Fábry Zoltán százhúsz évvel ezelőtt – 1897. augusztus 10-én – ezen a napon született az Abaúj megye legészakibb csücskében lévő Stósz településen, Fábry József és Jäger Zsuzsanna második gyermekeként.
A közeli Rozsnyón – „Drázus-parti Athén” – eltöltött diákévei mellett igazán a Nagy Háború (első világháború) szakította el szülőhelyétől; elvitte a galiciai és olasz frontra, ahonnan háborús rokkantként tért vissza Stószra. Később egyre ritkábban hagyta el a németek (mánták) lakta települést: előadásokat tartani „Szlovenszkó” magyar városaiba, gyógykezelésre Kassára, a Tátrába, illetve amikor börtönbe vitték a kassai Szedriára, vagy az illavai várbörtönbe. Az ő nevéhez kapcsolódó fogalmakként került fel Stósz a magyar irodalom térképére, mint „stószi őrhely”, „stószi mérték”, „stószi ablak”…
Fábry Zoltán deheroizálása, azaz leértékelése
Közel százesztendős kisebbségi sorsunk állandó velejárója az idealizálás-mitizálás, illetve deheroizálás, amikre bőven lehet példákkal szolgálni a múltunkban, jelenünkben, de maradjunk most Fábry Zoltánnál, hiszen az ő esetében egyaránt van példa mindkettőre.
Kezdjük az utóbbival, a deheroizálással, és Fábry Zoltán elhallgatásával, ami nem csökken, hanem az idővel inkább növekszik. Ha rákérdezünk: Miért? – a válasz általában: Nem időszerű…!? Véleményem szerint időtlenszerűsége-időszerűsége minimálisan egyensúlyban van! Aztán itt a másik ellene felhozott érv: Tévedett! Állíthatnám ellenérvként: Ki nem?!.., hiszen életében zajlott az emberiség két legnagyobb tévedése: az első és a második világháború, amelyek a magyarság számára máig ható végzetes következményeket hoztak.
Elmondható róla: egy ellentmondásos kor, ellentmondásoktól sem mentes tanúja volt!
Életének alapvető példázata: Nem elég csak titokban helyteleníteni és elítélni az életünkben újra és újra megismétlődő zsarnokságot, hanem nyíltan szót is kell emelni ellene. Mert a zsarnokság természete, hogy nő: kicsiből lesz a nagy! És az igazság kimondásától nem tántoríthat el bennünket a mellőzés, hátrány, üldözés, börtön és az életveszély sem, ahogyan ezt ő is tette.
A Nagy Háború – első világháború – előtti hisztéria tőle jelesebbeket is megtévesztett,
szinte az egész magyar írótársadalmat – Ady és Babits kivételével -, és művészvilágot. A hadi érettségivel a galíciai frontra került Fábry Zoltánnak is kezdetben illatosnak tűnt a fenyőfából ácsolt bunker, a stószi lányoknak levelezőlapot küldött, mintha kiránduláson lenne, de jött a döntő élmény – a gyilkos élmény! -, majd egészsége megromlása, ami miatt leszerelt hadnagyként, rokkantan hazatért szülei stószi otthonába. Mondhatjuk: a történelem adta kényszerhelyzet jelölte ki számára a vállalt posztot: a stószi őrhelyet. A Stószi délelőttök (Madách Könyvkiadó – 1968) előszavában részletezi, hogy miért lett élete archimédeszi pontja Stósz.
Meghatározó időpont életében: 1920. január 3-a, amikor a kassai Esti Újságban megjelenik „A bot” című elbeszélése
Autodidakta műveltségének és íráskészségének köszönhetően különböző lapok, folyóiratok munkatársa lesz. Tőle tudjuk, hogy Kassán a húszas évek elején hat(!) magyar napilap jelent meg: Esti Újság, Kassai Napló, Kassai Újság, Kassai Hírlap, Szabadság, Munkás. Megmaradt belőlük a Kassai Újság, egy bulvárlap, és a Munkás, amely Moravská Ostravába került. Életére visszatekintve így összegez: A kisebbségi lét tett íróvá, és a kisebbségi adottság végig osztályrészem maradt. Az első, 1920-as betűvetésre az utolsóm, az 1970-es rímel.
