Furcsa vendéglátás. Így is jellemezhetnénk József rendelkezését, ahogyan vendégül látta tizenegy testvérét. Természetesen, a testvérek még a második találkozás után sem sejtik, itt valami nincs rendben. Miért ez a fogadtatás? Másokkal is így tesznek?
Első alkalommal még csak annyi történik, hogy a kifizetett gabona ára ott volt a zsákjukban. Másodszor pedig az az idegen egyiptomi férfi még asztalhoz is ülteti őket. És nem is akármilyen sorrendben. Születésük szerint, azt pedig ugye egy idegen nehezen tudja megmondani, ki született előbb vagy később. A testvéreknél viszont még most sem esik le a tantusz, bár József már jóval korábban felismerte az őt, rabszolgának eladó testvéreit. A Biblia nem tudósít arról, hogy a testvérek egymás között megbeszélték volna-e a történteket, illetve elemezték-e az eseményeket. A Biblia ugyanis csak a lényeget közli, felesleges fejtegetések nem fordulnak elő benne. A mai embernek viszont pörögne az agya és olyan gondolatai is lennének, amit talán korábban meg sem fogalmazott magában. Ha egy idegen, talán egy más politikai értékeket képviselő személynek a rendezvényén venne részt valaki, akkor akár azzal is meggyanúsíthatják, hogy átpártolt az ellenfélhez. Ha meg esetleg egy közös asztalhoz is leülne vele, azt akár már egy kampányfogásnak is beillőnek tartanák egyesek. Pedig csak egy ártatlan érdeklődés is lehet az egész hátterében. József testvéreit hasonlóan megbélyegezhették volna az egyiptomiak. Ők is idegenek voltak a számukra, mégis asztalhoz ültették őket. De senki nem tiltakozott a bánásmód ellen. Sem a testvérek, akik semmit sem értenek, csak ámulnak, de a felszolgálók sem, akikre meg ez nem is tartozott. A tizenegy testvérnek viszont még azok a régi álmok sem jutottak az eszébe, amelyről József egykor dicsekedett, s amely miatt meg kellett válni apjától, Jákóbtól és legkisebb testvérétől, Benjamintól. Vajon mi hogyan fogadnánk egy ilyen helyzetet? A következőkben Tompáné Cséplő Veronika dióspatonyi lelkipásztor fejti ki véleményét.
Textus: 1Móz 43, 26-34
Hadd foglaljam össze röviden a történetet: Történetünkben József már Egyiptomban van, és magas rangú tisztviselő lett, aki a fáraó szolgálatában nagyon hasznos feladatot látott el. Mivel József mindvégig az Istenben hitt és vele járt, Isten igazságot szolgáltatott neki. De eljött az ideje annak is, hogy József újra szembesüljön testvéreivel, családjával, még eddig nem látott édes testvérével, Benjáminnal.
Mai igerészünkben már nem először látja megöregedett testvéreit, azonban Benjámint, akivel közös az édesanyja és édesapja is, csak most találkozhat. Készült József erre a találkozásra, és készültek a testvérek is, jóllehet mindkét félben más volt az érzelmek mozgatórúgója. Józsefben őszinte várakozás volt, az ismeretlent megismerni. Bizonyosan az idősebb testvéreket is várta, hiszen már régen lehiggadt az esetleges haragja, csalódottsága irántuk. A testvérekben viszont a lázas izgalom egészen más miatt volt. Mi vár rájuk, ha újra odamennek? Mire számíthatnak azok után, amiket már megéltek? Hazajönnek-e még valaha épségben? Most mit talál ki ez a furcsa ember, aki olyan fontos Egyiptomnak? A testvérek legjobb tudásuk szerint készülnek a találkozásra.
