Makrancon augusztus 20-án Szent István Király tiszteletére a templombúcsú kapcsán ünnepi szentmisét celebrált Bartal Károly Tamás, jászóvári nyugalmazott premontrei apát, amelyben megáldásra kerül a Magyar Kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával készült „Az első szent magyar család” domborműve és emléktáblája, Szabó Imrefia Béla és Lukács János alkotása.
Az ünnepség kezdetén Lacko Mária polgármester asszony köszöntötte az egybegyűlteket. A Nagy Jubileum évében – 2000. október 8.-án – ötezer magyar zarándok vett részt a nemzeti zarándoklaton Rómában – mondta. A jelenlevők közül többen is ott voltak. Találkoztak az akkori egyházfővel, a mára már szentté avatott – Szent II. János – Pál pápával, aki a zarándokokhoz intézett beszédében többek között ezt mondta.
„Krisztusban szeretett Testvéreim! … Történelmetek egy szent királlyal kezdődik. Sőt, egy szent családdal, ami olyan maggá vált, amelyből nemes szentek egész sora sarjadt ki. Ennek következtében, országotok – Pannónia – a századok során: a tatárjárás, a török vész és a többi dúlás idején a kereszténység védőbástyája lett. Ezek az események mély nyomot hagytak kultúrátokban és szokásaitokban. Ilyen például a déli harangszó, amely 1456. augusztus hatodika – a mohamedán törökök felett aratott nándorfehérvári győzelem óta – arra hívja a magyar keresztényeket, hogy munkájukat félbeszakítva, imádságba kezdjenek.
Népeteket az első évezred óta, a kereszténység központjához – Szent Péter Székéhez – különleges kapcsolat fűzi, amelynek kiemelkedő jele a Szent István Király által épített zarándokház, majd ennek utódaként a Szent Péter Bazilika altemplomában kialakított Magyar Kápolna, amelyet 1980-ban én magam szenteltem föl a Magyarok Nagyasszonya ünnepén.
Ezért ma meg kívánom ismételni a magyar millenniumi ünnepségek alkalmából hozzátok intézett felhívásomat: „A rendezett és virágzó társadalom érdekében, legyetek tudatában a család központi szerepének. Karoljátok fel továbbra is a családi élet szilárdsága és egysége védelmében hozott bölcs kezdeményezéseket, mert csak az egészséges és szilárd családokra épülő nemzet képes fennmaradni, és nagy történelmet írni, amiről a ti múltatok is olyan ékesen tanúskodik”. Arra kérlek tehát benneteket, hogy a családok iránti különleges gondoskodás eredményeként a jövőben is minden fórumon segítsétek elő az élet kultúráját. Védelmezzétek az emberi személyt a fogamzástól a természetes halálig! Értékeljétek az apaságot és az anyaságot! Becsüljétek meg a nőknek a házi munkában, valamint a gyermekek nevelésében betöltött alapvető szerepét…
Úgy tudom – folytatta a polgármester asszony, hogy amikor 2005-ben esperes-plébánosunk Eminenciás Erdő Péter bíboros úrtól Szent István ereklyét kért a 100. jubileumára készülő templomunknak – az imént elhangzott gondolat vezérelte.
Ezért volt nagy öröm számunkra, amikor 2006. március 20-án a Bíboros úr Bodollón, Tkáč Érsek úrnak ünnepélyesen átadta az ereklyét és Érsekfőpásztorunk 2007. április 21.-én felszentelte templomunk új oltárát és elhelyezte benne Szent István Király és felesége Boldog Gizella ereklyéjét, amit szintén szinte csodaképpen kaptunk meg Passauból. Templomunkban 2008. augusztus 24-én lett teljes az első szent magyar család, amikor dr. Varjú Imre, protonotárius kanonok úr, a Mátyás templom akkori plébánosa, elhozta nekünk Erdő Péter bíboros úr, következő ajándékát – a Szent Imre csontereklyét.
Ma tovább írjuk községünk és benne templomunk történelmét, amikor az elmondottakat domborművön „Az első szent magyar család” ábrázolásával – Szabó Imrefia Béla, művész úr alkotásaként – és márványba vésve az emlékezetes szavakat – Lukács János, szobrász úr jóvoltából – megörökíthetjük templomunk külső falán, a következő szöveggel: Történelmetek egy szent királlyal kezdődik. Sőt, egy szent családdal… /Szent II. János Pál./
Köszöntőbeszédje végén a polgármester asszony, felkérte Mihályi Margitot, aki a gesztor, Lezsák Sándor, a magyar parlament alelnöke képviseletében volt jelen és Szesztay Ádámot, a kassai főkonzult, hogy az emléktáblát szíveskedjenek leleplezni, amit a nyugalmazott apát áldása követett. A szentmise ünnepi szónoka Szalay László, nagyidai plébános, az egyházközség szülöttje volt. Aki az örökségbe kapott lelki, szellemi, anyagi értékek hiteles őrzésére, ápolására és továbbadására buzdított.
