Szeretett nyelvtörvényünk arról szól, hogy nyilvános helyen csak akkor lehet idegen nyelvű felirat (vagyis nem szlovák, mivel Szlovákiában csak egy hivatalos nyelv létezik: a szlovák), ha nem az első helyen és nem nagyobb betűvel szerepel, mint az első helyen kötelezően feltüntetett szlovák nyelvű. Mert „na Slovensku po slovensky” (Szlovákiában szlovákul), tessék már tisztelni a házigazdát, vegye tudomásul ország-világ, hol vagyunk.
Valahogy így értelmezte ezt a szlovákiai magyar közösség, főleg avégett, mert a nyelvtörvény és ideológiája eléggé feltűnően éppen a magyar feliratok miatt jött létre. Nehogy már holmi gyanús irredentának zűrös gondolata támadjon.
Na és aztán ez így is maradt. Egyedüli magyar felirat/szöveg automatikusan szemet szúr, még akkor is, ha az egész csak magyarokhoz szól, és akkor is, ha ne adj´ Isten a szlovák nyelvű összefoglaló rövidebb. (Szinte csoda, hogy magyar könyvek nem jelennek meg kötelező szlovák fordítással. Hm… pedig érdekes volna…) Az ám, csakhogy ebben a csodaországban vannak bizony (egyéb) csodák: más nyelven, mint magyarul, például németül, franciául, de főleg angolul bármi lehet, az az égvilágon senkit sem zavar. Nem tudom, udvarlásnak számít-e ez, netán egyéb sajtószínt nem tűrő bókolásnak, mindenesetre ennek hála lassan kipusztulnak az üzletek, helyettük csupa shop van. Kocsma is alig akad, egyre több a pub. És így tovább. Sőt: városrész, például Pozsonyban, akarom mondani Bratislavában, ahol akad egy Westend. Ismerősöm azzal élcelődött, bizonyára elkerülte a figyelmemet, hogy Szlovákiában már egyenjogúsították az angolt, és államnyelvvé léptették elő, de ez persze csak olyan gyámoltalan vicc. Pedig a helyzet komoly: hivatalosan és nyilvánosan törvényt szegtek, éspedig sorozatban. Ez a jogállamiság kemény és következetes közbelépése után kiált! Igaz, tudjuk, hogy Németországban is „divat” lett az angol, de ott az nem törvényszegés, hanem csak bosszantó és primitív fontoskodás, hiszen a műveltséget (állítólag) nem az idegen szavak használatával lehet bizonyítani, hanem az anyanyelv választékos bírásával – ez a németre is vonatkozna, elvégre elég gazdag nyelv az (is).
Na de mi a helyzet ezzel az angolmániával Szlovákiában? Úgy néz ki, hogy a legegyenlőbb (= szlovák) nyelv mellett van itt még egy egyenlőbb, éspedig az angol. Csak az a baj ezzel, hogy ha az egyenlők között egyenlőbb is akad, az már nem demokrácia, hanem diktatúra.
Hogy lehetne ebből kievickélni? Erőszakkal nehéz diktátumot megdönteni, segítő együttműködéssel többre mehetünk. Mondjuk olyanformán, hogy lefotózzuk, s dokumentáljuk az egyéb, kizárólag idegen nyelven (főleg angolul) közzétett feliratot és szöveget (például a számítógép is szeret kizárólag angolul értekezni velünk), s ezek után saját feliratainkat, szövegeinket csak magyarul tesszük ki. Akire majd rászállnak, hogy a nyelvtörvény értelmében egészítse ki közleményét a teljes értékű (tehát hivatalos, értsd szlovák) nyelvvel, az elővenné a dokumentációt a kizárólag idegen nyelvű feliratokkal, s közölné, szívesen eleget tesz az elvárásnak, amennyiben a dokumentációban bemutatott feliratokkal kapcsolatban is érvényesítik a nevezetes nyelvtörvényt.
Mert hiszen a törvény mindenkire és mindenre egyformán érvényes, mi pedig toleráns demokráciában élünk, nemde? Ahol (állítólag) nincsenek egyenlőbbek az egyenlők között.
