Nem megy ritkaságszámba, hogy a prágai Károly Egyetem Orvosi Karán magyar medikusok is képezzék magukat. Ez a magyarság Trianon utáni szétszakítottsága miatt (is) így van, de tény, hogy szerepet játszik benne Prága vonzereje is. És ha már oda köti őket munka vagy tanulmány, szervezett keretek között találkoznak is rendszeresen, ahogy idén is.
A hatvanas években 10-12 felvidéki magyar medikus szerezte meg orvosi oklevelét a nemzetközi hírű egyetemen, köztük Bajnok István, aki nem csak kiváló elmegyógyásszá vált, hanem jeles közéleti személyiséggé is – parlamenti képviselővé, majd a Csemadok országos alelnökévé.
Bajnok István Prágában az ott diákoskodó magyar egyetemisták szervezetét, az Ady Endre Diákkört vezette. Népszerű elnök volt Duka Zólyomi Árpád is, a felvidéki magyar közélet későbbi legendás alakja, aki atomfizikusként évekig kutatott Dubnában.
Csehországban és Prágában ma is dolgoznak Károly Egyetemen végzett magyar orvosok, akik tíz esztendeje megalakították a Csehországi Magyar Orvosok Társulatát, és azóta minden esztendőben konferencián találkoznak. Elnökük Dedina (Vasko) Mária idén november 11-12-re megszervezi a társulat jubileumi, tizedik találkozóját. Az esemény vendége lesz prof. Kellermayer Miklós, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke, és kis delegációval érkezik a cseh fővárosba a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság is, Hollósy Tamás elnök vezetésével.
Dedina Mária arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy minden Prágában végzett orvost szívesen látnak. A szervezők nyomatékosan kérik az érdeklődőket, hogy mihamarabb jelezzék részvételi szándékukat a (cikkünkhöz alatt is elérhető) meghívóban szereplő elektronikus formanyomtatvány kitöltésével.