Az idei gabonatermés sokkal jobbnak ígérkezik a tavalyinál, de minden az időjárástól függ, ugyanis a nagy viharok jelentős károkat okozhatnak még a termésben. A mezőgazdászok több búzát, árpát és repcét vetettek mint az előző évben, ezért is várnak nagyobb termést az idén.
Az átlagos búzatermés az előzetes előrejelzések alapján 4,5 tonna lesz hektáronként, az össztermés pedig várhatóan 1,7 millió tonna lesz, ami 22 százalékkal több mint a tavalyi éves termés. Árpából 3,9 tonna várható hektáronként, az össztermés pedig nagyjából 83 ezer tonna lesz, ami negyedével több mint tavaly.
Repcéből is többet vetettek a mezőagzdászok mint tavaly, és így az idei termés 883 ezer tonna körül várható. Ezen mennyiség harmadát bioüzemanyag előállítására fordítják, de az illetékesek szerint ez semmiképpen sem veszélyezteti az ország élelmiszerellátását.
Egyébként mind a három gabonaféleségből akkora termés várható, amekkora fedezi az ország teljes szükségleteit. A termést már „csak” az időjárás veszélyezteti, legutóbb hétfőn söpört végig nagy vihar a Csallóköz térségén, és előzetes becslések alapján a dunaszerdahelyi járásban a termőföldek 30 százalékában okozott kárt az ítéletidő.
SITA, Felvidék Ma
Kapcsolódó cikkek: