Az idei Kazinczy Napokon három olyan előadás hangzott el, mely Sziklay Ferenc (1883-1943), méltatlanul feledett személyéhez kötődött, abból az alkalomból, hogy születésének és halálának kerek évfordulója esik erre az évre.
Kazinczy Ferenc emlékezete
A Kazinczy Társaság (KT; 1898-1945) történetéről Kazinczy Ferenc emlékezete címmel Gayer Veronika történész (MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete, Bp.) részben a Városi Levéltárban fellelhető dokumentumok alapján tárta a nyilvánosság elé kutatásának eredményeit. Az előadó rögtön az elején közölte, ott nagyon kevés anyagot talált, így átfogó képet nem adhat.
A Társaság története három részre bontható (1918 előtt, a két világháború között, 1938 után). Az utolsó rész meghazudtolta a két előzőt.
A társaságokról általában elmondható, a civil társadalom egyik fontos megnyilvánulási formái. Fontosak, mert kifejezik a közösség identitását. Előfordul, hogy 2-3 ember személyiségét tükrözi, vagy csapatmunka folyik. Fontos a tagok közötti kommunikáció.
A KT társadalmi összetételét nézve, a városi magyar identitású középosztályból rekrutálódott. Az alapszabályok nem maradtak meg, így nem tudjuk, meg tudta-e valósítani céljait. Mi volt a tényleges tevékenysége. Először Turczel Lajos, Kováts Miklós, majd Csala Kornélia foglalkozott a témával. Sziklay Ferenc és Gömöry János hagyatéka Budapesten megmaradt. Ők egymást követően voltak a KT főtitkárai. Személyes irataik között belső konfliktusokról, a vitákról, a töréspontokról szerzünk tudomást és arról, hogyan működött a KT. Főleg a két világháború közötti korszakban. Virágkora talán az 1920-as évekre tehető.
1918 előtt
Két csoportosulás egyesüléséből jött létre. A Kassai Hírlapírók Otthona és a Kassai Irodalmi Társaság összeolvadásából. 1914-ben 386 taggal rendelkezett. Alakuló közgyűlésén rámutattak, amióta Kazinczy elhunyt, azóta nincs irodalmi és kulturális élet a városban, de társadalmi igény mutatkozik, hogy helyi szinten létezzen magyar kultúra és azt népszerűsítsék. 1917-ben vette föl a KT nevet. Elsősorban helytörténeti kiadványokat adtak ki. Ápolták a Rákóczi-, és más személyiségek kultuszát.
A két háború között
1919 után minden egyesületnek új alapszabályt kellet írnia. Olyat, mely az akkori államhatalmi elvárásoknak megfelelt. A KT társadalmi háttere megroppant. 1923-ban fogadták el az új alapszabályt, mely a magyar irodalom ápolását és népszerűsítését tartotta céljának. Átalakult, mert országos szintűvé nőtte ki magát. Újjáélesztése Sziklay Ferenc nevéhez fűződik. A kisebbségi magyar pártok Kulturúreferátusán dolgozott, ami jó áttekintést biztosított számára. Kétszáz emberrel rendszeresen levelezett. Ezért Szlovenszkó Kazinczyjának hívták. Konkrét elképzelései voltak. Sok írása jelent meg. Párhuzamot vont Kazinczy korával és a 20-as évek elejével. 0-pontról kellett építkezni, létre kellett hozni egy értelmiségi közösséget. A kultúra decentralizálódását kényszer szülte.
Sziklay 1924-ben létrehozta a Kazinczy Könyvbarátok Társaságát, mely a berlini Ludwig Voggenreiter Verlagnál adta ki a hazai magyar írók munkáit. 1927-ig 25 könyv jelent meg. Többek között Mécs László, Darkó István és Győri Dezső munkáit. Kockázatos vállalkozás volt. A felvidéki közönség elsősorban a magyarországi írókat preferálta. Előfizetői alapon működött. 1300 előfizetőt sikerült szerezniük. Kezdetben veszteséges vállalkozásnak bizonyult. A kötetek recepciója nagyon rossz volt, mivel sok diletáns írást adtak ki. 1928-ra kiadóvállalattá bővítették. 1931-ben bezúzták Vécsey Zoltán: A sítró város c. könyvét, ami rossz anyagi helyzetbe juttatta a kiadót.
