I. Az apostolok megváltozása
1. Péter
Először Simon, Jónás fia volt. És Simon még le akarta beszélni Mesterét a megváltó szenvedésről: „Isten mentsen, Uram, mindez nem történhet meg veled!” Péter már vállalta a fejjel lefelé való keresztre feszítést is. Simon még gyáván megtagadta háromszor az Urat: „Nem ismerem azt az embert”. Péter már bátran háromszor megismételte: „Uram, te tudod, hogy szeretlek téged”. Simon még bűntudattal szabadkozott: „Menj ki tőlem, Uram, mert bűnös ember vagyok”. Péter már így fogalmazott: „Uram, hová mennék? Az örök élet igéi nálad vannak!”
2. Pál
Kezdetben még Saul volt. És Saul bilincsbe verte a keresztényeket és börtönbe hurcolta őket. Pál már büszke volt saját bilincseire, amelyeket Krisztusért vertek rá. Saul egyetértette István diakónus megkövezőivel. Pál Lisztrában már maga is elszenvedte Krisztusért a megkövezést. Saul gyűlölettől lihegve üldözte a Názáreti Jézus tanítványait. Pál leveleiben így fogalmazta meg hitvallását: „Számomra az élet: Krisztus, a halál pedig nyereség.”
II. Alkalmazás a mára
Engedjük, hogy Isten kegyelme minket is átalakítson. Tárjuk ki lelkünket a Szentlélek hatása előtt és működjünk együtt az Úrral, hogy az igazi konverzió folyamata átalakítson minket.
Az egyetemes Egyház is szüntelenül megújulásra szorul, de nekünk, magunknak is nap, mint nap meg kell térnünk.
A Simonból lett Péter és a Saulból lett Pál életük példájával és imájukkal segítsenek mindnyájunkat, a belső átalakuláshoz. A felületességből a lelki elmélyülésre, a testi emberből a lelki emberré válásra. Hogy elmondhassuk magunkról: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus és bennem!”
III. Megtérés folyamata
Az Apostolfejedelmek megtérésével kapcsolatban érdemes elgondolkodnunk a konverzió folyamatáról. Az aszketika kétféle konverzióról tudósít: a prima és a secunda konverzióról.
1. Az első megtérés. Ez a lelki élet kezdetén következik be. Amikor valaki az erkölcstelenségből, hitetlenségből tér meg. Lényege: elfordulás a bűntől és odafordulás Istenhez. Nemcsak hirtelenül következhet be, mint Saulnál, megvalósulhat lassú átalakulással. Az első megtérést rendszerint nagy belső öröm kíséri. Béke árad el a lélekben, a hit biztonsága tölti el. Örömét leli az imádságban, vigaszt érez a vallási gyakorlatok végzése közben, buzgó apostolkodásba kezd.
2. A lelki szárazság. Az örömteli eufórikus állapotot egy idő után felváltja az „érzékek éjszakája”. A kezdeti öröm elpárolog. A lelki dolgok ízetlenné válnak, az ima unalmassá lesz. A vigasztalások, meleg istenélmények kifakulnak és az ember olyan sivárnak érzi lelkét, mintha a Szaharában lenne. Ehhez hozzájárulnak sokszor a külső nehézségek is: a sikertelenségek, megszégyenülések.
3. A második megtérés. Ez a lelki fejlődés következő fázisa. Ez is bekövetkezhet hirtelen fordulattal, de jöhet észrevétlenül is. Ekkor már nem csak „egész szívéből” szereti Istent, hanem „egész lelkéből” is. A Szentlélek birtokba veszi a lelket: eláradnak benne a „Szentlélek ajándékai”. Hasonlattal élve: az első szakaszban a lélek keményen dolgozott az erények elsajátításáért, mint ahogyan a csónakban ülő küzd az evezőkkel és a kormánylapáttal a hullámok ellen. A második megtérés után az ember átadja a vezetést a Szentléleknek, aki sodró erejével belekap a vitorlákba és hatására sebesen siklik előre a yacht. Ebben a szakaszban a langyos középszerűségből a buzgóság útjára lépünk, amikor a lélek Krisztus szolgájából Krisztus barátjává lesz. Ilyenkor az a fontos, hogy ha választanunk kell Krisztus és a kényelem, Krisztus és a karrier, vagy akár Krisztus és az életünk között, akkor Krisztus oldalára álljunk.
Ifjúsági gyermekregényekben olvastam egy kis ministránsról, aki esti zárás után véletlenül benn maradt a templomban. Éjszaka arra ébredt, hogy szentéletű apát-plébánosa szentséglátogatásra jött a templomba. A szentélyben leborulva imádkozni kezdett. Csak egyetlen mondatot értett a félhangosan elsuttogott imából: „Ötven éve szolgállak, Uram. Vajon elhinnék-e az emberek, hogy azóta mindig boldog voltam Veled?”
Akik a második megtérésen átjutnak, lehet, hogy azok életében is lesznek még bűnök és elesések. De már estükben is az Isten felé esnek és nem érzik jól magukat a bűnben. Lehet, hogy lesznek világfájdalmas órák, de ezek nem törik össze őket. És akkor is el tudják mondani a személyes Istennel való kapcsolat imádságos szavait: „Uram, megtérésem óta híven szolgállak téged. Vajon elhinné-e az emberek, hogy azóta mindig boldog voltam Veled?”
Hajnal Róbert, Magyar Kurír