A szentmise végén ereklyés körmenet következett az első szent magyar család ereklyéivel. Bevezetőként Nagy István, a Boldog Salkaházi Sára egyházi intézmény igazgatója a katolikus hit megőrzéséről szóló részletet olvasta fel az Intelmekből, amelyek ma különösen is időszerűek, mert Szent István Király nem választható el, sem az Istentől, sem az Egyháztól, sem a kereszténységtől. Mindaz, aki nem vállalja Szent István Király teljes örökségét, aki csak úgymond – mazsolázik élettörténetéből, az ilyen magyar ember, ezeréves örökségünk rossz őrzője, hiteltelen tanúja és kétes hordozója.
A körmenet végén kenyéráldás következett, mivel a határokban – határon innen és túl – lassan ismét befejeződnek az aratási munkák. Magtárba kerül a kenyérnekvaló. A malmokban van mit őrölni. A pékségekben, a különféle üzemekben, és a háztartásokban van miből kenyeret sütni, élelmet készíteni. Mindezért illik hálát adni a Teremtőnek, és köszönet mondani a földműveseknek és a munkásoknak a búzaadományért határon innen és határon túlról.
A köszönet és a hála szavai hangzottak el a határon kívül rekedtek nevében azért a szellemi eledelért is, amit az anyanemzet nyújt övéinek: a magyar igazolványért, a kultúra és a művelődés támogatásáért, az állampolgárságért, amivel sajnos, mi egyelőre nem élhetünk. Köszönet, hogy otthon egyre kevesebben vannak, akik megkérdőjelezik, hogy mi is a nemzet része vagyunk. Nem mások ellen, de egymásért. Egymásért itt a Kárpát-medencében – szlovákokkal, csehekkel, lengyelekkel, románokkal, ukránokkal, szerbekkel, romákkal és zsidókkal együtt – mert az egynyelvű és az egyszokású nép, gyenge és esendő.
Az ünnepi áldás előtt a hívek nevében Szalay Gábor mondott köszönetet. Elsősorban az isteni Gondviselésnek a szép napért, hogy újabb bizonyítékát adta különös szeretetének! Megköszönt minden áhítatos részvételt határon innen és határon túlról! A megkülönböztetett hála, tisztelet és köszönet jelét fejezte ki az „Első szent magyar család” dombormű alkotójának, Szabó Imrefia Béla, művész úrnak, akinek alkotásai immár nemcsak Lakitelken, de a határ innenső oldalán is tanúskodnak eleven hitéről, értékrendjéről és meggyőződéséről. Hasonlóképpen megköszönte Lukács János, szobrász úr míves munkáját is, hogy márványba vésve megörökítette a Szent Pápa szavait. Bárcsak munkája templomunk falán se lenne hiábavaló!
Köszönet illeti – mondta – Lezsák Sándort, a magyar parlament alelnökét, legfőbb mecénásunkat, aki nélkül ez az emléktábla aligha készülhetett volna el. Mély hálánkat fejezzük ki – folytatta – Szesztay Ádám főkonzul úrnak is, aki hónapok óta szemmel láthatóan bizonyítja készségét, felelősségét és elkötelezettségét a szűkebb pátria minden lakosáért!
Köszönetét fejezte ki a falu polgármester asszonyának, az önkormányzat és az egyháztanács tagjainak is, hogy megértve az idők jeleit, tapintatosan, megfontoltan, de következetesen cselekednek. Tisztelettel kérte őket, hogy továbbra is minden tőlük telhetőt megtegyenek azért, hogy a szent Pápa szavai népünk körében el ne felejtődjenek!
A tisztelet és a hála jelét fejezte ki az egyházközség oszlopos tagjának, az egyháztanács pénztárosának, Dohányos Józsefnek is, mint ötletgazdának, aki az emléktábla kezdeményezője és elindítója volt. Hasonlóképpen Asszonykórusnak, hogy éneklésükkel meghitté teszik a jelesebb egyházi és társadalmi rendezvényeket és elviszik a falu és az egyházközség jó hírét határon innen és határon túlra. Örömét fejezte ki az ifjúsági énekcsoport szép teljesítménye felett is. Ragaszkodásuk markánsan jelzik, hogy ahol szentek a gyökerek, ott szentek a hajtások is.
Megköszönte az Apát úrnak a szentmise méltóságteljes vezetését, és a falu szülöttjének Dr. Szalay László plébános úrnak a tanúságtevő igeszolgálatot, valamint a szűkebb pátria lelki atyáinak áldott jelenlétét és nélkülözhetetlen lelkipásztori szolgálatukat a végvárakban, ahol a papi működés felbecsülhetetlen, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a templom az utolsó mentsvár.
Csak kívánni lehet, hogy adjon az Isten mindnyájunknak lelkesedést, tettrekészséget és buzgalmat az Úr házáért. Segítsen minket továbbra is, hogy népünk lelki, szellemi és kulturális értékét megőrizzük, kamatoztassuk, és eredményesen továbbadjuk. Szentlelke által gyújtson szívünkben új fényt és világosságot, hogy egymásban felismerjük a testvért, és gyermekeihez illően, igaz keresztényként viselkedjünk egymás iránt. Ne vetélytársat és ellenséget lássunk egymásban, de szövetségest. Legyünk a béke, a kiengesztelődés, a megbocsátás eszközei, hogy példánk által a hitetlen világ, könnyebben elfogadja az evangélium tanítását, s annak gyümölcseként mihamarabb elnyerje a testvériség ajándékát.
Gábor Bertalan, Felvidék.ma 
