcsességükből, világszemléletükből, és bizony még a különböző törzseiket is aprólékosan megismertük a jeles írók tollából kikerült kalandregényekből, ismeretterjesztő művekből, sőt még a maya vagy azték kultúrát is.
Nem tudom, mikor jut el oda a politikai korrektség élcsapata, hogy ne csak a törvényeket, hanem James Fenimore Cooper regényeit is átírassa…
Foglalkoztat a kérdés: megkérdezték-e az indiánokat, az eszkimókat, az aleutokat…?
Sült európaiként azt mondom: akkor inkább már a francia minta, a politikai nemzet! A megoldás létezik, lekoppinthatnák túl a nagy pocsolyán is, és akkor amerikaiként államalkotó lehetne az Amerikai Egyesült Államokban az afro, az ázsiai, a csendes-óceáni-szigeteki, az őslakos alaszkai, az őslakos amerikai is. Jelző nélkül!
A mostani indoklás logikáját követve ma ugyanis amerikai kizárólag az euroamerikai. A szövetségi törvényekben kategóriaként ugyan még nem létezik, és ha csak az angolszász származásúakat számítjuk közéjük, ma már kisebbségben vannak. (Éppenséggel a hispánok is lehetnének euroamerikaiak, s akkor többségben lennének.)
Vagy a szociológusok xenofóbia-vizsgálataiból közismert pirézeket is kölcsönvehetnék (még nincs levédve) a szövetségi törvényhozók, minden amerikai polgár egyetemes multikulturális megnevezéseként.