Az első világháborút követő döbbenet és izmusok dzsungelében Európa értelmisége általában balra tartott, közöttük Fábry Zoltán és Márai Sándor is, akivel egy időben indultak.
Az írótárs és barát, Peéry Rezső találóan írja: „Fábry Zoltán nem az irodalomból élt, hanem az irodalomnak.” Bírálói, ellenfelei „stószi tehenesgazdaként” aposztrofálják, ami csak részben volt igaz, mert a nagyapa – Fábry János – 100 holdjából, neki már csak 20 maradt. A húszas-harmincas évek fordulóján bal-, és szélsőbal ideológiák, illetve avantgárd irányzatok hatása alatt az esztétikai kritériumok alávetésének a hirdetője lett az ideológiai kritériumokkal szemben (?!). Ennek alapján neki nem Mécs László, vagy Győry Dezső a legfontosabb költő, hanem Földes Sándor, aki a munkásokról és a szociális igazságtalanságokról írt?!…
Hogyan lehet kisebbségi körülmények között megmaradni magyarnak?
Őt is megérinti Szabó Dezső „Minden magyar felelős minden magyarért” szolidaritást, sorsvállalást, hűséget meghirdető programja. Amikor az ellentmondásoktól sem mentes író levelet kap egy erdélyi honleánytól azzal a kérdéssel: Hogyan lehet kisebbségi körülmények között megmaradni magyarnak?, Fábry Zoltán hangsúlyosan kiemeli Szabó Dezső válaszát:
„Mária, olvassa Arany Jánost!”
(Arany János idei bicentenáriuma aláhúzza ennek az üzenetnek az aktualitását!)
Fábry Zoltán a masaryki demokrácia rendíthetetlen bírálója lesz, különösen azért, hogy a prágai kormányzat Szlovákiát – az ő szóhasználatában: Szlovenszkót! -, és Kárpátalját gyarmatként kezeli. Megrendítő erejű a kárpátaljai helyzetről készült beszámolója, „Az éhség legendája”, amiből a szöveg nagyobb részét a cenzúra törölte. De éles bírálattal illette a félfeudális Horthy-rezsimet is avíttsága és német orientációja miatt.
Éleslátásaként kell igazolni: a fasizmus-nácizmus veszélyeire az elsők között figyelmeztetett
Előnye volt, hogy nyelvtudása lehetővé tette korabeli német lapok és könyvek rendszeres követését. (Volt olyan időszak, amikor a nácizmus kialakulásának irodalma legteljesebben az ő könyvtárában volt megtalálható.) Az eperjesi Pallasz Könyvkiadó által kiadott könyveiben: Korparancs – 1934, Fegyver s vitéz ellen – 1937, igazolásokat kapunk az Európára leselkedő barna veszélyről. Életében fordulópontot jelent 1939. augusztus 23-a, a szovjet-német megnemtámadási szerződés megkötése, az ún. Molotov-Ribbentrop-paktum. Naplójából tudjuk, hogy ettől a naptól tett egyenlőségi jelet a nácizmus és a bolsevizmus között!
A második világháború alatt többször is életveszélybe kerül. Adalbert Hudák, stószi hitlerista evangélikus lelkész a szlovák katolikusok lapjában arra biztatja a stósziakat, hogy pakolják szekerekre könyvtárát, és a falu feletti Mária-hegyen égessék el! A front alatt visszavonuló katonák házát kirabolják, kéziratainak, naplójának egy része megsemmisül; személyes tárgyait, ruháit is elviszik. Megható a háborút követő gyűjtés számára, amikor ruházatot, élelmiszert küldenek neki a maguk is ínséget szenvedő barátai, olvasói.
Fábry Zoltán 50 éves írói munkásságának mértani és értékbeli középpontjában két fontos munkája áll: A vádlott megszólal – 1946, Üresjárat 1945 – 1948, Napló a jogfosztottság éveiből.
A védőbeszéd a szlovákiai magyarok mellett
A vádlott megszólal memorandum amolyan védőbeszéd a szlovákiai magyarok mellett, akik a kassai kormányprogram szerint háborús bűnösként kerültek a vádlottak padjára: állampolgárságuk elvesztése, vagyonvesztés, deportáció, kitelepítés és reszlovakizáció várt rájuk. A magyar szöveget lefordították szlovákra, és elküldték a társadalmi-kulturális élet fontos képviselőinek (Fábry kezdetben 50 címzettről beszél), de barátai: dr. Balogh-Dénes Árpád pozsonyi jogász, dr. Simai Béla és dr. Berzeviczy János kassai orvosok további személyeknek is elküldték. Választ senkitől sem kapott! A Memorandum tartalma mellett érdekesen alakult a megjelentetése is, mert az elmúlt rendszerben igyekeztek azt elhallgatni.
