Szabó Olga, Pat polgármestere egyik fő szervezője volt a 17 évvel ezelőtti komáromi nagygyűlésnek, melyen a felvidéki magyarság több ezer képviselője emelte fel a szavát az önrendelkezésünkért. Szabó Olga sorait (elhangzottak 2011. január 8-án, a nagygyűlés emlékkonferenciáján) elsősorban nem az évforduló okán közöljük, hanem mert – ahogy írja – a 17. évvel ezelőtti óhajok döntő része továbbra is óhaj maradt…
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
A Csemadok Komáromi Területi Választmányának köszönhetően az utóbbi években megemlékezünk a Komáromi Nagygyűlés évfordulójáról. Talán már nem olyan sűrű a csend, amely a választott képviselők és polgármesterek 1994. január 8-án megtartott gyűlését körülveszi, talán lassan akad, aki nem csak leporolja, hanem a zászlajára tűzi azokat a célokat, amelyeket ez a nagygyűlés fontosnak tartott.
Ahhoz, hogy megértsük, miért olyan vastag a hallgatás fala, el kell képzelnünk, hogy 1993-at írunk. Megalakult az önálló Szlovákia, hatalmon a Mečiar, aki az égető gazdasági kérdésekről úgy tereli el a figyelmet, hogy beindítja a nacionalista gőzhengert. Elfogadják a nyelvtörvényt.
Az önkormányzatokat lehetetlen helyzetbe hozzák. Az alkotmányban az önkormányzatok jogállása olyan általánosságban van meghatározva, hogy teret ad a férremagyarázásnak és elferdítésnek.
Az ország új közigazgatási felosztását úgy készítették elő, hogy a lehető legkevesebb legyen a magyarok aránya egy-egy közigazgatási területen belül.
A kisebbségek alkotmányos jogállásával csak 2 cikkelyben foglalkozik az alkotmány, a róluk szóló alkotmánytörvény várat magára.
Létrejött a Csallóközi Városok és Falvak Társulása, melyet a Belügyminisztérium bejegyzett mint jogi személyt, és az elnökség úgy gondolta, a helyzet tarthatatlan, tenni kell valamit. De nem igazán tudtuk, hogy mit, és hogyan.
Duray Miklós volt a nagygyűlés ötletgazdája, ő látta meg az önkormányzatokban rejlő hatalmas erőt és lehetőséget. Az Együttélés Politikai Mozgalom volt az, amely elvállalta a politikai háttérmunkát.
Eredeti elképzelésünk az volt, hogy létre hozzuk az autonómiát és megválasztunk egy 100 tagú testületet, amelyik a felvidéki magyarság parlamentjeként vállalja fel ügyeink képviseletét. Mivel a törvények társulás keretében erre lehetőséget adtak, elkészítettük a Szenatus nevű társulás alapszabályát és kértük a belügyminisztériumtól annak bejegyzését. Kérelmünket elutasították, a vele kapcsolatos iratokat táskástul ellopták.
1993 őszén türelmesen tárgyaltunk a Nagygyűlés szervezéséről – eleinte még az egész elnökség azaz 15 fő , de decemberben már csak 8 elnökségi tag és az ellenőrző bizottság elnöke. Szíves engedelmükkel név szerint sorolom fel a szervezőket. Bölcs József, Komáromfüss polgármestere, Harsányi Imre, Gúta polgármestere, PhDr. Kvarda József, Csenke polgármestere, Dr. Lojkovič Samuel, Nagymegyer polgármestere, Pálfy Dezső Nagyszarva polgármestere Pásztor István mérnök, Komárom polgármestere, Szabó Edit, Bátorkeszi polgármestere, Szkulalek László mérnök, Nemesócsa polgármestere, és Path község polgármestereként jómagam.
Hiába volt az elszánt csapat, ha a teljes körű politikai támogatás elmaradt. Az MKDM nem vállalta fel az autonómia kezdeményezését, és a 100 tagú választmány megválasztását sem. A Független Magyar Kezdeményezés – a Magyar Polgári Párt jogelődje – még a részvételt is csak akkor engedélyezte a választott képviselőknek és polgármestereknek, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az autonómia helyett különös jogállású tartományt kérünk az Európa Tanács 1201-es ajánlása értelmében és lemondunk a 100 tagú választmány megválasztásáról is. Itt említem meg, hogy az anyaország támogatásával sem számolhattunk.
