„Irodalom, művészet, közélet ‒ igényes témák igényes hallgatóknak” – e szavakkal kelleti magát a Pátria Rádió Kultúrszalon című műsora internetes oldalán. Aki azonban a január 14-i vasárnapi ebéd utáni kávéja mellé a szalonba valóban egy igényes irodalmi, művészeti, közéleti műsort óhajtott volna, annak csalatkoznia kellett. Kapott helyette egy se nem irodalmi, se nem művészeti, cserébe viszont meglehetősen „nyomulós” kurzust Schilling Árpád tolmácsolásában a Duna túlpartján tomboló, Észak-Korea irányába tartó szellemi harmadik világról. Egy kis Kádár-nosztalgiával fűszerezve, szigorúan az igényesség – no és persze a közszolgálatiság – jegyében. És nem utolsósorban: az értékes magyar műsoridő terhére.
E sorok írójának, bár sajnos nem a szalonban érte a megrázkódtatás, amit e műsor meghallgatása okozott, az élmény így is maradandó volt: az interjúalany, Schilling Árpád derűs Kádár-nosztalgiája és „észak-koreázása” a magyarországi „helyzettel” kapcsolatban felért egy időutazással.
No, de ne vágjunk a dolgok elébe! Az ominózus Kultúrszalon-adás apropóját az a beszélgetőest szolgáltatta, amelyre még tavaly december közepén került sor Dunaszerdahelyen a dunszt.sk kulturális vitaestsorozatának részeként. Ennek vendége volt Czajlik József rendező, a Kassai Thália Színház igazgatója, valamint Schilling Árpád magyarországi rendező. Gazdag József műsorvezető ekkor csípte mikrofonvégre Schilling Árpádot, akit így mutatott be az akkor még mit sem sejtő rádióhallgatóknak: „napjaink egyik legjelentősebb, és főleg Nyugat-Európában legelismertebb magyar színházi rendezője, akit rendszerkritikus megjegyzései miatt Magyarországon nemzetbiztonsági kockázatnak neveztek a kormánypárt képviselői.”
Ebből a tapasztaltabb Pátria-hallgató azért már leszűrhette, hogy az elkövetkező háromnegyed óra a politika mellett szerencsés esetben nyomokban talán kultúrát is tartalmazhat. S lőn. Schilling Árpád, napjaink egyik legnagyobb sebzett magyar színházi rendezője kapott az alkalmon, s pillanatok alatt egy kis felvidéki Klubrádióvá varázsolták a Pátriát. Úgy sikerült Vidnyánszky Attilán keresztül ekézni az egész magyar kultúrállapotokat, hogy a műsor készítőinek eszükbe sem jutott volna megszólaltatni a másik felet. A pálya így nemhogy felborult, hanem a legelejétől fogva a feje tetején állt. Mint említettük: a közszolgálatiság nagyobb dicsőségére…
De ha már a Pátria műsorkészítői most látták megfelelőnek az alkalmat, hogy a saját felvidéki közösségünket érintő aktuális (kultúr-irodalmi-közéleti) igényes témák helyett magyarországi belterjes problémákkal etessék az igényes felvidéki rádióhallgatót, vessünk hát egy pillantást arra, mi is hangzott el abban a bizonyos műsorban.
Valami Észak-Korea
Mint rendkívül fontos aktualitást húzta elő a kalapból Gazdag József a fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Mária nevét, megkérdezve interjúalanyát: „mit üzen ennek a nőnek a története”?
Schilling Árpád szerint az az üzenete, hogy éretlenek vagyunk, „hagyjuk, hogy így valaki lezuhanjon a szakadékba, azt mondván, hogy minek ugrált, maga idézte elő a bajt, hát ez lett a következménye. Ez arra a magyar tradícióra épít, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem”.
És itt jön a képbe Észak-Korea, mert a rendező szerint két út áll előttünk: „Vagy mondjunk le a vágyainkról és mondjuk azt, hogy nekünk ennyi elég ‒ és akkor ez úgy Észak-Korea kb. Vagy mondjuk azt, hogy mi olyan európai emberek vagyunk, akik szeretik a szabadságot, szeretjük, ha meghallgatnak minket”. Egyúttal a reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi politikai hatalom „mindenkit el fog érni és mindenkit el fog találni”, mert akkor „megtörténhetnek ezek a személyes fölébredések társadalmi szinten”.
„Ki van lopva az anyag egyértelműen”
Gazdag József ekkor teker egyet a Pátria-időgép tárcsáján, s máris a Kádár-rendszerben találjuk magunkat. Idézi Schilling egy korábbi megjegyzését, miszerint a Kádár-rendszerben is keményebbek voltak az emberek, jobban kimondták, ami bántotta őket a saját szakmájukban. Ezt az Origo jelentette meg két éve, ahol azonban ma már nem jelenhetne meg, hiszen ott ma már Soros-bérencnek és szakmájából kikopott aktivistának nevezik Schilling Árpádot – teszi hozzá a közszolgálati rádió műsorvezetője.