Az Üresjárat 1945 – 1948, Napló a jogfosztottság éveiből 1991-ben jelent meg és a rendszerváltás legfontosabb irodalomtörténeti eseménye volt. A szöveget Béres József, dr. Juhász György és dr. Mede István juttatták el Illyés Gyulához. A füzetekbe írt bejegyzéseiben egyértelművé teszi, hogy a német nácizmus és az orosz bolsevizmus Európa-ellenes erők, de a csúcsrajáratott szlovák sovinizmusról is elrettentő képet fest, kijelentve: a szlováknak a magyar lett a zsidaja – utalás és párhuzam a zsidó holokauszt és az itteni magyarok kollektív bűnhődésére.
Fábry Zoltán jelentette az újraindulást
A „hontalanság évei” (Janics Kálmán) után (1945 – 1948) – tíz évi publikálási lehetőség nélkül – Fábry Zoltán jelentette az újraindulást: egyszerre megkerülhetetlen lett! Az Új Szó (1948) az ő cenzúrázott és megkurtított (!) írásával indult, a Csemadok alakuló ülése (1949) örökös díszelnökének választotta, az ő beköszöntőjével jelenik meg az Irodalmi Szemle (1958), amelynek haláláig főmunkatársa lesz, a Kazinczy Napok (1967) nyelvművelő és nyelvvédelmi stratégiáját ő fogalmazza meg, a kassai Batsányi Körnek (1965 – 1970) tiszteletbeli tagja, támogatója, mecénása – szóval: amolyan egyszemélyes intézmény lett. Kazinczy Ferenc mellett a magyar irodalom nagy levelezőinek egyike volt. Levelezésének teljesebb feldolgozása még várat magára, ahogyan a Máriához irt levelei is.
Miközben az volt a látszat, hogy a rendszer kegyeltje – Érdemes művész lesz, Munkaérdemrenddel tüntetik ki -, írásait cenzúrázzák, fejezeteket kihagynak belőlük, sokszor szocialista frázisokat írnak bele! Hívják Pozsonyba, de ő távol maradt a hatalom köreitől, külön utakon jár, amolyan belső emigrációban él Stószon.
Nagy reménységgel tekint az 1968-as prágai tavasz elé, de a feléledő szlovák nacionalizmus elriasztja. Fontos eseményként könyveli el az 1968. évi 144-es számú nemzetiségi alkotmánytörvényt, amelyet a jóváhagyás után meghamisítottak, és ha kevés is valósult meg belőle, a mai napig egyedüli próbálkozásként maradt helyzetünk alkotmányos rendezésére!
Fábry Zoltán közösségünk számára mércét jelentett
A tisztesség, szerénység és az emberség mércéjét. Élete alkonyán úgy érezte, hogy „elfelejtett pont”, „leírt vagyontétel”, „zárójeles pont” lett, és egyre gyakrabban elhallgatják.
Amíg a Csemadok volt országos elnöke hipochondert látott benne (korai halála erre rácáfolt!), addig Illyés Gyula oltárőrzőnek és a tisztesség bajnokának tartotta, Németh László Észak Oszlopának, Peéry Rezső szerint a jellem szerzetese volt és maradt: Érték és Mérték, Czine Mihály megfogalmazásában pedig: Életével és munkásságával a magyarság és emberség összetartozására figyelmeztetett.
Tévedéseinek beismerésével, korrigálásával példát mutatott, aminek része volt a megsértettek megkövetése, mint ahogy tette Kassákkal, Móriczcal, Kodolányi Jánossal, Mécs Lászlóval, Esterházy Jánossal, és másokkal. Nem volt bírálhatatlan, hiszen már életében Turczel Lajos és Tőzsér Árpád kritikáikkal hozzájárultak a Fábry-kép árnyaltabbá tételéhez. A rendszerváltást követő Fábryt kipellengérező pamfletek azonban inkább szóltak a szerzők exhibicionista frusztráltságáról, mint a Fábry-életmű értékeléséről.