Komoly viták indultak s Sziklayt ezért le kívánták váltani. Miért engedte, hogy kiadják? Darkónak kellett volna elintéznie, hogy a cenzúrán átmenjen. Aki ismeri e munkát tudja, aligha sikerült volna ezt elintézni, mert a kötet Kassát mutatja be az államfordulat idején és kendőzetlenül ír az akkori csehszlovák atrocitásokról és gyilkosságokról. Sziklay 1934 végén sértődötten lemondott pozíciójáról. A különböző világnézeti különbségek is nehezítették munkáját. Azt is terjesztették, hogy a szabadkőművesek fúrták meg, mivel Sziklay keresztény-szocialista elkötelezettségű volt.
Új vezetőt kellett választani. Az evangélikus Gömöry János, nyugdíjas eperjesi tanár Kassára költözött. Higgadtságával vált alkalmassá a főtitkári posztra. De a korábbi lendület megtorpant. Sok vita zajlott a magyar értelmiségiek körében. Kell-e önálló szlovákiai magyar irodalom? A Szentiványi-kúriák vitái is ettől hangosak. Végül Szentiványi József átvette a kiadót és egy folyóiratot indított. De a Magyar Írás sem jelentett megoldást. 1937-ig tudott megjelenni. Az értelmiségi feladatkörével is sokan foglalkoztak.
A KT kiállításokat, rendezvényeket tartott. Jókai-, Petőfi-, Rákóczi-ünnepséget szervezett. Ezek egy része országos szintű volt. A festők szakosztálya kiállításokat rendezett. 1924-ben az egyik kiállítást Halász–Hradil Elemér szervezte meg, melyen Márai-portréját is kiállította. Tagja volt ennek Gwerk Ödön selmecbányai és Angyal Béla körmöcbányai piktor is, akiket 1945 után a szlovák festészet sajátított ki magának.
A Társaság támogatója a két magyar párt, Kassa városa volt, valamint magánszemélyek. A Baurnebl család jelentős összeggel járult hozzá működéséhez, de az Öelschläger és Grosschmid família is támogatta, ahogy a neves helytörténész Wick Béla kanonok is. Az illusztris tagok közé számított Blanár Béla, az utolsó magyar polgármester, Münster Tivadar korábbi polgármester. 500 tagja volt. Kétszobás irodáját a Spielmann-házban működtette. Ugyanis Spielmann Ernő bankigazgató is tagjai közé tartozott és támogatta.
A visszacsatolás után
1937-ben pangás állt be az egyesület működésében. Nincsenek programok, nem tudni, mi lesz. Ezután Buckó Emil premontrei kanonok vette át. 1938-ban teljesen megváltozik társadalmi összetétele. A magyar kormány azt kívánta, hogy Magyarországról érkező előadókat fogadjon és a kormányt támogassa. Egy színvonalas folyóiratot, az Új Magyar Múzeumot sikerült három éven át fenntartani, ami Sziklay László, Ferenc fia érdeme. De a szlovák mellékletre nem adtak támogatást. De azért egy kötetet is kiadtak Mai szlovák novellák (1943) címmel. Sziklay kulcsfigura a szlovák-magyar kapcsolatokban. Azt a gondolatot ápolták, a szlovákiai magyar értelmiség közvetítőként léphet föl a szlovák és magyar kultúra között. 1945 augusztusában a KT-t betiltották. Gömöry János kitelepítésének egyik oka, hogy tagja volt a Kazinczy Társaságnak. A tények tükrében ez egy teljesen fals érv.
