Nagy megkönnyebbüléssel olvastam az örömhírt: a jövő évi szlovákiai elnökválasztásokon megméreti magát a Most-Híd elnöke, Bugár Béla is. Megkönnyebbüléssel és fenntartással – így pontos. A vegyespárt elnökének száját elhagyó hangok és a macskám nyávogása között ugyanis pontosan annyi a különbség, hogy az utóbbira bármikor bátran mernék hagyatkozni. Szóval csak óvatosan, sok víz fog még lefolyni az önkényesen elterelt Dunán…

Ami azonban jelen pillanatban elmondható: Bugár indulása valóban jó hír az ország jó érzésű lakói számára. Bugár Béla ugyanis az a fajta politikus, aki ugyan ott van a nagypolitikában közel harminc éve, de valóban felelős pozíciót még nem vállalt, ilyenért vagy ilyenben soha nem mérette meg magát, azaz személyesen soha nem vitte vásárra a bőrét. (Annak a kivételes esetnek meg ismerjük a következményeit, amikor aztán azon a bizonyos MKP-tisztújítón támadt egy komoly kihívója és porba hullt a nagy arc…). Nem mintha a gyengécske elnöki hatalom annyira komoly terhet róna egy magafajtára, ám mégiscsak a legfőbb közjogi méltóságról van szó. És ami fontos: Szlovákiában ezt a személyt közvetlenül választja az istenadta nép…

Azaz végre, talán először a harminc év alatt adódna egy remek alkalom az ország népe – magyarok és szlovákok – számára egyaránt, hogy felemeljék középső ujjukat, és megmutassák közvetlenül is Bugár Bélának, ennek a becstelen politikai hazárdjátékosnak, hogy mit gondolnak róla. Mit gondolnak a megállás nélküli köpönyegforgatásról, félrebeszélésről, a választók becsapásáról, hazudozásról, meg az autópályák nyomvonaláról és az alattuk fekvő földekről, és sok minden másról. Remek alkalom a jövő évi elnökválasztás, hogy végre beleverjék a fejét az agyagos földbe egy nulla egész valamennyi százalékos eredménnyel.

Mert ha nem így történik, akkor ez a nép valóban nem érdemel nála többet. Akkor valóban ő a legalkalmasabb arra, hogy beköltözzék a Grassalkovich-palotába, és ott folytassa, ahol Gasparovič abbahagyta. Csak jól csavarozzanak meg ragasszanak le mindent, ami mozdítható…