„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özv. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait…
A napló korábbi részei ITT olvashatók.
Okt 26. Ma jött meg a magyar jegyzékre a prágai válasz. Szívszorongva vártuk, hiszen már ideje volna véget vetni ezeknek a rettenetes napoknak, mert a gyűlölködés már tetőpontra hágott, de nem a cseh részről, kik már nagyrészt el mentek, hanem az itt élő szlovák népségtől. Amint azt sejtettük is, a válasz nem volt kielégítő s ez csak
hosszabbítja a már idegekkel nem bírható rettenetes helyzetet. Valahogy nagyon bizakodók lettek megint kedves ellenségeink s mindenféle gyalázkodó szóval illetik a magyart.
Azt mondják Losoncot nem adják, még a vérükkel is megvédik.
No ez nem félemlít meg minket, mert tudjuk, hogy sorsunk már magasabb hatalmaknál javunkra van elintézve, de mégis szörnyen bántja lelkünket, magyarönérzetünket, hogy mindezek dacára még csaholhatnak ránk. Igaz csak az alja népség. Éjfélkor még meghallgatom a válasz teljes szövegét. Bizony ez még mindig elodázása az ügyünknek. Van még mindig mit rabolniok. Csak legalább ezt a már nem vitás területeket adnák át!
Okt. 27. Feltűnik a piacon, hogy az eddig legjobban vásárló cseh asszonyok – hiszen nekik és a zsidóknak van legtöbb pénze – hiányoznak. Pedig még sokan vannak itt. De talán már az elmenetelre számítanak. A csehek elodázó válasza nagy kedvetlenséget kelt a magyarok között. Már fogytán a türelem és az önfegyelmezés.
Jobbról-balról hangoztatják a szlovákok, hogy Losonc nem lesz a magyaroké. Dehát akkor mért hurcolkodnak még mindig?
A tanítóképzőt teljesen kipakolták, talán egy szög sem maradt. Ha a falakat fel tudták volna pakolni, még azt is viszik.
Sürgősen kerestek ma megbízható embereket az adóhivtal összepakolásához. Ezt is szállítják tovább. A polg.isk. igazgatónő és szlovák tanítónők is eltovábbitották bútoraikat. Rohannak-pakolnak és mégis remélnek. Szilassyné volt a járásfőnöknél, hogy a szociális szegénygondozó ügy iratait adja át neki. Azt felelte erre: „ha önök bíznak, még én is bízhatok”. És ki van ürítve a járásfőnökség is.
Okt. 28. Az eddig kényszerből megtartott ünneplést (a Csehszlovák Köztársaság megalakulása évfordulója) e napon, ma a hálaadás ünnepévé avatta a mi templomunkba Sörös. Reggel elmentünk mindnyájan, sokan jöttek innen A.falváról (Apátfalva) is. Nagyon időszerű és buzdító volt az ima és a rövid beszéd is. Csúnya essős, zord idő van. Nehogy ilyen legyen akkor is, ha jönnek a magyarok. Bár akkor még ezt is széppé napsugarassá tenné a lelkekben lakozó boldogság.
Dúl az ádáz gyűlölködés az itt lakó népek közt is.
Ezek a szlovákok valami biztatást kaptak, mert szörnyen bíznak és egyre komiszabbúl bántják a magyart.
Itt a koloniában napirenden vannak a verekedések. Igaz a magyarok sem hagyják magukat. Ma este jelentette a rádió a csehek újabb válaszát, mely döntőbíróság elé utalja az ügyet. Istenem! meddig fog ez még húzódni ?! …
A nőegyletek is megteszik már előkészületeiket a magyarok fogadására, nagyon szép lelkes fogadtatás készül, csak már ott tartanánk! Nem dőlhet-e még romba minden reménységünk? Hiszen ezek olyan bizakodók, pökhendik s egyre hangoztatják, hogy Losonc nem lesz magyar.