A sajtóban tombolt a magyarellenes hisztéria, a parlament rólunk tárgyalt. A köztársasági elnöknél voltunk kihallgatáson, de voltunk parlamenti bizottsági meghallgatáson is. Folyt a nyomásgyakorlás, pszichikai hadjárat ellenünk és a résztvevők ellen. A nagygyűlésre tartó autóbuszokat megállították, a rendőrségi ellenőrzések egymást követték. Ennek ellenére a nagygyűlés megvalósult több mint 3500 választott képviselő és polgármester részvételével és 3 nagyon fontos problémakörben fogadott el előremutató határozatokat, állásfoglalásokat:
– a kisebbségek alkotmányos jogállásáról,
– az ország új közigazgatási – területi felosztásáról,
– az önkormányzatok helyzetéről.
Nem kértünk mást, csak önrendelkezést, anyanyelvünk, iskoláink védelmét, lehetőséget arra, hogy szülőföldünkön megmaradhassunk magyarnak. Olyan jogokat, amelyek más országokban természetesek.
Mégis, a felvidéki magyar és szlovák politikusok jelentős része az elmúlt 17 év során mellőzte és figyelmen kivül hagyta 3500 választott képviselő és polgármester akaratát. Az MKP politikusai sem álltak ki a Komáromi Nagygyűlés határozatai mellett, nem teljesítették választóik akaratát.
A sors fintora, hogy az Európai Unióba való belépés kapcsán feltétel volt az Önkormányzati Chartához valamint a Kissebbségi nyelvek Chartájához való csatlakozás. Szlovákia kiválogatta azokat a cikkelyeket, amelyek a legkevésbé befolyásolták az eddigi gyakorlatot és azokat fogadta el. Nemzetközi nyomásra ennyi megvalósult a Komáromi Nagygyűlés kezdeményezései közül.
Előadásomat 17 esztendeje a múlt és jelen bírálatáról, a szlovákiai magyarság jogállásáról tartottam, – antidemokratikus és kisebbségellenes törvényekre hívtam fel a figyelmet. Beszéltem a kitelepítésről, a deportálásról, a Benes dekrétumokról, az anyanyelvi oktatás elsorvasztásáról, az alternatív oktatásról, nyelvi és kisebbségi jogaink csorbításáról.
Ugyanezt megtehetném ma is, hiszen időközben csak az egyetem jött létre.
Nem született meg a szlovákiai magyarság alkotmányos jogállásáról szóló törvény, viszont elfogadták a nyelvtörvény módosítását, és minden igyekezetükkel azon vannak, hogy jogainkat még inkább beszűkítsék.
– 1994-ben álmodtunk egy összefüggő dél szlovákiai régióról, 511 községgel, ahol a lakosság 61,54 százaléka magyar, ill. három közigazgatási régióról, magyar többséggel.
Megállapíthatjuk, hogy a magyar többségű közigazgatási régiók létrehozása várat magára! Beolvasztásunk a többségi nemzetbe tovább folytatódik, többek között államilag támogatott betelepítéssel. Azzal hogy szüleink házát szlovákoknak adjuk el, magunk is elősegítjük azt.
– 17 éve riasztónak találtuk a munkanélküliség növekedését, az emberek és régiók elszegényedését, a mezőgazdaság ellehetetlenítésére irányuló igyekezetet, a környezetvédelem hiányosságait.
Megállapíthatjuk, hogy az ország nemzetgazdasága sajnos azóta sem oldotta meg ezeket a gondokat és ha nem lennének a Duna másik partján üzemek, az itt élő magyar lakosság körében lenne a legmagasabb a munkanélküliség, mert az MKP kormányban töltött 8 évében nem létesültek itt új munkahelyek sem!
17 esztendeje már, hogy kifogásoltuk a tervezett közigazgatási és területi átszervezést, rámutattunk az önkormányzatok anyagi kiszolgáltatottságára
Megállapíthatjuk, hogy a közigazgatási átszervezésnél a hatalom ügyelt arra, hogy egy-egy közigazgatási térségen belül a lehető legkisebb legyen a magyarok aránya! Az önkormányzatok anyagi ellelhetetlenítésével pedig bebiztosítja, hogy a választott képviselőket lefoglalja a helyi közösség alapvető anyagi szükségleteinek kielégítése, így elmarad a kultúra, és nyelvi azonosságtudat ápolása, sőt a kisiskolákat maguk az önkormányzatok kénytelenek bezárni, mert anyagi források híján fenntartani nem tudják.
