Megjelent az Ipolyság és környéke eseményeit összefoglaló Honti Lapok regionális havilap decemberi száma. Az alábbiakban a lap tartalmából válogattunk.

Az önkormányzati választások után, az adventi időszak kezdetén szól a város lakosságához Štefan Gregor, Ipolyság megválasztott régi-új polgármestere. Mint kiemelte: „Mindenkinek köszönöm, akik a tisztességes tettekre adták szavazatukat, kifejezve ezzel a sikeres Ipolyságról alkotott elképzeléseink támogatását.” A várakozás időszakával kapcsolatban elmondta:

Az adventi időszakban türelmetlenül várjuk a karácsonyi ünnepeket, mert az ünnep rendkívülisége és varázsa a boldogság, az elégedettség, a békesség és a harmónia érzésével tölti el az embert.

Ugyancsak az ünnepre hangolódva közli a regionális lap utolsó száma a helyi lelki vezetők karácsonyi gondolatait. Ezúttal Izsmán Jónás református lelkész szól az olvasókhoz.

A helyi közéleti események ismertetése a Sajó-emlékév összegzésének második részével kezdődik. Így olvashatunk a hazafias magyar versek seregszemléjéről, valamint az emlékülésről.  A diáknap alkalmával kitüntetést vehettek át az ipolysági oktatási intézmények legsikeresebb tanulói.

A Musica Aurea Vegyes Kar részt vett a Nagytapolcsányban megrendezett Arany Koszorú elnevezésű versenyen. A megmérettetésen a vegyes kar aranysávos minősítést szerzett.

A könyvtár fennállásának jeles évfordulójához érkezett. November végén ünnepelte az intézmény megalakulásának hetvenedik évfordulóját. Ez alkalomból az ünnepi rendezvényről szóló beszámoló mellett történelmi áttekintést is nyújt a Honti Lapok. Karaffa Gyula szerzői estjéről is szól a lap, melynek helyszíne a jubiláló intézmény volt.

Az Ipoly mentéről is érkeztek résztvevők a Léván megrendezett regionális történelemoktatásról szóló szakmai napra. A Honti Múzeum egy ritkaságát mutatják be a lap hasábjain, egy 1750 körül készült kisméretű szentképet.

Dr. Kiss László helytörténész a kétszáz éve Felsőszemeréden született Ivánka Imrére emlékezik.