Királyfiai báró Jeszenák János nevét nem sokan ismerik, kivéve persze, akik behatóbban foglalkoznak a történelemmel.
Tavaly, amikor október 6-án Horváth László tanár úr beszédében megemlítette az 1848/49-es szabadságharc felvidéki, pozsonyi 13 vértanúját, több ehhez a témához kapcsolódó cikket, tanulmányt is elolvastam. Idén pedig, amikor is a pozsonyi Kecske utcai evangélikus temetőben rendezett megemlékezésről olvastam, figyelmes lettem Báró Jeszenák János nevére, hiszen a pozsonyi megemlékezésen ilyenkor az ő síremléke előtt tisztelegnek a koronázó városban is kivégzett pozsonyi vértanúk emléke előtt. Egy kisebb keresgélés után megtudtam, hogy a Somorja részét képező Királyfián lévő kastélyról olvasva hallottam a Jeszenák nevet, hiszen a ma magántulajdonban lévő kastély egykor Jeszenák-birtok volt.
Fényes Elek szerint „Királyfia, Pozsony megyei magyar falu, Somorjához 1 fertálynyira: 66 katholikus, 14 református lakossal. Földesurai Jeszenák, Botló, s mások.”
Pozsony vármegye monográfiája így ír a településről: „Királyfia, felsőcsallóközi magyar kisközség, 55 házzal és 391, római katholikus vallású lakossal. Régi nemesi község, melynek csak a múlt század elejéről ismerjük két nagyobb nemesi birtokosát, a Jeszenák bárói és a Botló családot. 1848-ban itt kisebb ütközet volt, melynek emlékére emlékoszlopot emeltek. Temploma nincs a községnek, melynek postája, távírója és vasúti állomása Somorja.”
1910-ben 47 túlnyomórészt magyar lakosa volt. 1920-ig Pozsony vármegye Somorjai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához került. 1938 és 1945 között újra Magyarországhoz tartozott.
Királyfiai Báró Jeszenák János a Csemadok adatbázisa szerint politikus, kormánybiztos, főispán, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúja, evangélikus egyházkerületi felügyelő, Esterházy János dédapja volt.
Családja
Jeszenák (IV.) János báró 1800. január 22-én született Pozsonyban. Családja a Pozsony vármegyei Somorja mellett fekvő Királyfia helységből írta előnevét, ahol még az 1800-as években is voltak birtokai. Apja (III.) János, az evangélikus egyház felügyelője volt, 1808-ban könyveit és “földabrosz” gyűjteményét a Nemzeti Múzeumnak adományozta. Egy Lujza nevű húga volt. (született 1803), aki gróf Teleki Sámuelhez ment férjhez.
Jeszenák János felesége gróf Forgách Alojzia volt (született 1810-ben). Öt gyermekük született: János császári- és királyi huszárfőhadnagy lett, Sándor 21 évesen, Béla pedig alig néhány évesen meghalt, így a család fiú ágon kihalt. Leányai Lujza (Draskóczi Gyuláné) és Gizella voltak. Gizella Esterházy István gróffal (1822–1899) kötött házasságot, aki a szabadságharc alatt honvédkapitányként szolgált, majd országgyűlési képviselő és végül Pozsony megye főispánja (1875–1889) lett. E családi ág révén Jeszenák János dédunokája a magyar mártír politikus Esterházy János.
Jeszenák János nyughelye (Kép: somorja.sk)
Jeszenák János iskoláit Pozsonyban végezte, majd kétéves külföldi utazása során Olaszországba, Franciaországba és Angliába is ellátogatott. Londoni tartózkodása során, 1821. július 19-én részt vett IV. György király koronázásán herceg Esterházy Pál Antal nagykövet, későbbi magyar külügyminiszter kíséretében.