Mindezekkel együtt elmondhatjuk, hogy a Komáromi Nagygyűlés célkitűzései megelőzték a korukat és 17 év elteltével változatlanul időszerűek.
Az önkormányzatiságról beszélve nem hagyhatom ki, hogy volt az autonómia létrehozására egy ragyogó alkalom. A Nyitrai Megyei Önkormányzatban 2001-2005 között magyar többség volt. Ez az önkormányzat létrehozhatta volna az önrendelkezését a megye költségvetésének és kompetenciáinak nagyságában annak területén.
Megmutathattuk volna, hogy tudunk korrekt partnerei lenni a szlovákságnak. Ehelyett bevezettünk egy arrogáns és lekezelő politizálást, melynek eredménye a szlovák nagykoalíció létrejötte volt.
Magánkézbe adtuk a kórházakat, segítettünk a megyei vagyon szétlopásában és már a szociális intézmények is sorra kerültek volna, amikor befejeződött a választási időszak.
Ennek a szégyenteljes periódusnak a következményei évtizedekre visszavetik az együttműködést és aláássák a magyar képviselet tekintélyét.
Tavaly azt mondtam, hogy „Bízom benne, hogy ha lesz bennünk elég erő és kitartás, ki tudjuk harcolni a felvidéki magyarság önrendelkezését.”
Időközben azonban sok minden megváltozott.
Sajnos,
– az elmúlt időszak alatt elvesztettük a parlamenti választásokat, nincs a felvidéki magyarságnak parlamenti képviselete,
– a helyhatósági választások eredményeként egyre több községben folyik szlovákul a helyi képviselőtestület ülése,
– egyre kevesebb gyerek születik magyar anyanyelvűnek és egyre kevesebbet nevelnek magyarnak.
Olyan nagy mértéket öltött a közöny és a beolvadás, hogy ha nem történik lényeges változás az emberek gondolkodásában, fel sem merül majd az önrendelkezés kivívásának igénye. Tudomásul kell vennünk, hogy állítólagos nemzettársaink egy része elfordult a nemzetiségi politizálástól, szerintük mindegy, hogy az orvos milyen nyelven beszél, a tanító milyen nyelven tanít, nem számít, ha magyar gyerek szlovák iskolába jár. Ezen az alapon nyugodtan vissza lehetne térni akár a latin nyelvű oktatáshoz is – vissza, a középkorba és el lehetne felejteni a reformkor költőit, az 1848-as szabadságharcot, és a 150 éves török uralom után elfogadni a 150 éves szlovák, román, szerb, horvát és egyéb uralmat és megtagadni őseinket, kiszolgálni a soros hatalmat.
Igen, mindig voltak akik kiszolgálták a hatalmat, akik feladták a harcot, akik átálltak az ellenséghez. Példaként erre az egri vár védőit eláruló Hegedűs, a kassaiak hadnagya jut az eszembe.
Hiszem, hogy a Hegedűsök már kiváltak közülünk, maradjon meg nekik az összelopott vagyonuk, ha már egyszer a becsületüket elveszítették.
Megmaradásunk halvány reménysugara a kettős állampolgárság lehetősége, amit igyekszik tőlünk elvenni a soros szlovák hatalom. Pedig ideje lenne, ha tudatosítaná a komáromi nagygyűlés egyik felszólalójának szavait: „az állam mindenkié, nemcsak azé, aki a nyelvét beszéli.”
Bízom benne, hogy Duray Miklósnak igaza lesz, és 1994. január 8-át szlovák magyar-kiegyezés kezdetének napjaként tarthatjuk majd számon, hiszen olyan változásokat indított be az országban amelyek visszafordíthatalanok.
Közös jövőnk érdekében mindannyiunk munkájára szükség lesz. Ezért rövid eszmefuttatásomat ugyanúgy fejezem be, mint 17 évvel ezelőtt. József Attilától idézek:
„Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk és nem is kevés.”
Felvidék Ma