Ez az első olyan gondolat, ami ma szeretnék kiemelni. Félelmükben, egyfajta biztosítékként temérdek ajándékot készítenek. Úgy gondolják, ezzel megenyhíthetik ezt a szigorú embert, aki kémkedéssel vádolta őket alaptalanul. Hiszen ők így ismerik Józsefet. Számukra József egy kiszámíthatatlan, haragos ember, akitől mégis függ életük, sorsuk. Engem ez a kép arra emlékeztet, ahogy mi szoktunk egymással szemben, de Istennel szemben is viselkedni. Milyen sokszor úgy gondoljuk, ha valamivel meglepjük a másikat, megajándékozzuk kisebb vagy nagyobb ajándékkal, akkor könnyebben elérhetünk nála valamit. Jobb esetben belophatjuk magunkat a szívébe, kedvessé válhatunk számára, jobban javunkra dönt majd. Rosszabb eset az, ha valakit így akarunk megzsarolni, vagy sarokba szorítani. Mivel pedig az emberi szív ilyen könnyen meghajlik, talán lehet így viselkedni Istennel is. Ha minden ember megvásárolható, akkor talán Isten is úgymond az ember hasonlatosságára manipulálható.
Azonban, ha látnák a testvérek, hogy József miért cselekszik úgy, ahogy cselekszik, értenék, hogy csak az őszinte megbánás tudná teljesen helyrehozni ezt az alapjaiban elrontott kapcsolatot. Istennel szemben sem tehet mást az ember. Hiszen Isten szándéka az ember felé az, hogy élete legyen Jézus Krisztus áldozata által. Nem vár tőlünk mást, mint azt, hogy szeretetét ismerjük fel, kegyelmét, bűnt eltörlő irgalmát. Ehhez pedig nem kellenek ajándékok, csak őszinte, bűnt felismerő és megtagadó szív. Isten vár ránk, mindent elkészített, hogy mehessünk hozzá.
A második engem megszólító gondolat ebben a fejezetben az, ahogy a testvérek megérkezve Józsefhez, leborulnak. Bizonyosan volt már erről szó az előző prédikációkban, hiszen nem most borulnak le először József előtt. Ismét beteljesedett, amit József megálmodott, amit Isten kijelentett neki. Józsefben Isten ismét megerősíti azt, hogy az Ő (Isten) szava, mindig mindenben igaz. József most is elárulhatná magát, dölyfösen odavághatná a testvéreinek, hogy „lám, én megmondtam”. De nem teszi. Neki ez nem érdeke. Még nem most és nem így van itt az ideje a dolgok végső lerendezésének. Tud uralkodni magán, mert nem a harag hajtja. Látjuk azt is, hogy amikor Benjáminnal találkozik, nem tud uralkodni magán, mert a kis testvére iránt érzett szeretete erősen felülkerekedik benne. Ahogy az ige mondja Mt 12, 34: „ a szív teljességéből szól a száj.” József szíve nem a haragról beszél, hanem az örömről, a meghatódottságról. Talán édesanyjára is gondol, amikor Benjáminra néz. Milyen jó lenne, ha Józsefhez hasonlóan tudnánk a bennünket ért sérelmeket elfeledni, és ha tudna a szeretet, bennünk uralmat venni.
És a harmadik gondolat ebben az igerészben ismét a testvérekre irányul. Az a terített asztal, melynél helyet foglalnak egészen szép lelki üzenetet hordoz. Egyrészt azért, mert az Úr Jézus is terít egy asztalt az övéinek. Jézus mondja mennybemenetelekor: elmegyek, hogy helyet készítsek nektek (Jn 14, 2). Avagy a 23. zsoltár reménysége: „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára.” Akkor, amikor már az Úrnál leszünk, vár ránk a terített asztal, melynek minden kincséből részesülünk. Másrészt ennél az asztalnál mindenkinek megvan az őt megillető helye. Az, ahogyan József leülteti testvéreit, születésük sorrendjében számomra azt az üzenetet hordozza, hogy Isten személyesen ismer, és ennek megfelelően arra a helyre ültet, vagy állít, ahol lennünk szabad és kell, és amely megillet bennünket. Kedves testvéreim! Szolgáljon ez a néhány gondolat, üzenet arra, hogy életünket megvizsgáljuk, nem uralkodik-e szívünkben túlzott harag, a megbocsátás helyett. De adjon vigasztalást és megerősödést abban, hogy Isten szava mindig igaz, és, hogy Ő személyesen ismer bennünket, így amikor áthelyez egyik helyről, szolgálatból egy másikba, vagy éppen benne hagy, akkor nekünk ott kell megtalálnunk a szolgálat örömét, lehetőségét és minden áldását. Ámen
Felvidék Ma, sk