A végén Gayer Veronika elmondta, hogy már erről a témáról elhangzott szlovákul előadás. A helyi szlovák történészek részéről érdeklődés tapasztalható. Eddig szlovákul nagyon kevés információ jelent jelent meg a KT-ról. Halász-Hradillal kapcsolatban leírták, hogy a burzsoá, nacionalista elit társasága volt. Semmit nem tudnak róla, s ezen változtatni kell. A Kassai avantgárd (Košická moderna) c. könyvbe sikerült elhelyezni egy a társaságról szóló korrekt tanulmányt. A szlovákok számára is világossá kell tenni ennek valódi szerepét.
Két nemzet között vergődünk
130 évvel ezelőtt született és 70 éve halt meg Kassa szülötte: Sziklay Ferenc
Gál Éva, veresegyházi tanár – Gál Sándor író leánya – Sziklay Ferencről a kettős évforduló kapcsán a Kazinczy Napok keretében november 23-án tartott előadást.
Az előadó elmondta, értetlenül áll azon jelenség előtt, hogy határon túli irodalmakról 1945 után szokás beszélni. Így volt ez a debreceni egyetemen. Őt viszont érdekelte, milyen is volt ez az irodalom korábban. A felvidéki széppróza a két világháború között feltáratlan terület. Így maradtak a regények. A szövegek megkeresése fizikailag is igényes feladat. Nagyon nehezen hozzáférhetőek. Hogy Sziklay jelentőségét meg lehessen határozni, fel kellett térképezni, mii is történt ebben a korszakban.
Az 1918 utáni változások mélyen befolyásolták a helyzetet. Trianon után más társadalmi, kulturális, szociológiai helyzetbe, állapotba kerültek a magyarok. Ezen belül a felvidéki magyarság speciális helyzetbe jutott. Egy viszonylag hosszú országban, nem kompakt területen helyezkedtek el, hanem különböző részeken, egy sávban a határ mentén. Ma is más az egyes területek mentalitása. A Csallóköztől a Bodrogközig húzódik. És még akkor ott volt Kárpátalja. Ebben a korban a nyugati vég sohasem tudta, mit csinált a keleti. A nyugati részen az osztrák befolyás érvényesült, a keleti meg impulzívabb. Nem olyan mint az erdélyi, vagy délvidéki, mely történelmi példákra építhetett. Erdélynek mint történelmi egységnek volt hivatkozási alapja (transzszilvanizmus), s mindmáig van. Bánát és Bácska is tudott hivatkozási alapot adni. A felvidékieknek meg kellett küzdeni ezzel, amire sok energiát pazaroltak, s ez hátráltatta az előrelépést. Ez a probléma mindmáig fennáll. Jelzi a gondot az egyre jobban szűkülő sáv. Az egyes felvidéki tájegységek tagjai a mai napig nem értik meg egymást. S ma már azzal is szembe kell néznünk, hogy Csehországban maradtak magyarok, akik megintcsak egészen más viszonyok között élnek. Mindez hátrány.
Az itt kialakult irodalomnak kívülről szokás nevet adni, pedig van önelnevezése: szlovenszkói magyar irodalom. A kisebbségi jelző és a regionális degradáló. Az utóbbi a provinciálisra utal. A nemzetiségi irodalom se jó, mert a magyar nyelv egységes.