Nyilvánvaló: Fábry Zoltán írásai – általában – nem könnyű olvasmányok
Ugyanakkor szerzőjük írói mivoltát is kétségbe vonni..(?!), felér valamiféle perverzitással. Leggyakoribb műfaja a publicisztika és esszé volt, stílusa pedig az expresszív nyelvi megfogalmazás, ami gyakran olyan mozgalmas képi elemeket tartalmaz, akár egy szabadvers. Mindenki által megfontolandó üzenete: Gyakran tévedtem: sokat tanultam. – örök érvényű! (Mentségére legyen mondva, hogy a központoktól távol élt, információit könyvekből, a későn járó sajtóból, levelekből, illetve látogatóitól szerezte. Valamirevaló rádiót 1957-ben vett, televíziója nem volt.)
Egy dolog elvitathatatlan: Fábry Zoltán neve és személye kisebbségi glóbuszunk megkerülhetetlen része
Hiteleset a két háború közötti létünkről, különösen a második világháború utániról, nélküle aligha mondhatunk. Következetes kisebbségi és nyelvvédő magatartása példa és mérce a mai napig. Az izmusokból kiábrándulva hittel vallotta: Minden közösségi erkölcs eltörpül a jézusi mellett…, Jézus: a szeretet bölcse.
Fábry Zoltán a magyarság jövőjét a nyugat-európai demokráciákban látta, hirdetve: A magyarság keleti származék, nyugati orientációval. Kisebbségi sorsunk méltó rendezését az európai kontextusban vélte elérhetőnek. (Hazánk, Európa – 1967). Ha élne, akkor keserűen és csalódottan tapasztalná, hogy az EU nem látja (nem akarja látni?), és mostohán kezeli az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetét!
Életében megismerte és elszenvedte a nácizmust – hitlerizmust, bolsevizmust – sztálinizmust, és ezek ismeretében meggyőződéssel vallotta: Egyetlen totalitásnak van értelme: a kereszténységnek, mert az befogja az eget és a földet egyformán, és a kezdőpont és a végpont egy: Isten. A jövő és a magyarság nagy kérdéseinek a megoldását nem baloldali, vagy jobboldali ideológiáktól; baloldali, vagy jobboldali kormányzatoktól várta, hanem a vox humana szellemében egységesülő közösségi akarattól.
Az utóbbi időkben Fábry Zoltán neve ritkán hangzik el, ha megemlítődik is, akkor például Máraival, illetve Esterházy Jánossal kapcsolatban.
Fábry és Márai együtt indultak, Fábry maradt
Első írásaik a kassai lapokban jelentek meg. Fábry érdeklődéssel és a kezdetektől kinyilvánított tisztelettel követte Márai pályáját. Kezdetben hasonló motívumok is megjelentek írásaikban, mint például: emberi hang, vox humana, Európa elrablása…
Mégis életük és pályájuk két külön világ: Márai, a városi polgár; Fábry, a vidéki ember. Viszonyuk a szülőföldhöz: Márai elhagyta az országot – Fábry maradt. (A maradás ilyen-olyan kompromisszumokkal is járt. Kevésbé ismert azonban, hogy Fábrynak is kétszer felajánlották a Magyarországra való távozás lehetőségét: először 1938-ban, amikor az első bécsi döntés alapján – a várakozással ellentétben – Stósz és Mecenzéf Szlovákiában maradt; másodszor hetvenedik születésnapján maga Illyés Gyula javasolta, hogy költözzék Tihanyba, ahol állandó egészségi gondoskodást kap. Mindkettőt visszautasította.)
Fábryt a Márai iránti tisztelet sem gátolta abban, hogy kutyaregényéről (Csutora – 1930) ne mondjon szigorú bírálatot, mert az írásművészet zsenijének is lehetnek gyengébb, modoros alkotásai. Hasonlatosság a sorsukban: Márait 40 éven át elhallgatták, most ez történik Fábryval!
