Napjainkban nincs is szebb jelszó, mint a jog. Agyonragozzuk, már szinte a könyökünkön nő ki. Mert hát milyen szép dolog ez, ha ezentúl olyasmit tehetünk, amit eddig nem, például mert tilos volt. Sőt: nem egyszerűen szabad azt megtenni, hiszen egyenesen jogunk van rá.
Ez már tulajdonképpen azt jelenti, hogy másoknak kötelességük nem csak megengedni, hanem támogatni is azt, ami azelőtt nem volt lehetséges. Például gyermekként jogom van gyermeknek lenni. Ez többek között azt jelenti, hogy jogom van ingyenes művelődésre, játékra, gyógyulásra. Meg szeretetre, megértésre, oltalomra. Elméletileg. Mert így kinyilatkoztatni könnyű, biztosítani nehezebb, jóval nehezebb és bonyolultabb. S ez még a jogok azon kategóriája, amellyel teljes mértékben egyet lehet érteni, hiszen egyértelműen jogos elvárás ez, ráadásul gond nélkül úgy lehet adni, hogy nem kell amiatt mástól semmit sem elvenni. A szeretet és tudás ugyanis épp úgy szaporodik, hogy osztogatjuk: minél többet adunk, annál több van belőle.
Az ám, csakhogy vannak jogok, amelyek nem így adományozhatók, mivel van olyan is, mint a torta: azt a szeletet, amit én kapok, te már nem kaphatod. Egy torta fölosztása pedig véges. Megtörténhet tehát az is, hogy ha én bármi jogot pluszként kapok, amiatt másnak korlátoznia kell elvárásait. Mert az én jogom ott ér véget, ahol másoké kezdődik, és viszont: nem lehet más rovására bármi előnyt élvezni. Akik agyra-főre eszelik ki a különböző jogokat, azok ezt a szempontot aligha veszik figyelembe. A jog természetes velejáróját pedig, amely nélkül semmiféle jog nem létezhet, a kötelességet, pedig már végképp nem. Pedig a jog – s ezt nem is lehet eléggé hangsúlyozni – felelősséget is jelent. Felelősséget, hogy adott jogunkkal felelősen bánunk, tehát hogy – többek között – nem élünk vissza vele. És persze minden jogunk megvan a másik irányba is: jogunk arra, hogy nem élünk jogunkkal egyáltalán, vagy pontosabban: nem teremtünk olyan helyzetet, amelybe másokat is bevonnánk, s részessé tennénk, ha adott jogunkat érvényesíteni akarnánk. Mert másoknak is van joguk, nem csupán nekünk (a saját és mások jogának határán). Joguk van arra, hogy ne vonjuk be olyan helyzetbe, amelyhez nekik tulajdonképpen semmi közük, pláne nem olyanba, amely számukra előnytelen volna (és saját jogaikat sértené). Más szóval: ha helyreutasítunk valakit, hogy éljen (mindenkinek egyformán járó) jogával, és az azzal járó (mindenkire egyformán érvényes) kötelességgel, az nem azt jelenti, hogy diszkrimináljuk, s nem azt jelenti, hogy minden jog természetes, mi több: kötelező járulék mindenfajta kötelesség nélkül.
Hadd szemléltessem ezt egy egyszerű példán. Olvastam azt a hírt, hogy valamelyik vasútnál azt a jogot biztosítják az utasnak, hogy visszaválthassa a jegyet, ha nem utazott. Szépen hangzik, ugye? Most hagyjuk figyelmen kívül azt a lehetőséget, hogy ezzel visszaélni is lehetne, legyen csak az, hogy jegyet váltottam, nem utaztam, visszakérem a pénzemet. Ha cipőt vagy nadrágot vagy bármi mást vásárolok, azt csak akkor veszik vissza, ha a jótállás értelmében erre ok van. De ha jegyet váltottam és nem utaztam? Tehet erről a vasút? Vajon nekem nem volt-e jogom a jegyet nem megvásárolni? Vagy egy másik (következő) vonattal utazni?
Nem úgy van az mégis, hogy túl szabadosan és önkényesen bánunk a különböző (gyakran ágról szakadt) jogokkal? Mert abból manapság divathóbort lett? Ez a mai, már-már veszedelmesen tért hódító neoliberális fölfogás a jogokról (amely az eredeti szabadelvű jogfölfogástól már fényévekre távolodott el) lassan mindent megenged, ami (bizonyos szempontból) előnyösnek mutatkozik, még a lelki ficamból, aberrációból is jogot képes formálni, az abnormálist normálisnak kikiáltani, az amorális morálisnak, stb. Aki nagyobb nyereséget akar, a tőke szabad áramlásáról papol. Ismerős érvelés ez, igaz? Annyira kilóg az alól a lóláb, hogy furcsállja az ember, amiért nem átallják még emlegetni (az Európai Unióban például). De ha a tőke szabad áramlása tényleg jog, mi az avval járó kötelesség? Mert anélkül olyan ez, hogy harácsolni, érvényesíteni, előnyöket élvezni stb. nekem szabad, mivel jogom van rá, kussolni, eltűrni, ráfizetni viszont neked kell, mert a kötelességed az, neked ugyanis arra van jogod. Ami nekem jog és kötelesség, az neked is az legyen, ugyanolyan mértékben mindkettő.
Pedig a probléma lényege nem a jog. A jog (és a kötelesség) ugyanis nem csupán jogi, hanem erkölcsi és kulturális kérdés is. Említsem például a kisebbségi problémakört? Vagy több példa is kell? Például a mozlimok jogait a keresztény országokban, illetve a mozlimok kötelességeit ugyanott – és fordítva: a keresztények jogait a mozlim vallású országokban… Vagy akár a cigányproblémát, amelyet a Nyugat, a problémát nem ismerve, nagy szólamokkal intéz el, mifelénk viszont, a jog és kötelesség egyensúlyát föl nem ismerve, képtelenek vagyunk megoldani…
Sajnos az erkölcsöt, a kultúrát, hagyományokat valamivel nehezebb paragrafusokba kényszeríteni. Márpedig hiába: a jog (és a kötelesség) nem csupán paragrafusok kérdése.
Aich Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”32209,39631,38612,38239,36220,33134,33260,32067″}