Több kísérlet igyekezett egységes intézményrendszert létrehozni az irodalom területén, de mind elbukott. A politikai érdekek gátolták meg. Nagyon hamar kiderült, senki másban sem bízhatnak, csak saját magukban. Három elmélet létezett, melyek meghatározták a cselekvések motivációját. Az idősebb generáció nem tudta elképzelni, hogy a Magyar Királyság nem tér vissza. Egy romantikus történelem-szemlélet mentén, passzív rezisztenciába zárkóztak. Majd „visszaforog” a történelem – remélték. A másik, a messianisztikus Győry Dezsőtől vette szemléletét. Ez a nemzedék már az új impériumban született. Már beszélték a többség nyelvét. A helyzet adott volt. Aktívabb cselekvést kívántak, saját maguk megszervezését, hogy tovább lehessen lépni. Párhuzamosan a Sarlósok regősjárásaikkal, szociográfiai kutatásaikkal kívánták a faramuci léthelyzetet megérteni. Nem kisebb dolgot kívántak elérni mint azt, hogy a kisebbségi lét etikai szuperlatívuszából, nemcsak a magyarországi, de az európai kultúrát is meg tudják változtatni. Ez óriási túlzás volt, de lehetett érte lelkesedni. A harmadik lehetőség Fábry Zoltán valóságirodalma volt. Ennek központi témája, a tényeket, a valóságot kell megmutatni minél pontosabban. Ez nem realizmus, csak annak rokona. A vox humanat hirdette.
Az impériumváltás után az értelmiségi elit elvándorolt. Bárki lehetett író. Gyomlálni kellett a dilettantizmust. Átfogó regény, mely bemutatta volna a kialakult helyzetet, nem született. Az egész korszak dinamizmusa, változó politikai helyzete nem tette lehetővé e nagyregény megszületését. Túlzó feladat volt. Magatartás modellek azonban a megszületett művekben kimutathatók. Ez a kutatás legfőbb értéke.
A szlovákiai magyar két nemzet között vergődött. Milyen nyelvű iskolába írassam gyermekeimet? Nem volt mindegy. Megélhetése függött ettől. A nagypolitika közben e két nemzet között feszültséget keltett. Mert a Divide et impera hasznos számára. Vécsey Zoltán A síró városban foglalkozik ezzel a dilemmával. Vajon milyen nyelven álmodik az ember? Micsoda őrületes léthelyzet lehetett ez mindkét oldalról. A többségiből kisebbségi és a kisebbségiből (majdnem) többségi helyzetbe kerültek emberek. Nem jutott magyar nyelvű irodalom át a határon. Így kénytelenek kialakítani saját irodalmukat. Mindez közvetve elősegítette a saját utat.
A passzív rezisztencia hirdetői várták a csodát, a határok visszaállítását. Ekkor jelent meg Sziklay Ferenc regénye a Hangzatka (1924). A szerző cselekményét a napóleoni korszakba helyezi. Csermák Antal hegedűművész életútján keresztül sugallja a párhuzamot, Napóleon is visszatért a trónra, így várható kedvező változás. Burkolt vágyat fejez ki. Ez az első szlovenszkói magyar regény, így irodalomtörténeti jelentősége elvitathatatlan. Az adott léthelyzetet történelmi párhuzamban teszi és megoldást kínál. De ezt művészileg nem sikerült megoldania.
Sziklay négy regényt írt. A Jöttment (1932) egy magyar-latin szakos tanárt jelenít meg. A cselekmény az Osztrák-Magyar Monarchia idejében játszódik. A kávéházi beszélgetések izgalmasak. Azt hirdeti, dogmák helyet váltani kell. De ez a munkája is kidolgozatlan marad.
Egy regény megjelentetése olvasóközönséget feltételez. Így közösséget, közönséget kell szervezni. Ezt a kacifántos élethelyzetet modellként valamihez kötni kell, útmutatásra van szükség. Ebben az időszakban iszonyatos nagy közösségteremtő munka folyik. Nagy harc azért, hogy a megtépázott közösség megmaradjon. Olyan alapkönyveket tettek le az asztalra, melyeket a második és harmadik generáció írt, de az utolsót a második világháború kettévágta. Ezek a munkák olyan problémákat vetettek föl, amelyek élnek. Az irodalmat kívánták fölhasználni, mint közösségmegtartó erőt.
Gál Éva zárógondolatként elmondta, sokkal bővebb hagyománnyal állunk szemben, mint amennyire számon tartjuk. Számos irányzat élt egymás mellett. A regényirodalom kis része avantgárd. Fogalmunk sincs róla, mi van a novellairodalomban, a lapirodalomban, milyenek voltak a tárcák, versek… Teljesen feltáratlan a színházi és a dráma-irodalom. „Rengeteg munka vár ránk.”