Fábry írásai hozzájárulhatnak a reális Esterházy János-kép megrajzolásához
Esterházy Jánossal a két világháború között a politikai paletta ellentétes oldalán foglaltak helyet. Az Esterházy vezette Keresztényszocialista Párt és az Egyesült Magyar Párt tevékenységét bírálta, nem látta meg benne a később megnyilvánuló politikusi erényeit. A baloldali sajtó sokat cikkezett a „guruló pengőről”, és a jobboldali (cseh)szlovákiai magyar pártok kézi irányításáról a budapesti kormányzat részéről. (Akkor még ismeretlen fogalom volt az etnobiznisz, amiről viszont az utóbbi időkben egyre több szó esik!)
Más elbírálást kapott Esterházy János tevékenysége a Tiso-féle szlovák fasiszta állam idején, ahol Esterházy önként maradt, a mecenzéfi és stószi mánták Fábryval együtt ott „rekedtek”. A szepességi német párt (Zipser Deutsche Partei) fasizálódása idején a cipszerek és mánták az Esterházy János vezette Magyar Pártot támogatták. Amikor tudomására jutott Esterházy János elhurcolása és halálos ítélete, mindent megmozgatott megmentése érdekében. Esterházy János antifasizmusát mutatta fel a (cseh)szlovákiai magyarok védelmében. Fábry Zoltán írásai is hozzájárulhatnak egy mitizálás nélküli reális Esterházy János-kép megrajzolásához.
***
Fábry Zoltán emlékezete
Fábry Zoltán 120 évvel ezelőtt született, közel ötven éve nincs közöttünk. Utóélete egyre több kérdést vet fel, nézzük tételesen az eddig elvégzetteket:
1972 Buzitán útjára indulnak a Fábry Napok, amelyek az évek során nevében, tartalomban és helyszíneiben is módosultak, de a mai napig megrendezésre kerülnek Szepsiben és Stószon. Amíg a hetvenes-nyolcvanas években az írók, újságírók, pedagógusok és Fábry-tisztelők nagy összesereglése volt Kassán, mostanság szerényebb körülmények között – és jelenlét mellett – kerülnek megrendezésre. Történelmi tény, hogy a rendszerváltás után egy hónappal (1989. dec.) a Fábry Napok ültették egy asztalhoz a határon túli magyar közösségek képviselőit!
1975 Megnyílt a Fábry Zoltán Emlékház. Balogh Edgár 1977-es látogatása után elkészült az Emlékház „benépesítésének” programja. Sikerült tudományos munkatársat is alkalmazni, a hetvenes-nyolcvanas években emelkedett a látogatottsága. Jelenleg elmondható, hogy hiányzik egy életképes koncepció az Emlékház működtetésére.
1980 Megjelent Fábry Zoltán Összegyűjtött írásainak első kötete. (Fónod Zoltán és Dobos László elévülhetetlen érdeme.) A rendszerváltás után a további kötetek kiadása lelassult, a 12. kötet (benne: A vádlott megszólal!) 2001-ben jelent meg.
1984 Fábry Emlékbizottság alakul, amelynek feladata a Fábry-hagyaték kezelése, később a Fábry-díjra tett javaslatok elbírálása, az Emlékház működtetése. Másfél évtizedes aktív tevékenysége után a kilencvenes évek végére megszűnik.
1987 A Csemadok Országos Választmánya Fábry-díjat alapít, amely 20 éven keresztül a (cseh)szlovákiai magyarság legrangosabb elismerését jelenti. Kb. egy évtizede az országos testület újabb díjakat hoz létre, a Fábry-díjat mellőzi, elhallgatja?!…
1991 Megjelenik az „Üresjárat 1945 1948, Napló a jogfosztottság éveiből” nagy visszhangot kiváltó kötete.
1997 Születésének 100. évfordulója. A népes közönség előtt Czine Mihály irodalomtörténész tartott emlékbeszédet.
2000 A Rozsnyói Magyar Tannyelvű Alapiskola felveszi Fábry Zoltán nevét.
2005 Szepsiben leleplezik első köztéri szobrát, Lukács János alkotását.
2007 Tóth László szerkesztésében megjelenik „Az őrhely megszólal 1945 – 1948” című kötet, amely A vádlott megszólal és az Üresjárat 1945 – 1948 mellett leveleket és egyéb írásokat is tartalmaz.
2007 Születésének 110. évfordulóján Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, és Zdenko Trebuľa, a Kassai Önkormányzati Kerület elnöke tartott ünnepi beszédet.