Mivel nem vonzódott a hivatali munkához, 1822-ben Nyitrán átvette apja szeniczei birtokát, ott gazdálkodott, ahol jobbágyaival családias környezetben élt. Részt vett a Nyitra megyei gyűléseken, itt az ellenzékhez csatlakozott. Felfogása alapvetően Széchenyi István gondolataihoz állt közel, sőt levelezésben is állt a gróffal.
A nyitrai evangélikus esperesség főfelügyelője, majd 1841-től gróf Zay Károly helyében az evangélikus és iskolák Dunán inneni Egyházkerület felügyelője volt. Ezt a tisztségét egészen haláláig töltötte be. A reformkor jelentős országgyűlésein a főrendi tábla ellenzéki tagjaként vett részt, itt többek között támogatta Széchenyi gondolatát a Buda és Pest között építendő hídról, vagy a rendek javaslatát a Nemzeti Múzeum új épületéről, majd felkarolta a Védegylet ügyét is. 1839/1840-ben került közelebbi ismeretségbe Batthyány Lajos gróffal, valószínűleg ettől kezdve romlik meg kapcsolata Széchenyivel.
1848-ban, mint megbízható reformellenzékit Szemere Bertalan belügyminiszter javaslatára Nyitra vármegye főispánjává, majd teljhatalmú kormánybiztosává és a felvidéki felkelők ellen küzdő csapatok kormánybiztosává nevezték ki. Kormánybiztosként az ő érdemének tekinthető, hogy sikerült kivédeni az 1848. szeptemberi szlovák felkelést: szeptember 26-án Szenicénél, majd szeptember 28-án Ótura és Miava között a mozgósított nemzetőrök és a 34. (Porosz herceg) gyalogezred két százada súlyos vereséget mért a felkelőkre.
„ Azon intézkedései kormánybiztos úrnak, melyek Lipótvár parancsnokát a magyar birodalmi zászló kitűzésére kényszerítették, az Országos Honvédelmi Bizottmány részéről szívesen és teljesen méltányoltatnak. ”
– Az OHB köszönő levele.
Ugyancsak Jeszenák tevékenységének köszönhető, hogy Lipótvár magyar kézen maradt: a hezitáló Karl Bibra ezredessel és az itt állomásozó négy román határőrszázaddal szemben keményen lépett fel, ami 1848. október 16-án a magyar lobogó kitűzéséhez vezetett. A vár így 1849 februárjáig tartotta magát.
Ezt követően jelentős erőket igyekezett kiállítani a Morvaországból betörő Balthasar Simunich altábornagy csapatai ellen, azonban december 16-án a nagyszombati ütközetben a magyar seregek döntő vereséget szenvedtek és a cs. kir. altábornagy december 20-án megkezdte Lipótvár ostromát. Jeszenák előbb Érsekújvárra húzódott vissza, majd 1849 januárjában a komáromi erődbe tette át székhelyét. 1849 júliusában csatlakozott a Görgey Artúr vezette feldunai hadsereghez és azzal együtt vonult Aradra. Végül az augusztus 13-i fegyverletétel során esett orosz fogságba és a többi magyar politikussal együtt adták át az osztrákoknak.
Kifejtett munkásságáért a forradalom és szabadságharc bukása után a vérbíróság halálra ítélte, és Pesten, 1849. október 10-én, Csány László kormánybiztossal együtt végezték ki.
Jeszenák János báró nevét utca őrzi Budapesten, a XIV. kerületben. Mint már írtuk, sírja és síremléke a pozsonyi evangélikus temetőben van. A síremlék Alexy Károly alkotása.
Gyulai Pál költő az alábbi verssel emlékezett meg Jeszenák Jánosról 1869-ben:
B. Jeszenák János sírkövére
Szerette hazáját
Szívvel, szóval, tettel,
Védte szabadságát
Híven, becsülettel.
Áldozott, szenvedett.
Jutalmát nem kérte,
S nem küzdhetve többé,
Vérpadon halt érte.
(Forrás: wikipedia, csemadok,)
