Ha komolyan gondoljuk, hogy a Felvidéken akarunk megmaradni, akkor március 15-én nem elég csak a „magunkfajtáknak” elmenni. Vinnünk kell magunkkal a többieket is, mert valójában róluk szól ez a nap, és csak velük együtt lehetünk kritikus tömeg.
Idézet a Wikipédiáról: eredetileg a fizikából vett fogalom arra utal, hogy bizonyos eredmény eléréséhez az eszközök egy meghatározott (általában jelentős) mennyisége mindenképpen szükséges, ennek elérésekor tehát ugrásszerűen javul az eredményesség. Így a kritikus mennyiséget még el nem érő „alapszintű” tevékenység és a többlettevékenység szinergikus viszonyban áll, egymás hatását felerősítik.
Őszintén bevallom, voltak olyan pillanataim ez elmúlt években, amikor úgy éreztem, innen már nincs visszaút.
Mármint a felvidéki magyar közösség spirális mozgását figyelve és átélve, abban az örvényben, amelybe a politikai kalandorok gerillaakciója lökte ezt a félmilliós tömeget az egyre szűkebb keresztmetszetű tölcsérszerű kényszerpályára, és amelynek végén csak egy végtelenül gyors és fájdalmas kilökődés várt ránk a semmibe, a megsemmisülésbe. Persze legyinthetnénk most, hogy az én érzéseim az én magánügyem, de abban az időszakban (és ez nem is volt olyan régen) bizony többen is úgy vélték, ebből a megosztottságból és elgyengülésből már nincs visszaút.
Tudvalevő, hogy egy közösség, a társadalom mozgását ezer tényező befolyásolja, de vannak pillanatok, – történelmi pillanatok! -, amikor eldőlni látszik, hogy milyen irányba mozdul el a társadalmi inga. Ha olyan időket él meg a társadalom, hogy a változáshoz ki kell törnie az adott keretekből, akkor ezt általában radikálisan teszi meg forradalom, népfelkelés formájában. Ha viszont eléggé tág a mozgástere (nevezzük ezt a tág teret a választójogból adódó polgári demokráciának), akkor népszavazással, tüntetéssel, választások útján formálhatja saját sorsát.
Így, vagy úgy, mindegyik folyamathoz szükséges az a bizonyos kritikus tömeg, amely olyat lendít az ingán, hogy azzal magával rántja a kritikus tömeg által kiváltott mozgás irányába az „egyszeri közös erőkifejtésben” (csúnya magyarsággal) részt nem vevőket is, akik aztán majd csapódnak, idomulnak ez új mozgásirányhoz, trendhez.
Nézzük csak, mi történt 2002 után a felvidéki magyar közösséggel, amikor megtörtént a pártütés. A szlovák társadalmi elit (nem csak a politikai!) nagy része olyan intenzitással kezdett belerugdosni a döglöttnek vélt magyar oroszlánba, hogy azt „tanítani lehetne”. Amikor megérezték a gyengeségünket, a kisemberek szóhasználatától („Cso szi?! Magyar?!) a köztársasági elnökig (alig van már magyar az országban) elkezdődött az össznépi „ekézésünk”. Azt túlzás lenne állítani, hogy ez egy kiművelt stratégia alapján történt, én inkább a primitív falkaösztönt tartanám helyénvaló kifejezésnek.
Bárdos Gyula jelölésével, egy olyan történelmi esélyt adtunk magunknak, amely a fent említett tág mozgásterünkben, visszalendíthetjük az ingát a jó irányba. Egy „ütős” eredménnyel újra talpra állhat a felvidéki magyar közösség.
Berényi József megyei választási sikere, a civilek több szinten vívott kreatív csatája nem várt gyorsasággal begyógyították a sebeinket. Most itt a lehetőség, hogy felálljunk a porból, megrázzuk az üstökünket és belebömböljünk egy nagyot a március 15-i szlovák éjszakába!
Nos, ezek voltak az elmélkedő és a lelkesítő mondatok, és most egy jótanács, hogy mi, az Ipoly mentén mit fogunk csinálni a választás napján. A „kemény mag” már felosztotta egymás között a falu választópolgárait és az adott napon mindenkinek megvan a feladata: kit, milyen módon kell megszólítani, hogy kihozzuk a maximumot ebből a lehetőségből.
Ez a választás sokkal többről szól, mint gondolnánk. Arról szól, hogy visszahozzuk a közösségünket egy felfelé ívelő pályára. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor sokkal könnyebb lesz a jövőben a társadalmunk formálása is. De ezt csak egy bizonyos nagyságú választói tömeggel lehet elérnünk, ezt nevezi a társadalomtudomány kritikus tömegnek.
Ha komolyan gondoljuk, hogy a Felvidéken akarunk megmaradni, akkor március 15-én nem elég csak a „magunkfajtáknak” elmenni. Vinnünk kell magunkkal a többieket is, mert valójában róluk szól ez a nap, és csak velük együtt lehetünk kritikus tömeg.
Papp Sándor, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44384,44415,44369,44322,44215,44473,44443,44405,44317″}