2009 Magyar Örökség-díjjal tüntetik ki.
2010 Megjelenik Gál Sándor: A Fábry-galaxis című kötete, ami a szerző korábbi írásait és a Fábry Zoltánhoz írt versét tartalmazza.
2015 A kolozsvári Korunk-ban megjelenik Máté László írása Fábry Zoltánról, aki a két háború közötti időben a folyóirat szlovákiai munkatársa, majd szerkesztője volt.
2017 Születésének 120. évfordulója… ???!!! Nincs Fábry Emlékbizottság, nincs Fábry-díj, nem jelenik meg kiadvány Fábryról (Fábrytól), nem lesz Fábry-szobor avatás Stósz fürdőn, és hogy lesz-e emlékünnepség ? – pár nappal a kerek évforduló előtt – nem tudom! (Ősszel nyilván idén is megszervezi a Csemadok OT megbízásából a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség Csemadok Szepsi Alapszervezete a Fábry Zoltán Közéleti Napokat immár 48. alkalommal.)
Epilógus:
Stósz fürdőn járva megismerkedtem a fürdő továbbfejlesztésének a terveivel, többek között egy szoborpark kialakításával, amelyben helyet kapott Komporday Róbert, a fürdő megalapítója, valamint Löffler Béla, kassai szobrász, aki néhány nyarat töltött itt, és több alkotását ajándékozta a fürdőnek. Az agilis vezérigazgatóval beszélgetve felvetettem Fábry Zoltán szobrának elhelyezését az előbbi kettő mellé, amit ő minden ellenvetés nélkül elfogadott. Megígértem neki, hogy erről tájékoztatom az „illetékeseket”, s majd hivatalosan ők lesznek a tárgyalópartnerek. Márciusban javaslatomat levélben elküldtem, de ahogy Fábry Zoltán A vádlott megszólal memorandumára senki sem válaszolt, a mai napig érdemi választ én sem kaptam. (?!) Ajánlásomnak az is része volt, hogy mivel augusztus 10. munkanapra esik, az emlékünnepségre legalkalmasabb időpont augusztus 12. – szombat lenne.
Évente általában egyszer-kétszer kimegyek Stószra. Barátaimat, ismerőseimet is elviszem Fábry Zoltán szülőhelyére, néha szlovákokat is. Tény, hogy az Emlékházon voltak elvégezve állagmegőrző javítások, belső felújítások. Egy emlékház azonban nem csak maga az épület, a falak, a könyvtár könyvei, egyéb emléktárgyak, hanem a névadó egyénisége és szelleme is. Mert ő a közösségünkért kiálló példa volt: a tisztesség és emberség példája. Csak élete felmutatásával lehet teljes a róla alkotott kép.
Fábry Zoltán és a „stószi ablak” (Fotó: Kolár Péter)
Az Emlékház működésének a javítására történtek kezdeményezések múzeumokkal, egyetemekkel, de mindezidáig sikertelenül. Legészakibb kulturális intézményünk – a Bódva forrásvidékén, a Szepesség határán – több figyelmet érdemelne: mitőlünk és „odaátról” egyaránt! Kolár Péter – diákként ő készítette Fábry Zoltánról a leghitelesebb fotókat – váratlan, fájdalmasan korai távozása is erre ösztönöz és kötelez bennünket.
A 120. évforduló önvizsgálatra sarkall, elsősorban a Csemadok részéről
Szükséges volna a végrendelet szövegét újra elolvasni, és eldönteni, hogy az abban foglaltakat vállalja-e a Csemadok vezetése? Ha pedig csak tehertételnek tartja a Fábry-örökséget, akkor tisztességesebb volna lemondani róla, és akár egy polgári társulás, egy alapítvány, esetleg fiókintézményként lehetne kezelni azt.
Ugyanúgy önvizsgálatot kellene tartani az Új Szó szerkesztőségében is, amelynek nyugdíjazásáig állandó szerkesztője, illetve az Irodalmi Szemlében, amelynek haláláig főmunkatársa volt, mert mindkét szerkesztőség látványosan mellőzi őt…?!
Az idei kerek évforduló olyan kérdéseket fogalmaz meg, amelyekre konkrét válaszokat kellene adni!
Elhangzott a XX. Mécs László Szabadegyetemen, Jászón, 2017. július 13-án