Mire Schilling: „A Kádár-rendszerben legalább egy vélemény volt a társadalom részéről a hatalommal szemben, és ezzel szemben alakították ki a szabadság kis köreit. Nagyobb veszteségeket lehetett akkor elszenvedni, és mégis voltak vélemények. Kulturális területen minőség is volt. (…) Az ellenség is egyértelmű volt, volt valamiféle megbecsültség is, volt szakmai összetartás is. Én ezt hiányolom ma. Minőség ma nincs, a politikai hatalom részéről megszűnt mindenféle szakmai elvárás – nemhogy a színházról vagy ilyen területekről beszéljünk, de mondjuk a Várkert Bazár felújítására gondolunk, amelyet két év alatt már nem tudom hányadjára kell felújítani, mert ki van lopva belőle az anyag egyértelműen”.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója sem úszhatta meg természetesen: „amikor Vidnyánszky Attila a POSZT-ot kvázi átvette a Magyar Teátrumi Társaság színeiben, akkor rögtön az első általa fémjelzett fesztiválon minden díjat megkapott. Tehát úgy alakították a zsűrit, hogy ő megkaphassa ezeket a díjakat. Jó, alakultak a dolgok, most már nem ő állítja egy az egyben össze a zsűrit és nem kapja meg az összes díjat, de ez a dolog egyáltalán nem lett kibeszélve. Át lett a dolog úsztatva, csúsztatva. Évekig ez az ember, Vidnyánszky Attila azt csinált a színházi szakmával, amit csak akart.”
Ez az ember, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nem reagált a fenti vádakra. A Pátria rádió műsorkészítői ugyanis nem tartották fontosnak megkérdezni ‒ holott december 15-e óta erre bőven lett volna idő ‒ a másik felet, s nem tartották érdemesnek arra a Pátria egyébként igényes hallgatóságát sem, hogy a másik véleményt megismerhesse.
Amikor egy balliberális ötszáz forintjára is szükség lehet
Kultúrszalon helyett hamarosan végleg a politikai söntésben találhatta magát a még mindig kitartó hallgató, ugyanis Gazdag József a Jobbik (és a csatlakozó Momentum, LMP, stb.) fáklyás-tüntetése kapcsán arról faggatta napjaink egyik legnagyobb rendezőjét, hogy egyetért-e Heller Ágnesékkel, akik szerint össze kell fogni a Jobbikkal a kormány leváltása érdekében?
Röviden: Mi az hogy! Nagyon is! Schilling Árpád a számvevőszéki bírság kapcsán kifejtette, hogy mélységesen szolidáris a Jobbikkal, ám „jó lenne a Jobbikot afelé tolni, hogy vegyék észre, hogy nekik is szükségük van a mi támogatásunkra, nekünk is a ti támogatásotokra, közösen kéne ezt a játékot játszani, mert vannak olyan helyzetek, amikor még egy balliberális 500 forintjára is szükségetek lehet.”
Orbán Viktor miniszterelnökről is elmondta véleményét: „Az, hogy egy autokrata vezető, teljesen nyilvánvaló. A parlamenti közvetítésekben látom, hogy ott van Orbán és mögötte ülnek ezek az emberek. És látszik, hogy ott rajta kívül senkinek semmi joga nincs. Ott annyi feladatuk van – Semjén Zsolt ebből a legjobb – hogy nevet, tapsol, bólogat stb. Itt pár ember bizniszéről, bulijáról beszélünk. Ez még nem diktatúra, hanem szerencsétlen társadalmi állapotnak, szintjének kihasználása.”
A műsorvezető egyébként korántsem csak a mikrofonállvány szerepét játszotta: kérdéseivel, értékelésével – no és végszavával – maga is beletette a maga kis építőkockáját a nagy műbe. „Schilling Árpád színházi rendezőt hallották kedves hallgatóink, aki egyes országgyűlési képviselők szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Ilyen az, amikor a szabadságvágy veszélyesnek számít, szankcionálandónak” ‒ búcsúzott párásodó szemekkel Gazdag.
Az igényes olvasó-hallgató mindezek után döntse el maga, hogy mennyire közszolgálat az, ami a Pátriában immáron rendszeresen, tendenciózusan elhangzik az anyaországgal kapcsolatban. És hogy az itt élő magyarok adópénzeiből is fenntartott közmédia értékes magyar műsoridejében vajon tényleg a magyarországi színházi élet belterjes, sértődöttségtől átitatott „vitáinak” párlatát kell elviselnünk, vagy inkább a saját, azaz a felvidéki közösséget valóban érintő témákat kaphatnánk a vasárnap délutáni kávé mellé. Igényes hallgatóknak, igényesen…