Tamás Mihály regénye, a Két part közt fut a víz (1936) – ezt a szakemberek sem ismerik igazán, holott 1983-ban újra megjelent – főszereplője Bodák Iván, aki Beregszászon telepedik le. A regény azt sugallja, ha van megélhetésem, van tartásom is. Gazdaságilag megerősödve, megmaradva, munkával, kultúrával gazdagodva kell élnünk. Ez a korszak legfontosabb mondanivalója. Amit megtanulhatunk, az az iszonyatos tervezőerő, milyen stratégiákkal lehet megoldást találni.
Tanár – tüzértiszt – villanyszerelő – újságíró – mindenes
Koudela Sziklay Zsuzsa – Sziklay Ferenc unokája – örömét fejezte ki, hogy szülővárosában tarthat előadást. Nagyapja Aranyidán született, egy olyan közösségben, ahol a kétnyelvűséget a tanító alkalmazta. Az iskolában felváltva a kelet-szlovák nyelvjárást használta és a magyart. Ezt megszokta. Hatéves korában elhunyt édesanyja, ezután került Kassára. A premontrei gimnáziumban eltöltött évek meghatározó szerepet játszottak. Mélyen hívő katolikussá formálták. Majd az Éder (Barkóczy, ma: Fasizmusellenes Harcosok utcája) u. 7-es sz. házban lakott. Kolozsvárott szerezte tanári diplomáját. Egyetemista korában tudatosította az írástudónak nemcsak az irodalmat kell ismernie, hanem a többi művészettel is jó kapcsolatban kell lennie. Hegedűművészi oklevelet szerzett. A pozsonyi királyi katolikus főgimnáziumban rajzolni tanult. Egy évre behívták katonának Kassára. A tüzérlaktanyából járt ki a városba.
Kiderült, jól tud hegedülni. Egy alkalommal játszania kellett Mendelssohn E-moll hegedűversenyét. (Ez volt vizsgadarabja a konzervatóriumban.) Spielmann Ida (Riza néni) nem volt ott, nincs ki kísérje. Egy fiatal lány, Brósz Lili jelentkezett: „Majd én kísérem!” Nagy szerelem lett ebből. „Ő lett a nagyanyám.” – mondta az unoka. – A leány édesapja, Brósz László neves, jómódú polgár volt, aki a magyarországi evangélikus egyház tisztségviselője volt. Elképzelhetetlen, hogy leánya katolikushoz menjen férjhez. „Nagyapám volt az okosabb. Reverzálist adott, de a katolikus egyház emiatt kitagadta, amit nehezen viselt el.”
Tüzértisztként az első világháború összes frontján megfordult. Felesége kiverekedte, hogy férje apósa temetésére hazajöjjön. Közben egysége elpusztult, nem volt hová visszamennie. Szervi szívbajjal tért haza. 1918 őszén a főreáliskolán kezdett tanítani. 1919-ben felmondták az állását, mert nem tette le a hűségesküt, mivel független akart maradni. Villanyszerelőként dolgozott. Nem keresett kevesebbet, mintha tanár maradt volna. Fischer Colbrie Ágoston püspök kereste föl. Indítson folyóiratot.
Igyekezett mindenkit megszólaltatni. Így került Mécs László Fábry Zoltán mellé. 1919 végén az Esti Újság szerkesztője lett. A lapnál 2-3 napi sztrájk tört ki, de Sziklay győzött. A Törekvés szabadkőműves páholyba nem lépett be, s ez gátolta további érvényesülését. Néma filmek kísérőzenekarában muzsikált.
Az ellenzéki pártok Központi Irodájának Kultúrreferátusát Sziklay Ferenc vezette. Hatalmas szervezőmunkát végzett. Színtársulatot és színpártoló egyesület szervezett, dalosszövetséget, kultúregyletet hozott létre Szombathy Viktorral együtt. Legfőbb tevékenységét a Kazinczy Társaságon belül végezte. Többször kellett átírnia a szabályzatot, hogy engedélyezzék.
