Az első világháború veszteségei után a Tanácsköztársaság 133 napja nemzetünk történelmének legsötétebb időszakának egyikét jelentette (1919. március – augusztus). Vezetői Leninék példáját követve diktatúrát vezettek be, majd megkezdték az üzemek és a földek állami tulajdonba vételét, harcot indítottak az egyházak, a nemesség, a polgárság és a gazdák ellen. A lakosságot a szovjet mintára létrehozott terrorkülönítmények tartották rettegésben: kegyetlenkedések, túszszedések és gyilkosságok kísérték az útjukat. Az általuk felállított Vörös Hadsereg a Felvidéken harcba szállt a megszállókkal, majd Eperjesen kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot.
Bár a csallóközi magyarok életét az 1919-es impériumváltás után leginkább a csehszlovák hatóságok befolyásolták, az alábbi történet mégis a trianoni Magyarország proletárdiktatúrájához kötődik. A Duna-parti községből származó visszaemlékezéssel bepillantást nyerhetünk a háborús évek által megviselt vidéki lakosság – békésnek éppen nem nevezhető – hétköznapjaiba.
A cseh megszállás okozta pánik
A falubeliek körében nyugtalanság lett úrrá, amikor utcáról utcára terjedt a hír: a szlovák nép csatlakozott Csehszlovákiához, és a Csallóköz is az övéké lett.
Egy idő után a civilek ugyan letettek a menekülési tervükről, ám a magyar hadsereg egykori katonái sokkal elővigyázatosabbak voltak. Egy részük a falu határában, az ártéri erdőkkel borított dunai szigetek valamelyikén keresett magának menedéket.
A másik részük csónakon menekülve, sűrű evezőcsapások közepette meg sem állt a folyó túloldaláig, a Szigetközig. Baka község cseh megszállására 1919 februárjában került sor. A legionáriusok részéről személyében és vagyonában senkinek sem esett bántódása, ezért a falubeliek a kedvező hírrel azonnal felkeresték a szigeten bujkálókat. Mivel élelmük amúgy is elfogyott, az önkéntes „száműzetést” választó, egykor oly büszke magyar bakák visszatértek Bakára.
A proletárdiktatúra csallóközi katonái
„Mindenki, aki a Tanácsköztársaság parancsainak fegyveresen ellenszegül, vagy a Tanácsköztársaság ellen fölkelést szít, halállal büntetendő. (…) Mindenki, aki a toborzást és a Vörös Hadsereg felállítását akadályozza, vagy hanyagságból károsítja, forradalmi törvényszék elé kerül” – adta hírül a Pesti Napló. Éppen ezért
sokkal rosszabb helyzetbe kerültek azok a csallóköziek, akik a még mindig átjárható határ túloldalán reméltek menedéket. Őket ugyanis Magyarországon erőszakkal besorozták a diktatúra vörös hadseregébe,
ami ellen nem volt ildomos tiltakozni. A nagy háború nélkülözéseit idéző katonasors lett újra a jussuk, miközben némelyek román fogságba estek. Nagyon sok hányattatás után, 1920-21-ben sikerült visszatérniük a szülőföldjükre. Bánták is eleget, hogy a cseh megszállás elől elmenekültek, és egy időre a vörös mundért kényszerítették rájuk.
Korabeli utcarészlet Al-Bakán
A szervezkedő elvtársak
A magyarországi proletárdiktatúra túlkapásairól a Duna csallóközi részére is érkeztek a hírek, melynek hatására a helyiek jobban féltek az esetleges vörös betöréstől, mint a szülőföldjüket idegen országhoz csatoló cseh megszállóktól. Sőt, egyesek a legionáriusok jelenlétében annak biztosítékát látták, hogy a vörös hadsereg elkerüli a falujukat.
Nem így éreztek a szovjet mintát követő diktatúra elveivel szimpatizálók, akik a Csehszlovákiába emigráló, majd Baka községben menedéket lelt egykori hírhedt népszónok személyében még vezérre is akadtak. A lakosság egy része egykettőre kommunistává vált, és az újdonsült elvtársak együtt várták a szlovenszkói kommün létrejöttét.
Az első terv: a nyilvános akasztás
Az általuk remélt forradalom érkezéséig részleteiben is kidolgozták a helyi hatalomátvétel tervét. Céljuk a kommunista rend helyi bevezetése volt, amelynek első lépése a tulajdonok kommunizálása és a községi elöljárók eltávolítása volt.
A megfélemlítés eszközeként a pap, a tanítók, a jegyző, az elöljárók és a nagyobb gazdák felakasztására készültek.
A csendőrség azonban idejében lépett, a lincselést megakadályozták, a kommunista vezért pedig elfogták, s mint magyar állampolgárt, 1922-ben a magyarországi hatóságoknak a határon átadták.
Az impériumváltás után
A népszónok letartóztatása gyorsan kijózanította a bolsevik eszmétől megrészegült elvtársakat, így a község lakóira újra békés napok köszöntöttek. A falu belenyugodott a csehszlovák hatalomváltásba, amelynek legfőbb bizonyítéka az volt, hogy sem szóban, sem cselekedetben senki nem vétett az új állam ellen.
Felhasznált irodalom:
Pesti Napló, 1919.