A szlovenszkói könyvkiadás számára biztosította a berlini Voggenreiter-kiadót, ahol Farkas Gyula vezette annak Magyar Osztályát. Kassán erősítette a kulturális eletet szerteágazó tevékenységével. Klubszerű keresztény társadalmi kört szervezett, ahová zsidók is eljártak. Szóban egyezséget kötött Petrogalli Oszkárral, a Központi Iroda igazgatójával, de annak korai halála után, ennek nem maradt nyoma. Ez viszont hátrányosan érintette. A Prágai Magyar Hírlapban sem közölték írásait, így végül nem kapott fizetést. Az Éder utcai házat el kellett adni. A család kiköltözött Belső Vörös-hegyi víkendházba. Felesége epret, spárgát termelt, hogy a háttagú családot eltarthassa.
A Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezetet Sziklay teremtette meg. A keresletet sikerült fellendíteni, de akkor azt kivették a kezéből. Kinevezték elnöknek, de semmilyen hatáskörrel sem rendelkezett. Mégis hozzá fordultak, hogy Rákóczi emléktáblát kaphasson a dómon. Elvállalta, hogy elintézi, de erre csak két évvel később kerülhetett sor (1938). Akkor jött a bécsi döntés.
Felszabadulás c. versét azért elszavalhatta, mégha Horthy Miklós nem vett részt az ünnepségen, hanem hazautazott. Sok pofont kapott ezután is. Sok csapás érte, rájött, nem lesz könnyű a visszatérés. Felkérték, mérje föl az oktatás helyzetét, dolgozza ki javaslatait, de minden anyagi fedezet nélkül kellett dolgoznia. Az igazoló bizottság ugyanis nem egészen megbízhatónak minősítette, mert baloldali körökkel is kapcsolatot tartott. Tanügyi tanácsos lett. Megszervezte a kassai szlovák középiskolát. 1943-ban szívroham következtében hunyt el.
1945 után a családot kitelepítették. Teljes könyvtárát, levelezését kidobták. Nem maradt meg semmi!
Élete nem volt hiábavaló – fejezte be előadását Koudela Sziklay Zsuzsa. – Életművével azt üzeni, hogy hagyjuk már békén a nacionalizmusokat, vallásokat! Rendezzük közös dolgainkat.
Koszorúzás Sziklay Ferenc sírjánál a Kassai Köztemetőben
A Kazinczy Napok résztvevői a rendezvény végén megkoszorúzták Sziklay Ferenc sírját a kassai köztemetőben, ahol Kolár Péter, a Csemadok Városi Választmányának elnöke méltatta azzal, hogy munkásságát minél szélesebb körben ismertetni kell és megkeresik ennek lehetőségeit. Hiszen szinte az ismeretlenségből kell őt visszahozni.
Neves írókkal, költőkkel, nyelvészekkel és történészekkel találkozhattak azok, akik ellátogattak a 45. alkalommal megrendezett Kazinczy Napokra november 22-23-a között. Fókuszban az építészet, az irodalom, a nyelvészet, de mindenekelőtt: Kazinczy és Kassa volt.
A kétnapos rendezvénynek Kassán a Thália Színház Márai Stúdiószínpada adott otthont. A program a Csemadok Kassai Városi Választmánya és a Bódva-völgyi es Érchegységi Kulturális Központ szervezésében valósult meg. A rendezvényről több részből álló cikksorozattal számolunk be. A nyitóelőadásokról ITT>>> számoltunk be.
Folytatjuk…
A részletes programot Eseménynaptárunkban ITT>>> közöltük.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”42864,42862,42814,42730″}
További fényképek Képgalériánkban ITT>>>
{phocagallery view=category|categoryid=1359|limitstart=0|limitcount=0|type=1}
